2016. november 14., hétfő
Amerikai démonokEmbertársaink most – és elmúlt korokban – miképpen juthattak arra a gondolatra, hogy parajelenségek, életkristályok, boszorkányok, démonok, ufók, meg csillagállások határozzák meg életüket
2016. november 14., hétfő
Történész a tilosbanMiután szóltak, hogy „most elég”, ideig-óráig visszavett, majd nemsokára újult erővel kezdett dolgozni, a legközelebbi halkra állításáig
2016. november 11., péntek
Lássuk meg Csontváryt!A kötetben a kortárs és utókorbeli szakértők, elemzők mellett maga az alkotó is helyet kapott írásaival, gondolataival
2016. november 10., csütörtök
A végzetnek mutatott fityiszGyula bácsinak nem lett igaza fenti jóslata szerint, hiszen hetvenkilenc évet élt, bár szerintem, ezt is pontosan tudta
2016. november 9., szerda
Egy bolond VelencébenMoore a Velencei sárkány című regényének cselekményébe két Shakespeare drámát is beleszőtt, név szerint az Othellót és a Velencei kalmárt
Egypercesek
Március 15-én tartalmas ünnepi programok várják az érdeklődőket a PIM-ben
Huszonhároméves magyar származású író tartja lázban a nemzetközi könyvszakmát
A közösségi média a magas irodalom egyik legfontosabb új népszerűsítőjévé vált