Aki utazott már egy autóban Bereményi Gézával, tudja, hogy nem ússza meg izgalom nélkül a remekül felépített, az érdeklődést végig fenntartó történeteit. Aki részt vett már Bereményi Géza-esten, tudja, hogy nem ússza meg izgalom nélkül a remekül felépített, az érdeklődést végig fenntartó történeteit. Siófok felé és Siófokon, a Könyvtárban sem történt ez másképp.

Régi idők kis tanúja
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának szentelt rendezvény záróakkordja volt Bereményi Géza meghívása Siófokra, aki tavaly nem tudott eljönni, ezért most került sor a várva várt rendezvényre. Barlog Károly fiatal író, zenész vállalkozott a Bereményi-est moderátori szerepére, és azért a vállalkozott szót használom, mert valóban komoly feladatnak ígérkezett, ugyanis Bereményi Géza millió szálon futó, milliónyi történeteinek kordában tartása meglehetősen nehéz kihívás.
Az első kérdés az ’56-os eseményeket érintette. Bereményi pedig belevágott a hosszú-hosszú történetbe. „Régi idők kis tanúja voltam” – kezdte az író az elbeszélést, majd azzal folytatta, hogy jelenleg a remélhetőleg idén megjelenő önéletrajzát írja, ami, bevallása szerint nem túl könnyű műfaj, ha azt vesszük, hogy olyan dolgok is felszínre jutnak írás közben, amikre nem is gondolt volna. 1956. október 23-án ágyban feküdt, betegeskedett, a forradalomról szóló hírekről a nevelőapjától értesült a család.
A közönség megtudhatta, hogy az alig tíz éves Bereményi otthonról elszökött október 25-én, és járt a Kossuth téren a vérengzés után, ahol például az egyik földön fekvő, sebesült nő azt mondta neki: kisfiú, menj innen… Kiszolgáltatott állapotban is a gyerekért aggódott. A helyszínen találkozott egyik tanárával is, akire ráköszönt, majd a forradalom leverése után az iskolában ugyanaz a tanár alig vett róla tudomást, néma cinkosság alakult ki köztük, ritkán feleltette, és rossz jegyeket sem adott neki, noha négyesnél jobbat sem, nehogy túl feltűnő legyen, és valamilyen úton-módon kiderüljön, hogy mindketten jártak akkortájt a Kossuth-téren.

„Jó, hát akkor itt fogunk élni”
Amikor a határok nyitva álltak, édesanyja rá bízta a választást, menjenek-e Bécsbe vagy maradjanak Magyarországon. A kiskorú Bereményi a maradás mellett döntött. „Jó, hát akkor itt fogunk élni” - hangzott el a Megáll az időből jól ismert, azóta szállóigévé vált mondat az édesanyjától.
Az önéletrajzírás műfajára visszatérve megtudtuk, egy ideig nem sikerült folytatnia. „Nevelőapám alakja akadályozta az írást. Rejtegetett indulatokra éreztem rá” – árulta el az író, majd hozzátette, az életedről írni olyan, mintha a sebeidet vakarnád el. Nehézségek nélkül nem megy.
Bereményi beszélt az Eldorádóban megjelenő nagyszüleiről is. „Életem legnagyobb szerencséje volt, hogy édesanyám a szüleinél hagyott.” Nagyszüleiről elmondta, hogy rendkívül különböző emberek voltak. „Egy istenes és egy istentelen embernek voltam a neveltje.” Nagyapja gyerekként a hadiélményeiről mesélt neki, leplezetlenül, arról például, hogyan ölt embert. Életbölcsességekkel látta el: nem szabad élhetetlennek lenni, különben eltaposnak.

Egy kiló arany
A Jézus újságot olvas című novellát a nagymamája emlékére írta, aki a betegsége idején misét mondatott a gyógyulása érdekében a Szent Rita Kápolnában. Nagymamája váltig állította, hogy a Jóisten segített rajta, míg a nagypapája arannyal fizette meg a gyógyulását, Dr. Szolga Jánosnál, aki az akkoriban ritkának számító gégemetszést hajtotta végre a diftériás Bereményin, minekutána szerencsésen felgyógyult. „Sose leszel ember, ha elfelejted, hogy egy kiló aranyat adtam érted.” Ismételte sokszor a nagypapája. „Szerencse és szerencsétlenség váltakozva érte az életem, utóbbi, nagy szerencsémre, lepergett rólam.” Nagyszüleire az író és rendező finom meghatottsággal, érzékenyen emlékezett, érdekes, egyszer az emlékező arcról is írhatna valaki egy könyvet.
A hosszú monológok között Barlog Károly Bereményi-Cseh Tamás dalokat játszott, majd a beszélgetés végén a közönség kérdezhetett. Jöttek is a kérdések édesapjáról, Cseh Tamásról, a dalokról, mint szikrák a szélben, Bereményi alig győzött válaszolni rájuk.