Ricardo Reis halálának éve
Az Európa Könyvkiadó jelentette meg José Saramago Ricardo Reis halálának éve című regényét. A Nobel-díjas író művét Pál Ferenc egyetemi tanár fordította magyarra. Ahogyan a professzor úr, „Saramago magyar hangja” fogalmazott:… Saramago közkedveltsége, s itt bocsánatot kérünk a megfogalmazásért, bizonyos szempontból káprázat, leleményes írói fogás eredménye, leginkább azért mert az író, miközben ügyesen elleplezi igazi szándékait, sajátos narratív technikájával elébe megy a széles olvasói kör zsigeri elvárásainak, noha ténylegesen egy igen szűk és kiválasztott olvasói körhöz szól…
A visszatért száműzött
Egy esős, ködös, decemberi napon érkezik a portugál fővárosba, Lisszabonba Ricardo Reis, aki hosszú, önkéntes brazíliai száműzetéséből tér vissza hazájába. Fernando Pessoa egykori költőtársa, a hajdan az antikvitás bűvöletében élő orvos idegenül bolyong a megváltozott Lisszabonban, amelyet felzaklatnak a szomszédos Spanyolországból érkező polgárháborús hírek, a spanyol menekültek tömege, és a felfokozott újévi, majd farsangi hangulatban különös kalandokat él át. Bár verseiben egykor az éteri, testetlen szerelmet énekelte meg, most mégis egy szállodai szobalánnyal éli meg a megvalósult nyers vágy hatalmát, miközben hevesen udvarol egy coimbra-i közjegyző leányának is. S teszi mindezt egykori megalkotójának kritikus tekintetétől és epés megjegyzéseitől kísérve, mivel Pessoa a sors különös kegyéből halála után még kilenc hónapig ebben a világban maradhat, hogy azután a regény végén a főszereplővel együtt távozzon a halhatatlanságba.
Halál után kilenc hónap
A hús-vér emberként megjelenő, képzeletbeli költőtárs, Ricardo Reis és a halála után még szellemként kísértő portugál költő, Fernando Pessoa találkozásának abszurd ötletéből bontja ki José Saramago az 1930-as évek közepének Portugáliájában játszódó történelmi regényét, amelyet Salazar országlása egyre inkább egy sajátos diktatúra partjaira sodor. De Saramago a mindent elárasztó, nyomasztó politikai propaganda mellett felvillantja az ibér félszigeti ország hol nyomorúságos, hol derűs világát is: a korabeli hirdetések, újságcikkek, mozi- és színházműsor, valamint a rádióadások megidézése varázslatos hangulatot teremtve teszi letehetetlen olvasmánnyá ezt a regényt.
Az utópia és a fantasztikum határán
A Nobel-díjas portugál író a Ricardo Reis halálának éve című regényéért 1984-ben megkapta a Portugál PEN Club kitüntetését és a Casa de Mateus Alapítvány Dom Dinis-díját, 1987-ben az olasz Grinzane Cavour-díjat, 1993-ban pedig az angol The Independent irodalmi elismerését. Írói munkásságáért 1995-ben elnyerte a legmagasabb portugál irodalmi kitüntetést, a Camoes-díjat.
José Saramago 1922-ben született Azinhagában, egy kis portugál faluban, családja a szegénység elől a fővárosba költözött. Géplakatosnak tanult egy szakiskolában, ahol kiváló irodalmi oktatás folyt, majd egy kórházban géplakatosként dolgozott, de irodalmi érdeklődése egyre erősödött, a portugál történelem foglalkoztatta. Az ötvenes közepétől értelmiségi körök közelébe kerülve kiadóknál kéziratok lektoraként dolgozott, kezdett maga is írogatni, eleinte verseket, cikkeket, krónikákat, majd regényeket, amelyek által híres lett.
A kilencvenes évek elején elhagyta Portugáliát, mert a parlament tiltakozása miatt nem kaphatta meg az Európai Irodalmi Díjat. A Kanári-szigeteken telepedett le, ahol haláláig élt. Az irodalmi Nobel-díjat 1998-ban kapta meg.
Művei gyakran az utópia és a fantasztikum határán mozognak.
A visszatért száműzött
Egy esős, ködös, decemberi napon érkezik a portugál fővárosba, Lisszabonba Ricardo Reis, aki hosszú, önkéntes brazíliai száműzetéséből tér vissza hazájába. Fernando Pessoa egykori költőtársa, a hajdan az antikvitás bűvöletében élő orvos idegenül bolyong a megváltozott Lisszabonban, amelyet felzaklatnak a szomszédos Spanyolországból érkező polgárháborús hírek, a spanyol menekültek tömege, és a felfokozott újévi, majd farsangi hangulatban különös kalandokat él át. Bár verseiben egykor az éteri, testetlen szerelmet énekelte meg, most mégis egy szállodai szobalánnyal éli meg a megvalósult nyers vágy hatalmát, miközben hevesen udvarol egy coimbra-i közjegyző leányának is. S teszi mindezt egykori megalkotójának kritikus tekintetétől és epés megjegyzéseitől kísérve, mivel Pessoa a sors különös kegyéből halála után még kilenc hónapig ebben a világban maradhat, hogy azután a regény végén a főszereplővel együtt távozzon a halhatatlanságba.
Halál után kilenc hónap
A hús-vér emberként megjelenő, képzeletbeli költőtárs, Ricardo Reis és a halála után még szellemként kísértő portugál költő, Fernando Pessoa találkozásának abszurd ötletéből bontja ki José Saramago az 1930-as évek közepének Portugáliájában játszódó történelmi regényét, amelyet Salazar országlása egyre inkább egy sajátos diktatúra partjaira sodor. De Saramago a mindent elárasztó, nyomasztó politikai propaganda mellett felvillantja az ibér félszigeti ország hol nyomorúságos, hol derűs világát is: a korabeli hirdetések, újságcikkek, mozi- és színházműsor, valamint a rádióadások megidézése varázslatos hangulatot teremtve teszi letehetetlen olvasmánnyá ezt a regényt.
Az utópia és a fantasztikum határán
A Nobel-díjas portugál író a Ricardo Reis halálának éve című regényéért 1984-ben megkapta a Portugál PEN Club kitüntetését és a Casa de Mateus Alapítvány Dom Dinis-díját, 1987-ben az olasz Grinzane Cavour-díjat, 1993-ban pedig az angol The Independent irodalmi elismerését. Írói munkásságáért 1995-ben elnyerte a legmagasabb portugál irodalmi kitüntetést, a Camoes-díjat.
José Saramago 1922-ben született Azinhagában, egy kis portugál faluban, családja a szegénység elől a fővárosba költözött. Géplakatosnak tanult egy szakiskolában, ahol kiváló irodalmi oktatás folyt, majd egy kórházban géplakatosként dolgozott, de irodalmi érdeklődése egyre erősödött, a portugál történelem foglalkoztatta. Az ötvenes közepétől értelmiségi körök közelébe kerülve kiadóknál kéziratok lektoraként dolgozott, kezdett maga is írogatni, eleinte verseket, cikkeket, krónikákat, majd regényeket, amelyek által híres lett.
A kilencvenes évek elején elhagyta Portugáliát, mert a parlament tiltakozása miatt nem kaphatta meg az Európai Irodalmi Díjat. A Kanári-szigeteken telepedett le, ahol haláláig élt. Az irodalmi Nobel-díjat 1998-ban kapta meg.
Művei gyakran az utópia és a fantasztikum határán mozognak.
Egypercesek
Elhunyt Nemere István író, műfordító
Halálhírét felesége, Szentgyörgyi Judit hozta nyilvánosságra közösségi oldalán
Egy kicsit késtem…
Fél évszázaddal múlva vittek vissza egy könyvet a könyvtárba
Női sorsvallomások egy csokorban
Huszonegy asszony a huszonegyedik századból