2016. március 2., szerda
Tévés vallomást tett az elveszett könyvkiadóÉppen mielőtt a kínai szárazföldre érkeztek volna újabb, a kínai kormányzat egyes magas rangú tisztségviselőit „rágalmazó”, kényes témájú könyv kiadására és terjesztésére készültek
2016. február 23., kedd
Elhunyt Umberto EcoKimagasló műveltségével, egyedi látásmódjával, remek humorával és pazar irodalmi, illetve tudományos munkásságával a huszadik század legnagyobb alakjai közé emelkedhetett
2016. február 22., hétfő
Nincs többé Harper Lee„Soha semmiféle sikerre nem számítottam a feketerigóval” – mondta egy 1964-ben adott rádiós interjújában az írónő
2016. február 12., péntek
Spanyol győzelem a KódexbenLajos Mari szakácskönyvéből az első példány óta (amely akkor hetvenezer példányban jelent meg, ami már önmagában figyelemre méltó információ) a mai napig mintegy négymillió példány kelt el
2016. február 9., kedd
Egy magyar az űrből„Soha le nem írható, talán el sem képzelhető az az érzés, amit először éreztem, amikor megláttam Magyarországot.”
Egypercesek
Idén 52 költő – határon túli, szórványban élő és anyaországi – lép a Versmaraton színpadára
Virág helyett az író számára fontos szervezetek támogatását kéri a család
Németország lesz a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége