2016. április 19., kedd
Csütörtökön újra nyit Európa legnagyobb könyvesboltjaÉvente hatvanezer látogató fordul meg a pavilonok körül, ahol közel ötvenezer kötet és több száz újdonság közül válogathatnak
2016. április 13., szerda
Jelmezek meséjeTurnai Tímea könyve amellett, hogy a színházi emberek számára fontos, szaktudományos anyagot kínál, a laikusoknak is élvezetes, gyönyörködtető lapozgatnivalót ad
2016. április 12., kedd
Ludas Matyi a rendszer szolgálatában„A nyilvánosság egészét átható politikai feladatok szellemében leplezték le a rendszer ellenségeinek ármánykodását, magasztalták a vívmányokat, nógatták a nem elég öntudatos dolgozót”
2016. április 11., hétfő
Versbeborult országReménytelen vállalkozás volna, ha arra törekednénk, hogy valamennyi programot felsoroljuk, annyi ötlettel, kezdeményezéssel álltak elő azok, akiknek fontos a magyar líra
2016. április 7., csütörtök
Nélküle másképp festene ez az országA Csukás teremtette tücskök, bogarak és más teremtmények mi magunk vagyunk, Süsü pedig nem egyébre, mint arra oktat, hogy ne a látszat alapján döntsünk
Egypercesek
Idén 52 költő – határon túli, szórványban élő és anyaországi – lép a Versmaraton színpadára
Virág helyett az író számára fontos szervezetek támogatását kéri a család
Németország lesz a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége