Maddison (Sivatagi Rózsa Rosa Prérifarkas) Spencer még mindig halott. Továbbra is kövér, és a nyakamat teszem rá, hogy soha sem fog pubertálni. A Sátánnal immár találkozott, és fellendítette a pokolbeli turizmust. Mindezek után pedig szembesült azzal, hogy nem ő a PR őstehetség, hogy életének forgatókönyvét a nagyobb erők előre megírták. Berágott és elmenekült az új, boldog (és cuki rózsaszín) alvilágból, és saját útját kezdte járni a Földön. Hátha ez már nincsen előre papírra vetve... Chuck Palahniuk Kárhozott című regényének folytatása a Halálraítélt volt a kezemben.

Van folytatása és nem trilógia?
Talán azzal kell kezdenem, hogy a könyveinek olvasása során rájön az ember, hogy Palahniuk a novellák írásában zseniális. De mivel ilyenekkel a 18. század óta senki nem futott be, ezért a kis gondolatokat egybegyúrja, és egy tisztességes (de továbbra is rövid) fejezetekre bontott regényt fog az olvasó elé tárni. Amiben vannak gondolatok, megrázó történet egy nagy fordulat... a maga módján tökéletes. Ráadásul okot ad a beszélgetésre. Azonban szemmel láthatólag már az ő figyelmét sem kerülhette el az a tény, hogy népszerű lett. Nagyon. Így lehetséges, hogy a Kárhozott című regényét, melyben a kis Maddy a Pokolra szállt (és jól érezte magát) már eleve azzal a szörnyű mondattal zárta, hogy „folytatása következik”. És láttunk a kétezres évek óta olyan regényt, amelynek ha van folytatása, akkor nem trilógia vált belőle? És ha már itt tartunk, hogy lehet az, hogy mindig a középső gyermek igyekszik a legjobban, de mégis ő lesz a legszerencsétlenebb a családban? Próbáljuk bebizonyítani az ellenkezőjét? Sajnos itt sem tudjuk…

Baljósan értelmetlen
Az első kötethez hasonlóan a regény novella jellegű felosztása megmaradt, ám Medison a naplóbejegyzéseket immár nem a Sátánhoz, hanem a Twittelőkhöz írja. Hát, szerintem be kell látni, hogy ez egyáltalán nem olyan erős kezdés, mint a másik volt… A két-három oldalas fejezetek megmaradnak, azonban ami zseniálisan működik egy alig több mint száz oldalas könyvnél, az már döcögni fog egy négyszáz oldalas óriásnál. Végig az az érzés kerített hatalmába, hogy olyan információk tömkelegével van dologom, amelyek jópofák, de egyáltalán nem tesznek hozzá semmit a könyvhöz. Túl hosszú lett. Nem frappáns, pörgős és elgondolkodtató, hanem baljósan értelmetlen. Értelmetlen, mert látszik, hogy nem lesz csattanója a regénynek, hiszen a grandiózus finálé csak egy újabb kötet múlva várható. És ott nyilván értelme lesz annak, hogy megtudtunk mindent Madison földi életéről, de itt csak annyi haszna volt, hogy duplájára dagasztotta a könyvet.
Vannak benne ötletek, de amit nagy fordulatnak szánt (az új világvallás és a tömeges pusztulás gondolatát) azt már jóval e könyv megjelenése előtt taglalta Kísértettek (ezek a K-k!) című novellafüzéréban. És ott jobb volt. A „titkos fegyver” nem igazán sült el.

Csak egy híd
„De az életérzés biztos…” A regény immár nem a föld alatt, hanem a Földön játszódik, elszakítva a megismert (és megszeretett) karakterektől, és a meglepő és szarkasztikus pokolleírásoktól. Maddy újra egyedül van, és lassan de biztosan elkezdtek idegesíteni a „sztárallűrök” és kislányos tévedések leírásai. És bizony eljutottam oda, hogy az ördög szarkasztikus (de felnőttes) megjelenését is úgy vártam, mint a Messiás eljövetelét. Talán ez volt a cél?
Nem igazán tudom hibáztatni Palahniukot. Egyszer mindenkinek bele kell esnie a pénz és népszerűség csapdájába. Nem igazán ajánlom megvételre senkinek ezt a regényt, mert nem lesz a polcunk ékessége. Csak egy hídról van szó, mely összeköti az első és harmadik kötetet, a pokol és a menny regényét, mert azért meg merem tippelni, hogy erre megy ki a játék. Talán ha a harmadikat is megveszem, az majd kárpótol…