Különleges, egyedi világszemléletet tükröző olvasnivalót kínál a Cédrus Művészeti Alapítvány Káplán Géza Erotikai kalauz című prózagyűjteményének kiadásával. A szerző költő, kritikus, filmrendező, képzőművész és performer, így nem véletlen a kötetben található esszéisztikus, bölcseleti-metafizikai mélységeket feltáró írások sokszínűsége, s az esztétikai erotika jelenléte, amely nyilvánvalóan bizonyítja, hogy a belső világ és a külső tényezők ütköztetése vagy egybeolvadása tárul itt az olvasó elé.

Káplán Géza szépirodalmi ihletésű monologikus szövegei prózaversekre is emlékeztetnek az elmélkedések során megvalósuló változáskomplexumok felvonultatásával, a lélek zavartalan önműködésének feltárásával. Az esszék a témát mindig szubjektív módon, de logikus érvekkel mutatják be, erős vizualitást árasztó narrációknak tekinthetők.

A szerző két nagyobb fejezetbe szerkesztette világ- és önértelmezését tükröző üzeneteit (Életképek, prédikációk, Vallomások szózatok), a gyűjteményeket nyitó és záró szövegek (Fény, Árny) foglalják keretbe. Az írói szándéknak megfelelően változnak az életképek – s egymást magyarázzák, a Mészöly Miklós idézettel indított Árny című opusban pedig megtudjuk, a fény útját úgyis lehet követni, ha árnyékba van száműzve.

A kötet címe a szövegekkel való ismerkedést megelőzően valószínűleg mást sugall, mint amit a tényleges tartalom kínál. A testi gyönyörök részletezésére gondolhat a befogadó, a könyvlapokon azonban olyan érzéki benyomások feltérképezésével találkozunk az erotika filozófiája és kultúrája kapcsolatában, hogy érezzük, itt a lélek erotikája vonz bennünket bűvkörébe. A lélek éppúgy, mint a test folyamatos fejlődésben van, a szubjektumnak élete során alakítania kell létezése stációit, az önmagáról való gondoskodásban valósul meg a személyes én hermeneutikája. A Fény című kötetnyitó kontemplációban így vall a szerző ezekről a lelki ugrásokról. Olyan szép vagy, téglám, ahogy átsuhan rajtad az idő, árnyfoltokat és színezeteket hagyva maga után, érzéki relikviákat….

Mit jelent valójában a dolgok erotikájáról írni? A szerző listázza azokat a jelentős vagy látszólag apró dolgokat, amelyek miatt érdemes élni, mert átsegítenek bennünket az akadályokon, s amelyekben, mintegy érzelmi-érzéki utórezgésként, minden cselekedet és élmény új megvilágításba helyeződik. Létidőnkben a bizonytalanság, a nyitottság, a változásokra reagáló érzékenység, az álom, a képzelet és a valóság határainak összemosása, a világban való hovatartozás kijelölése mind-mind arra utal, hogy cselekedeteinkben soha nem vagyunk érzelemmentesek. Káplán Géza olvasatában ami felfogható, az mind érzelem. Tömény és jelentéssel teli…. nem korlátozza az én énségét, megfeszíti a vásznat, színeket locsol az anyagra, bámul és kér, felkéri az ént az önálló táncra… 

A szerző belső világának lenyomata ott rejtőzik minden fejezetben, minden problémafelvetésben. Ugyanakkor a szövegek tele vannak irodalmi utalásokkal (Baudelaire, Petőfi, Pilinszky, József Attila). Káplán Géza úgy beszél a szexről, a dolgok és a megtapasztalások erotikájáról, hogy egyidejűleg irodalmat is tanít. Nemcsak a testről ír, hanem a tárgyakról, az eseményekről, az emlékekről, a kapcsolatokról és a csendről. Arra hívja fel a figyelmet, hogy az erotika ott kezdődik, amikor felfigyelünk valamire, ami érzelmi töltést ad a megtapasztalásban. Ilyen módon úgy gondolom, egy nyitott ajtónak is lehet erotikája, mert tele vagyunk a várható élmény okozta izgalommal, működik a meglepetés és a jó érzés erotikája. Fontos tudni, hangsúlyozza a szerző, hogy milyen indulatok, látomások feszülnek a tárgyban, az is csak a lélek alkalmi megtestesülése.

A prózák arra utalnak, hogy Káplán Géza saját belső késztetése alapján cselekszik, egyszóval önazonos állapotban van, tisztában van egyedi értékeivel, cselekedetei szinkronban vannak érzéseivel, harmóniában él önmagával, mert nem a külső elvárásoknak akar megfelelni.  Stílusa laza, olvasmányos, néha pajzán, máskor nagyon komoly, minden didaktikai szándék nélkül. Ha fókuszálunk az írások lényegi mondanivalójára, természetesnek találjuk, hogy az egyedfejlődés kezdeti szakaszaiban Erósz uralja a terepet, azonban mindegyik periódusban a személyekhez és a történetekhez fűződő érzelmek a meghatározóak, mert, ahogy Jack Kornfield amerikai pszichológus hangsúlyozza: Érzelmeinkhez való viszonyunk az, ami leláncol vagy felszabadít bennünket.

Az emberek különböző ideológiákat gyártanak és saját igazságaikkal töltik azokat fel, az örökéletre vágyódó ember törvényeket fogad el, vagy törvényen kívülinek kiáltja ki magát, hogy kijelölje élhető útvonalát. Azt gondolom, a kápláni szövegvilágnak az is központi gondolata, hogy sokan vannak, akik sohasem találják meg önmagukat, mert másként élik le az életüket. Az emberi reakciókat a kulturális emlékezet fényében vizsgálva felbukkan a múlt képe, a közös tudás, az átélt emlékek azonban mindig másként jelennek meg, a térhez és időhöz kötött rekonstruktivitás arra utal, hogy rendszerint csak az marad meg, ami egyéni érték. Olyan fejezetekre gondolok itt, mint az Erósz uralja az egyedfejlődést, a Mérték és arány, a Nacionalizmus és kozmopolitizmus, az Élet-halál.

Olvasáskor érzékeljük, hogy a tárgyak, az átélt események, az emberi reakciók, a mindennapok ritmusa, az ismétlődés az életmenetben mind erotikus. Sokszor nem a szexről beszél a szerző, hanem a vágy keletkezéséről, azt kívánja, hogy egészen a tudattalan mélységeibe lásson. Szellemi magánszférájában a szex isteni másáról, a létet átfogó és igenlő erotikáról szól. Ez az attitűd a világ érzéki megközelítésével lehetséges, mert ilyen módon személyiségünk eltitkolt vagy elfojtott oldala is megmutatkozik. 

Mit jelent valójában a működés erotikája? Azt hiszem, elsősorban azt, hogy nem feltétlenül az eredmény izgatja az embert, hanem maga a történés, a megvalósulás. Íróként például azt, hogy akkor a feltámadás üzemel, hat a mennyei morfium. Miként lehet például a bizonyosság erotikáját értelmezni? A bizonyosság megnyugtat, de egyidejűleg stimuláló is, mert ha valami elérhető, abba mindig bele lehet merülni, megelégedettséggel lehet feltöltődni. A végső konklúzió is egyszerű: Isten segít. Nála a bizonyosság, de meghagyja a révülés lehetőségét. Érzéki utórezgések követnek bennünket írás közben, a nyelv is megérint, a mondat pedig nem informál, hanem megtörténik velünk. Gondoljunk arra, hogy amit kimondunk, az a bizonyosság nyelvi verziója. Nézzünk erre egy példát Ady Endrétől: Szeretném, ha szeretnének.

Egy másik fejezetbe merülve megállapíthatjuk, hogy a tételmondat lehet a hatalom erotikája. Sok esetben azonban zavar és félreértés uralkodik, ahogy a szerző fogalmaz, Erő és értelem elkiabálnak egymás feje felett, s a történések a következő sorrendet követik: kiűzetés- üresség-vágy-feltöltődés. Tudnunk kell, hogy létünkben maga az idő csak eszköz a változások mérésére, a valóságban mindig csak a jelen van.

Káplán Géza könyvében a szövegek és a valóság kapcsolódása erősíti egymást, az emlékezés folyamatában a távolodás és a közeledés csak azért van, hogy a változást jelképező érzés mindig más formában jelenjen meg, hiszen az egész élet változás-komplexumok felvonultatása, s a dolgok erotikája tulajdonképpen az ezekre reagáló érzékenység. Lássunk ennek illusztrálására még néhány példát. A kiűzetés erotikája az a vágy, hogy vissza szeretnénk kerülni valahova, így a hiányzó életteret kellő érzelemmel idealizáljuk. Hétköznapi értelemben olyan lehet ez, mint amikor egy olyan kulcs van a birtokodban, amely nem nyitja azt az ajtót, amelyen bejutni szeretnél. Az üresség erotikája pedig az a csend, ahonnan már nincs mit elveszíteni, de erős az óhajtás és a hit benned, hogy az ürességet még fel lehet tölteni, és ha még az önutálat erotikája is foglalkoztat, gondolj a megérdemelt büntetés óhajtására, ami sokszor összeér a vággyal.

Káplán Géza szenvedéllyel telített prózáiban az észlelések erősen reflektáltak. Ebben a felforgató tevékenységben összemosódnak a lehetőségek, felülkerekedik az ösztönös gondolkodás, győz az érettség erotikája, amikor nem kell bizonyítani, nem kell idealizálni, csak választani, amikor a beszélő mindenütt ott hagyja személyiségének lenyomatait, s az olvasó kellő nyitottsággal és érzelemmel fogadja a szerző önvallomását. Legszívesebben ölembe venném magam, áldatlan tárgyat az áldatlan tárgy, s csak az érzelmeimről beszélnék – csak éreznék, éreznék…

Káplán Géza: Erotikai kalauz, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2026