Kilép a Typotex Kiadó a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületéből. A fontos döntést nem sokkal az Ünnepi Könyvhét után hozta meg Votisky Zsuzsa, a kiadó vezetője. Hogy az igazgató asszony erre az elhatározásra jutott, abban fontos szerepe lehet annak, hogy türelmes várakozása a MKKE tevékenységének javulására, nem jött be.
De az okokról legjobb, ha őt magát faggatjuk.

Nem képviseli a kiadók érdekeit?
– Az nyilván nem újdonság a könyvbarátok számára, hogy a közelmúltban megtorpant a hazai könyvpiac fejlődése és ettől nem függetlenül jelentős átalakulás, átrendeződés indult meg. Az okok természetesen szerteágazóak, ám az egészen biztos, hogy a változások – akár lehetőségnek látjuk egyes jelenségeit, akár nehézségként fogjuk fel az új körülményeket – mindenképpen alkalmat adtak volna arra, hogy a könyvesek érdekképviselete hatékonyan megjelenjen. Ez azonban elmaradt.
– Ha jól értem, ön úgy látja, hogy az MKKE nem, vagy nem hatékonyan képviseli a könyvesek érdekeit…
– Ez így nem egészen pontos. Úgy látom, nem képviseli a kiadók érdekeit. Az egyesület a könyvkiadók és könyvterjesztők közös szerveződése. Elvileg. Gyakorlatilag azonban egy olyan társaság, amelyben a terjesztők szempontjai hangsúlyosan jelennek meg.
– Miért alakult ki ez az aránytalanság?
– Eleve képtelenség egy szövetségbe összefogni a könyvpiac ellenérdekelt feleit…
– De hát mégiscsak közös a cél…
– Persze, de nem mindegy, hogy a könyvpiac szereplői között miféle alkuk születnek. A kiadó jelentős kockázatot vállal, amikor megjelentet egy-egy kötetet. Ebből a kockázatból semmit nem vállal a terjesztő magára, hiszen bizományban vannak nála a könyvek. Sőt! Pillanatnyilag  az a helyzet, hogy a terjesztők tevékenysége, konkrétan a Pécsi Direkt-Könyvbazár még növeli is a kiadói kockázatot.
– Mi köze a Pécsi Direkt tartozásához az MKKE-nek? Erről mért tehet az MKKE?
– Miután a tagdíjat a forgalom alapján fizetik a tagok, természetüknél fogva nagyobb a befizetésük a könyvterjesztőknek, mint a kiadóknak. Ezért az egyesülés vezetőinek a terjesztőkkel való jó kapcsolat sokkal fontosabbak, mint a kiadókkal.  Nincs kitalálva egy mechanizmus, nincs pozitív diszkrimináció, és nincs egyetlen gesztus sem, amivel ezt a befizetési aránytalanságot legalább látszólag ne éreztetnék. Ilyen például a nagyrendezvényeken a standok kiosztása. Ez mintegy leképezi a helyzetet az adott térben. Tudjuk, hogy a Budapesti Könyvfesztiválon, a Millenárison kevés igazán jó hely akad. Ezeket rendre a terjesztők kapják meg az MKKE kiosztási elve szerint.  A kiadóknak, különösen a függetleneknek marad a többi, ahol már csak kevés látogató fordul meg. Persze értem én a MKKE-t: a kiadók rokonszenvére fütyülhet, mert a támogatásukra nem szorul rá. A terjesztők elég erőforrást biztosítanak az egyesület fenntartásához.

Szakmai inkompetencia
– Ön tehát úgy látja, inkább a könyvterjesztők szervezete az MKKE, s nem a kiadóké?
