2015. március 4., szerda
Mr. William Shakespeare vígjátékaiA tizenhetedik században a környéken működtek az angol főváros nyomdái is, így a kötet több ponton is kötődik a helyszínhez
2015. március 3., kedd
Újabb kötetekkel bővült a Nemzeti KönyvtárA sorozatban ez alkalommal Madách Imre Az ember tragédiája, Németh László Égető Eszter, Cziffra György Ágyúk és virágok, Móra Ferenc három műve, Szerb Antal írásai jelentek meg egy-egy kötetben
2015. március 2., hétfő
Rendező a KossuthkiflirőlOlyan aspektusból látjuk a forradalmat, ahonnan nem szoktuk, s amelynek köszönhetően elénk tárulnak a forradalom mindennapjai
2015. március 2., hétfő
Cordobától ToledóigFelmenői még csupán könyveket gyűjtöttek, azonban az új kalifa már a tudósoknak is lakhelyet kívánt biztosítani Cordobában
2015. február 26., csütörtök
Könyvek, másképp, mégis ugyanúgyA könyvekre rajzolt különböző formák és értelmezések nyomán egy szép és rejtélyes világ kel életre, éppen úgy, mint amikor könyvet olvas az ember
Egypercesek
Idén 52 költő – határon túli, szórványban élő és anyaországi – lép a Versmaraton színpadára
Virág helyett az író számára fontos szervezetek támogatását kéri a család
Németország lesz a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége