2014. július 14., hétfő
Könyvtáros VándorgyűlésA házigazdák alkalmat kapnak arra, hogy bemutassák a vendégeknek új, vagy megújult könyvtárukat, illetve megismertessék a szakmai közvéleménnyel a helyi igényekre, ötletekre, elképzelésekre épülő könyvtáros munkát
2014. június 27., péntek
Búcsú a szövetségtől<p>A kiadó jelentős kockázatot vállal, amikor megjelentet egy-egy kötetet, s ebből a kockázatból semmit nem vállal a terjesztő, sőt, pillanatnyilag az a helyzet, hogy a terjesztők tevékenysége még növeli is a kiadói kockázatot</p>
2014. június 26., csütörtök
Gigászok harca az e-könyv piacért<p>A felperesek szerint a kartellezéssel kétszáznyolcvanmillió dollár – több mint negyvenmilliárd forint – tisztességtelen haszonhoz jutottak az e-kiadók</p>
2014. június 25., szerda
Botránnyal debütált a Mandela-könyv<p>Már megjelenése előtt botrányt keltett Nelson Mandela asszisztensének a decemberben elhunyt polgárjogi harcosról, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökéről szóló új portrékötete</p>
2014. június 20., péntek
Könyvesek és dilemmákEgyáltalán nem biztos, hogy a most aggodalmaskodó könyvesek helyzetelemzése reális, így aztán az sem biztos, hogy a megoldási javaslatok valóban a megoldás irányába mutatnak
Egypercesek
Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
29 kiadó mintegy 7000 kiadvánnyal, köztük 65 könyvheti újdonsággal várja az érdeklődőket
A PEN America lemondta irodalmi díjátadóját a jelöltek egy részének bojkottja miatt