– Pontosan, de ez csak a problémák egyik oldala. Mondjuk belügy.  A másik oldal, a „külügy” jóval komolyabb gond. Szerintem az egyesület szakmai kompetenciájába tartozik, más „könyvesekkel” való jó viszony fenntartása. Az MKKE nem ápolja például a könyvtárak és a könyvpiac együttműködését. Tanúja voltam olyan konferenciának, ahol a hangerő több volt annál, ami egy parázs vitához szükséges, és ez részemről finomkodó megfogalmazás.  A könyvtáraknak nyilván megvannak a maguk problémái, se pénzük, se elég olvasójuk, de ezenközben láthatóan alig-alig ismerik a kiadói működést. Szinte ellenségesen tekintenek a kiadókra, azt hiszik, hogy a kiadó csak egy profitorientált szervezet, amely – mint valami zavaró dugó – inkább akadálya a könyvek és az olvasók kapcsolatának, mintsem létrehozója. A könyvtárosok többsége nincs tisztában, mi minden lépés szükséges a könyv megjelenéséhez, persze nem dolga. Csak fontos lenne, hogy rálátása legyen. Igen, munka folyik, nem csupán vesszőhibák javítása. Rendben, intellektuális profitvadászoknak is tekinthetők, de sokat kockáztatnak, még a híres 20/80 elv sem alkalmazható inkább 3/97!. Tehát szép volna, ha a kiadók és a könyvtárak között eleven kapcsolat lenne, a közös problémamegoldás irányába lépkedhetnénk. Csak ezt a munkát valakinek szerveznie kellene. Mondjuk az MKKE-nek.  Ki másnak? De nem teszi. Ilyesfajta együttműködésekre az MKKE nem nyitott. Fel sem merül, hogy olyan workshopokat szervezzen a könyvtáraknak, vagy könyvtárosoknak, legalább néha, egy-egy könyvtáros-konferencián egy fél órában, amelyen bemutathatnánk, mit csinál a kiadó.
– Ezért még nem kell kilépni…
– Valóban, ez is csak egy tünet, a tolerancia hiányának tünete. Az már súlyosabb, hogy például nincs rendezett adatfolyam. Sokan, sokféleképpen regisztrálják, mi jelenik meg, de a kiadói, terjesztői, könyvtári adatbázisok között nincs semmiféle kapcsolat. Enélkül pedig igazán nehéz komolyan dolgozni. Ma a magyar könyvkiadás szinte vaktában halad, semmit nem tudunk a forgalomban levő könyvekről. Mit adtak ki újra, mi fogyott el, mit olvasnának szívesen az emberek… Pedig a forgalomban lévő könyvek adatbázisa mindenki számára elérhető a könyvszakmailag rendezettebb országokban, mint mondjuk Románia vagy Szerbia…
– És ez az MKKE feladata lenne?
– Ki másé? Tavaly az egyesületnek európai támogatással lett volna módja előre lépni ezen a téren. Az Európai Könyvkiadók Szövetsége, a Federation of European Publishers Magyarországot beválogatta azon országok közé, amelyek támogatást kaphattak volna az adatbázis kialakításához. Az MKKE hosszas hezitálás után visszatáncolt. Mintha vezetői tisztában lennének azzal, hogy alkalmatlanok egy ilyen feladatra. Persze ezen sem csodálkozhatunk. A magyar könyvszakma megjelenése nemzetközi viszonylatban egyre gyengébb. Nem arról van szó, hogy nincsenek a magyar kiadóknak nemzetközi kapcsolataik, üzletfeleik, sőt barátaik. Hanem arról, hogy nincs egyesség a Publishing Hungaryval, amely az elmúlt három évben meg volt bízva a külföldi prezentációnkkal, de az MKKE az ő megbízatásukon megsértődött, nehéz érteni miért. Nem részletezem hányféleképpen, és mi mindenen keseregtem a Frankfurti Könyvvásárokon a magyar megjelenésünkön. Említhetek példának egy fura esetet.  Amikor annak idején Kertész Imre Nobel-díjat kapott, az gyakorlatilag meglepetésként érte a hazai könyves szakmát. Hogy hogy nem, Kertész dán kiadója föl volt készülve, már a kihirdetés előtt ott lapult a pult alatt egy bekeretezett Kertész fotó. A magyar standon nem voltak kint a könyvei, az egyetlen róla szóló A/4 papíron lévő angol nyelvű információ másolása volt a megoldás a hatalmas médiaérdeklődésre. Persze Esterházy megmentette a helyzetet, de az az ő érdeme. Kérdezem, hogy lehet, hogy egy dán kiadó tudja, hogy Kertész lehet a befutó, a magyar könyvszakma meg nincs felkészülve.
– Ez is lehetne a kiadók dolga…
– Persze, lehetne, ha például a kiadóknak volna egy önálló, és hatékony szervezetük. Mert nemzetközi szinten önmagában egyetlen magyar kiadó sem lehet sikeres. Az egyesülés nem igazán érzi ezt magáénak, pedig akár eredményes is lehetne, mint mondjuk a lengyelek. De mért is külföldön tenné, ha itthon sem.

Tehetetlenség, felelőtlenség, ötlettelenség
– Nem túl éles ez a megjegyzés?
– Ne nevettessen! Az MKKE stílusa korszerűtlen, olyan mintha a nyolcvanas években volnánk. Évekig küzdöttem például azért, hogy készítsünk egy angol nyelvű összefoglalót a magyar könyvszakmáról, mert igenis van ilyenre érdeklődés a nemzetközi vásárokon. Minden országnak van ilyen tájékoztató anyaga, a cseh barátom szerkeszti az övékét, immár húsz éve, ő egy ideig az ottani MKKE igazgató volt.  Nos, 1999-ben, amikor mi voltunk a díszvendégek, vagyis központi ország, elkészült az anyag, majd lényegében úgy is maradt. Nincs kitéve az információs pulton. A pult alól esetleg kaphat a maradékból az erőszakos érdeklődő. De elmondhatom azt is, hogy az MKKE statisztikái szinte sírni valóak. A könyvszakmai adatokat a tag-kiadóktól begyűjtött adatlapokon szerzi be a szövetség, és ennek alapján közli például a forgalmi statisztikákat. Csakhogy a kiadók jelentős része nem tagja az egyesületnek. Néhány éve összeszámoltuk itt a munkatársaimmal: tizenháromezer cím jelent meg abban az évben, s kiadóiknak fele sem volt MKKE-tag. Tőlük természetesen semmiféle adatot nem kapott a szövetség. Nem is tud róluk.
– Lehet, hogy a MKKE adatok alapos becslések?
– Becslések lehetnek, de megalapozottak, szerintem nem. Nemrégiben azt közölte az egyesület, hogy a hazai e-könyv forgalom nyolcszázvalahány millió forint volt. Én meg – mivel az e-könyvekre van rálátásom – elcsodálkoztam a hatalmas számon. Nosza, felhívtam a legnagyobb e-könyv kiadókat és megkérdeztem őket a forgalmukról. Nekem is lett így egy becslésem. Körülbelül egytizede annak, amit az MKKE nyilvánosságra hozott.
– Hát ez elgondolkodtató. Különösen azért, mert ezeket az adatokat, tudtommal, a Statisztikai Hivatal is átveszi.
– Lehet, és az OSZK-tól kapja az éves címszámot.
– Tehát a kiadók és a terjesztők súlyának aránytalansága, a hiányzó kapcsolat a könyvtárakkal, olvasókkal, az adatbázis-építés elmaradása, és a nemzetközi képviselet sántikálása miatt lép ki a Typotex a könyves egyesülésből.
–Igen, csak ez.
– Miért most döntötte el, hogy kilép?  Aktuálissá tette a könyvesek általános félelme az egyik legnagyobb terjesztő gazdasági összeomlásától…
– Igen. A pillanatnyi kereskedelmi helyzetért is az MKKE-t hibáztatom, ahogy az elején mondtam. A könyvesek között most minden korábbinál erősebb az aggodalom, hogy az Pécsi Direkt Könyvbazár fizetésképtelenné válik, és mivel az egyik legnagyobb terjesztőről van szó, számos kiadót magával ránthat a bukása. De, az ég szerelmére, hát nem az volna a feladata a könyves egyesülésnek, hogy megelőzze az ilyen konfliktusokat, hogy helyzeténél fogva érdeket képviseljen a szakmán belül?  Ha a kiadók és a terjesztők egyetlen szervezetben vesznek részt, amely szervezetnek értelemszerűen a terjesztők felé hajlik a keze, akkor esély sincs arra, hogy egyértelmű, mindenki számára tiszta és elfogadható szabályok szülessenek a könyvesek között. Nem az én dolgom, hogy mindezt megoldjam. Csak azt tehetem, hogy kilépek.