2016. június 10., péntek
A könyvhetet megnyitottam, a könyvhét megnyílt„Olvasó, nem leszek vezérlő csillagod, igazodjál magad e gyönyörű gazdagságban” – fogalmazott Esterházy Péter a könyvhét újdonságairól
2016. június 8., szerda
Az Ünnepi Könyvhét budapesti programjaA rendezvény központi helyszínén több mint ezerszer adódik alkalma a könyvbarátoknak arra, hogy beszélgessenek, személyes véleményt, vagy akár csak egy pár szavas ajánlást kérjenek íróinktól
2016. június 7., kedd
Hamarosan kezdődik az Ünnepi KönyvhétA Vörösmarty téren másfélszáz pavilonban kétszáz hazai és határon túli kiadó várja majd az idén is bizonyára több százezer látogatót
2016. május 30., hétfő
Madridi fesztivál a Cervantes-emlékév jegyébenA spanyol olvasási szokásokról legutóbb publikált hivatalos, állami felmérés szerint tízből hatan töltik szabadidejüket olvasással
2016. május 20., péntek
A könyv a megmaradás eszközeKoncertek, hangversenyek, színházi előadások, tánc- és könyvbemutatók, kirakodó vásárok, kiállítások, középiskolai történelmi vetélkedők, összesen több mint százötven program
Egypercesek
Idén 52 költő – határon túli, szórványban élő és anyaországi – lép a Versmaraton színpadára
Virág helyett az író számára fontos szervezetek támogatását kéri a család
Németország lesz a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége