Lehet-e egyszerre korlátlanul szabad a piac és valóban demokratikus a társadalom? Mordecai Kurz új könyvének alapkérdése látszólag egyszerű, következményei azonban annál súlyosabbak. A Stanford Egyetem emeritus közgazdásza szerint az Egyesült Államok nem egyszerűen újabb gazdasági átalakuláson megy keresztül: az ipari kapitalizmus történetének visszatérő mintázata ismétlődik meg, ezúttal minden korábbinál szélsőségesebb formában. A technológiai fejlődés ugyanis nem feltétlenül osztja szét a hatalmat, hanem éppen ellenkezőleg: soha nem látott mértékben koncentrálhatja néhány vállalat és magánember kezében.

Kurz A magánhatalom és a demokrácia hanyatlása: Hogyan érhetjük el, hogy a kapitalizmus támogassa a demokráciát? (Private Power and Democracy’s Decline: How to Make Capitalism Support Democracy) című, 2026-ban megjelent könyvében azt vizsgálja, hogyan alakult át a kapitalizmus az információs technológia korában, és miért vált a technológiai innováció a piaci koncentráció egyik legfontosabb forrásává. Alapvető állítása szerint a szabadpiaci verseny nem szükségszerűen számolja fel a monopóliumokat. Éppen ellenkezőleg: a technológiai piacokon a „győztes mindent visz” logika tartós piaci hatalmat hozhat létre.

Kurz az amerikai történelmet hosszabb távú ciklusokban szemléli. Az első „Gilded Age”, vagyis az aranyozott kor a 19. század végén az ipari kapitalizmus és a hatalmas magánvagyonok megszületésével járt együtt. A vasút-, acél- és olajipar óriásai – többek között Andrew Carnegie és John D. Rockefeller – nemcsak gazdasági, hanem politikai és kulturális befolyásra is szert tettek. Kurz szerint ennek a korszaknak a mai megfelelője a Szilícium-völgy és a digitális gazdaság világa. A különbség az, hogy a mai monopóliumok már nem elsősorban vasúti hálózatokat, acélgyárakat vagy olajmezőket ellenőriznek, hanem adatokat, kommunikációs platformokat, digitális infrastruktúrát és mesterségesintelligencia-technológiákat.

A The Guardian beszámolója szerint Kurz a mai technológiai milliárdosokat az első ipari aranykor nagy iparmágnásaival állítja párhuzamba: mindkét korszakban kialakult az a meggyőződés, hogy a rendkívüli gazdasági siker egyúttal különleges társadalmi és politikai kompetenciát is jelent. A probléma szerinte éppen az, amikor a gazdasági hatalom birtokosai saját magukat kezdik a társadalom természetes irányítóinak tekinteni.

A Reagan-korszak óta követett deregulációs politika és az információtechnológiai forradalom Kurz értelmezésében együtt hozta létre az „második aranykort”. A termelékenység és a technológiai innováció nyertesei óriási vagyonokat halmoztak fel, miközben sok munkavállaló bére stagnált, gazdasági biztonsága pedig romlott. A szerző ezt nem egyszerűen szociális problémának tekinti: szerinte a gazdasági kiszolgáltatottság előbb-utóbb politikai kiszolgáltatottsággá válik.

Kurz persze nem azt állítja, hogy a vagyon önmagában antidemokratikus. A probléma a tartósan koncentrált magánhatalom. A kettő között lényeges különbség van. Egy vállalkozó lehet rendkívül gazdag anélkül, hogy monopolisztikus hatalommal rendelkezne. Más a helyzet akkor, amikor egy vállalat olyan technológiai vagy infrastrukturális pozíciót szerez, amelyből következően a versenytársaknak hozzá kell igazodniuk, a politikusoknak számolniuk kell vele, a fogyasztók pedig gyakorlatilag nem tudják megkerülni.

Kurz szerint ilyenkor a gazdasági és a politikai hatalom egymást erősíti. A nagyvállalat gazdasági erejével politikai befolyást szerezhet, a politikai befolyás pedig segíthet megőrizni gazdasági pozícióját. A demokrácia klasszikus elve – hogy minden állampolgár politikai súlya nagyjából azonos – így fokozatosan kerülhet konfliktusba azzal a ténnyel, hogy az állampolgárok gazdasági és információs hatalma között óriási különbségek alakulnak ki.

A könyv tehát végső soron nem a kapitalizmus eltörlését javasolja. Kurz kapitalista maradna – csak másfajta kapitalizmust szeretne. Kurz továbbá nem technológiaellenes. Nem azt állítja, hogy az innováció pusztító volna, azt viszont állítja, hogy az innováció társadalmi következményeit nem lehet a piac önszabályozó mechanizmusára bízni.

A technológia ugyanis egyszerre képes növelni a társadalom egészének jólétét és megsemmisíteni bizonyos társadalmi csoportok egzisztenciális biztonságát. A mesterséges intelligencia ennek különösen jó példája. A korábbi automatizáció elsősorban a fizikai vagy rutinszerű munkát fenyegette. Az AI azonban egyre több szellemi foglalkozást is átalakíthat. Kurz ezért nemcsak a gyári munkásokat félti: a jövőben orvosok, ügyvédek, mérnökök és más magasan képzett szakemberek munkája is átalakulhat.

A kérdés tehát nem az, hogy megállítható-e a technológiai fejlődés. Hanem az, hogy kié legyen a technológiai fejlődés haszna, és ki viselje a költségeit.

Kurz erre egy sajátos politikai koncepcióval válaszol, amelyet „restoration-of-livelihood” politikának nevez: olyan rendszerre van szükség, amely lehetővé teszi a vállalatok számára a technológiai fejlődést, de nem engedi, hogy a termelékenység növelése emberek tömegeinek megélhetését tegye tönkre. A javaslatcsomag része a monopóliumok erőteljesebb szabályozása, a monopolprofitok megadóztatása, a munkavállalók átképzésének támogatása és olyan ösztönzők létrehozása, amelyek segítségével az új technológiák inkább kiegészítik, mintsem egyszerűen helyettesítik az emberi munkát.

Ez a könyv egyik legerősebb pontja: Kurz nem áll meg a kapitalizmus problémás kérdéseinek leírásánál, hanem intézményi választ próbál adni rá. A Financial Times is éppen ezt emelte ki: a szerző világos és részletes programot kínál arra, hogyan lehetne a piacokat a demokratikus intézményekkel összeegyeztethetőbbé tenni, anélkül hogy magát a piaci rendszert kellene felszámolni.

A könyv történelmi érvelésének talán legizgalmasabb része az a gondolat, hogy a kapitalizmus és a demokrácia közötti feszültség nem új jelenség. Az Egyesült Államok a New Deal időszakában már egyszer létrehozott egy olyan kompromisszumot, amelyben a kapitalizmus jelentős növekedést produkált, miközben a munkavállalók gazdasági biztonsága és társadalmi részesedése is erősödött.

Kurz szerint ennek a korszaknak a tanulságait érdemes újra felfedezni. Nem a múlt visszaállításáról van szó, hanem annak felismeréséről, hogy a piac nem természeti törvény. Intézmények, jogszabályok, adórendszerek, munkajogi szabályok és politikai döntések alakítják. Ami egy adott korszakban „szabadpiaci rendnek” látszik, az valójában mindig valamilyen politikai döntések eredménye. És ez a felismerés különösen fontos a technológiai óriásvállalatok korában.

Persze érdemes a könyvvel kapcsolatos kritikákat is megemlíteni. Sokan úgy látják, hogy bár Kurz magyarázata rendkívül erős, de éppen az erőssége miatt bizonyos pontokon túlságosan is tendenciózusnak tűnik. Az amerikai demokrácia válságának okait elsősorban gazdasági hatalmi viszonyokból vezeti le. A bérek stagnálása, a munkahelyek megszűnése, a szakszervezetek gyengülése és a vállalati koncentráció valóban fontos tényezők. De vajon ezek elegendőek a politikai polarizáció, a populizmus, a kulturális konfliktusok vagy a demokratikus intézmények iránti bizalomvesztés magyarázatához?

A közösségi média például nem pusztán azért veszélyes, mert nagyvállalatok tulajdonában van. Probléma az is, hogy megváltoztatja a figyelem működését, a politikai kommunikációt, a nyilvánosság szerkezetét és az igazság társadalmi ellenőrzésének mechanizmusait. Kurz persze ezt is érzékeli, de könyvének gravitációs középpontja mégis a piaci hatalom marad.

Mordecai Kurz könyve nem azért érdekes, mert minden állítása bizonyíthatóan igaz. Hanem azért, mert nem lehet elutasítani azt az alapkérdést, amelyet feltesz: Mi történik a demokráciával akkor, ha a társadalom gazdasági, technológiai és információs erőforrásai tartósan néhány szereplő kezébe kerülnek?

A Private Power and Democracy’s Decline erre történeti példákkal, közgazdasági elemzéssel és konkrét politikai javaslatokkal válaszol. A nemzetközi fogadtatás is elsősorban ezt értékelte benne: a Guardian sürgető demokráciaválság-diagnózisként mutatta be, a Financial Times pedig különösen a reformprogram konkrétságát emelte ki. A San Francisco Chronicle arra hívta fel a figyelmet, hogy Kurz azon kevés szerzők egyike, akik a problémák felismerése mellett a meglévő gazdasági rendszer teljes felszámolása nélkül keresnek működőképes megoldásokat.

Talán ez a könyv legfontosabb üzenete: nem feltétlenül a kapitalizmus és a demokrácia között kell választanunk, hanem arról kell döntenünk, milyen kapitalizmust kell kialakítanunk ahhoz, hogy megőrizhessük demokráciánkat. 

Reméljük, hamarosan megjelenik magyar nyelven is!