2022. szeptember 8., csütörtök
Olvasásról beszélni a posztmodern analfabétizmus korában?Ha jól meggondoljuk, természetes dolog, hogy gyerekeket tanítanak olvasni, de az egy másik, vélhetően már jóval problémásabb ügy, hogy nagyobbakat, fiatalokat, felnőtteket miként lehet olvasásra szoktatni, oktatni.
2022. augusztus 28., vasárnap
Az építészetén keresztül is megismerhető állambölcső„Egy időben és témakörben is igen átfogó tanulmánykötetet tart a kezében az olvasó, tulajdonképpen Esztergom történetét, régészeti és építészeti emlékek mozaikjában elbeszélve. (…) Ez a kötet azonban friss kutatási eredmények bemutatásával, sokszínűségével nekünk, Esztergomot jól ismerőknek is tud újat mondani”
2022. augusztus 3., szerda
A törölköző egyenlővé teszEzúttal olyan kiadványokra hívjuk fel az olvasók figyelmét, melyek Közép-Európa legnagyobb édesvízi taváról és annak partjainál megtalálható látványosságokról, turisztikai célpontokról és történetekről szólnak
2022. július 21., csütörtök
Az érzéki benyomás művészete és annak egyik elsőszámú alkotójaHieronymus Bosch után egy újabb meghatározó festő munkásságának antológiai szintű kiállításában gyönyörködhetünk a Szépművészeti Múzeumban
2022. július 14., csütörtök
Könyvtár: a hely, ahol bármi megtörténhetA Magyar Könyvtárosok Egyesülete ötvenharmadik, kaposvári vándorgyűlése jó apropó arra, hogy olyan regényeket ajánljunk olvasóink figyelmébe, melyek vagy könyvtárakról szólnak, vagy éppen azokra adnak jó asszociációs lehetőséget.
Egypercesek
A budai várkapitányok fantasztikus története
Ötéves mandátumot kapott az elnökség
A svéd bürokrácia, az emberség és a migránskérdés