Címke: Történelem
2015. január 22., csütörtök
Isten, áldd meg a magyart!Azt, hogy végül mégis a Kölcsey-Erkel mű lett a magyar nemzeti himnusz, soha senki nem döntötte el, nem mondta ki hivatalosan, egyszerűen azzá vált
2015. január 21., szerda
„Nemzetépítő regényfolyam”, vagy csak történelmi regény?Az előző regényeket olvasva ugyanis feltétel nélkül elhittem azt, hogy a magyarok tényleg nem számolták az ellent és vadsággal, büszkeséggel nekivágva többszörös túlerővel szemben is győzelmet arathattak
2015. január 19., hétfő
Julius Caesar úr üzleteiKönnyed, humoros… és egy kicsit furcsa is arról olvasni, hogy az ember, aki később uralma alá hajtja a szenátust, arra vár, hogy akár csak a legkisebb frakciója is a döntéshozó testületnek megkeresse és pénzért eladhassa neki szavazatát
2015. január 12., hétfő
Hol nyugszik Dzsingisz kán?Marco Polo leírása szerint az elhunyt mongol nagyurakat az Altajnak nevezett nagy hegyhez vitték, az út során pedig mindenkit megöltek, akivel találkoztak, hogy titokban maradhasson a sírok fekvése
2015. január 8., csütörtök
Két évvel korábban kezdődött az első világháborúA Balkán-konfliktusok fokozatosan eszkalálódtak világháborúvá, vagyis a háború már 1912-ben elkezdődött, és a köztes-európai térségben – amelybe Magyarország is beletartozik – permanens helyi háborúk sorozatában folytatódott. Ezek a konfliktusok csak fokozatosan, 1924-ben haltak el végleg.
Egypercesek
A budai várkapitányok fantasztikus története
Ötéves mandátumot kapott az elnökség
A svéd bürokrácia, az emberség és a migránskérdés