2017. február 14., kedd
Neil Gaiman és az Északi mitológiaÉrzelmekkel, indítékokkal, dialógusokkal és az íróra jellemző fanyar humorral megfűszerezve életre kelnek a történetek
2017. február 7., kedd
Művész házipapucsbanA könyvben található beszélgetések egy szerethető, érzékeny és a derűtől sem elzárkózó figurát mutatnak be
2017. február 1., szerda
Könyvet a Könyvesboltból!Ez forradalmi változás lenne a hazai könyvpiacon, hiszen azt a kockázatot, amit most egyedül visel a kiadó, valóban megosztaná a könyvpiaci szereplők között
2017. január 31., kedd
Székelyföldtől Sopronig„A régi sörmesterek odaadása, arra tanít bennünket is, hogy kapcsolatunk a sörrel, a sörgyárral és Sopron városával legyen személyes”
2017. január 30., hétfő
Arany, Ady, KassákA 2017-es Versünnep Fesztiválra hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint szakirányú közép- és felsőoktatási intézmények hallgatói január 31-ig jelentkezhetnek
Egypercesek
Idén 52 költő – határon túli, szórványban élő és anyaországi – lép a Versmaraton színpadára
Virág helyett az író számára fontos szervezetek támogatását kéri a család
Németország lesz a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége