2014. november 19., szerda
Kimméria a posztmodern jegecA mindent értéket relatívvá bontó, egyetemes értékrendeket tagadó, nagy elbeszéléseket megkérdőjelező világban miféle örök igazságokat lehet mégis felmutatni?
2014. november 18., kedd
Pokol és menny között?A Kárhozott című regényét, melyben a kis Maddy a Pokolra szállt, már eleve azzal a szörnyű mondattal zárta, hogy „folytatása következik”
2014. november 17., hétfő
Személyes történetek, nagy történelmi folyamatokNem száraz, akadémiai hangot akart megütni könyvében, hanem elsősorban azt akarta megmutatni, hogy a személyes történetekben hogyan nyilvánultak meg a nagy történelmi folyamatok
2014. november 17., hétfő
Ricardo Reis halálának éveA hús-vér emberként megjelenő, képzeletbeli költőtárs, Ricardo Reis és a halála után még szellemként kísértő portugál költő, Fernando Pessoa találkozásának abszurd ötletéből bontakozik ki a regény
2014. november 12., szerda
A Kedves Vezető és a piti összeesküvésekJung Chang mindenről le akarja rántani a leplet, talán még arról is, amin nincsen
Egypercesek
Csaknem kétmillió forintért kelt el József Attila dedikált kötete
Tökélyre fejlesztette a regény mögött háttérbe szoruló novella műfaját
Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat