Már kezdőként sem akartam mást, csak profi lenni a lírában – mondta a kilencvenedik születésnapját ünneplő Tornai József Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett költő.
„Nem akartam sem kisebb, sem nagyobb lenne, mint amihez tehetségem van, de ami a magyar és a világlírában fontos, azt ismerni és használni akartam” – fogalmazott az ünnepelt. 

Kép forrása

Hét évtized
A költőnek tájékozottnak kell lennie az irodalomban, más művészetekben és a történelemben is. „Az olvasás, mint betegség nagyon hamar kitört rajtam, és egészen addig tartott, amíg félszemre meg nem vakultam. De azt hiszem, ami a magyar és a világirodalomban fontos lehet egy költő számára, azt olvastam” – mondta. 
Úgy látja, bár a költészet mesterség is, nem lehet tanulás révén költővé válni. „Vagy genetikusan erre születik az ember, vagy dilettáns marad. Utánozni lehet a jó költészetet, de jó költészetet teremteni csak akkor lehet, ha valóban költőnek születik az ember” – vélte Tornai József, aki saját pályájára visszatekintve úgy látja, az évtizedek előrehaladtával költészetében a formavilág és a formában hordozott mondanivaló egyre inkább egyesült egymással. Hét évtizedes pályája kezdeti szakaszaiban ugyanis vagy a forma érvényesült erősebben a gondolatiság rovására, vagy fordítva.
„Ha az ember folyamatosan, hétről hétre ír egy-egy verset, az egyik támogatni fogja a másikat. De ha két hónapig nem ír semmit, akkor szinte elölről kell kezdeni az egészet” – fogalmazott. Kitért arra is, hatalmas szerencséjének tartja, hogy akkor kezdhette pályafutását, amikor Nagy László és Juhász Ferenc a népköltészethez nyúlva a legmagasabb művészi szinten újította meg a modern magyar lírát a Rákosi-diktatúra legsötétebb éveiben. 

Kép forrása

Dilettánsok a porondon
„Szembe jött velem ez a forradalom, valóságos csoda volt” – hangsúlyozta a költő, aki szerint ma nincs szükség ilyen forradalomra, mert egyetlen politikusnak sem jut eszébe, tartozzon bármely csoporthoz vagy párthoz, hogy beleszóljon abba, milyen legyen egy vers. Akkor ez nem így volt, a legjobb, 1945 előtt is ismert költőket, mint Pilinszky Jánost vagy Nemes Nagy Ágnest kizárták az irodalomból, és olyan dilettánsokat állítottak a helyükre, mint Kónya Lajos vagy Kuczka Péter. 
Felidézte azt is: versengve írták első verseiket Juhász Ferenccel, ám a 2015-ben elhunyt költő elképesztően és követhetetlenül hamar alkotta meg korszakos költeményeit. Vele ellentétben Tornai József önmagát inkább lassan érő típusnak, „hosszútávfutónak” tartja.
A kilencven éves költőt a Hitel folyóirat egy új, A virágos föld titkai címet viselő válogatáskötettel köszönti október 11-én, szerdán a budapesti Barabás Villában. A háromszáz oldalas, kilenc ciklusba rendezett kötet anyagát Jánosi Zoltán irodalomtörténész állította össze. 
„Nem vállaltam a feladatot, mert egy ilyen hosszú pálya ívét nem merem megrajzolni, ehhez jobb egy kívülálló” – hárította el a kérdést Tornai, aki úgy fogalmazott, a költészetet egyfajta mindennapi kísérletnek fogja fel, amelynek célja, hogy minél könnyedebben fejezze ki és vesse papírra azt, ami a tudatalattijából feltolakszik.

Kép forrása

Negyvenhat kötet 
Tornai József szerint a költő és az anyanyelve viszonyát alapjaiban határozza meg, hogy lehetetlen tanult nyelven verset írni. „Az igazi érzéki, eleven benyomások a gyerekkorban, a ifjúkorban érik az embert, azt nem pótolhatja semmi. Egy igazi jelző mögött egy egész élet tapasztalata áll” – fűzte hozzá, hangsúlyozva azt, hogy a magyar nyelv „vertikálisan és horizontálisan is” kimeríthetetlen.
Önmagát a szó játékos értelmében grafománnak tartja. Pályája kezdete óta negyvenhat kötete jelent meg, és bár vallja, hogy az irodalomban nem számít a mennyiség, mégis büszke rá, hogy nincs más a magyar irodalomban, aki ekkora kiadott életművet hagyott maga után. Ma már nagyon ritkán ír, mint mondta, kilencven évesen egyszerűen már nem műkődnek a vers lendületéhez szükséges belső impulzusok, ehhez kell a fiatal vagy középkorú lélek elevensége.