Hogy Magyarország fotónagyhatalom, lassan olyan természetes lesz, mint a tokaji aszú vagy a népzene magyarsága. Meglehet, egy-egy kritikus hang úgy ítéli meg, a kijelentés túlzó, azonban az elmúlt években és mostanában Magyarországon megrendezett fotókiállítások sejtetik, nem állunk rosszul ebben a műfajban. Nem állunk rosszul, ami azt illeti: képben vagyunk. S a jól ismert frázisnak is el kell hangoznia: ha a fotósaink nem Magyarországra születnek, nagy valószínűséggel némelyikük a világhírig meg sem áll, mint az történt is néhány Magyarországról elszármazott művésszel, a Franciaországban letelepő, a korszak legnagyobb művészeit fotózó Halász Gyulával (Brassaï) vagy Robert Capával. Elégedjünk meg azzal, akik itthon maradtak, s nekünk szereznek örömet páratlan és a helyüket bárhol megálló munkáikkal.

Kép forrása

A fotóművész mágiája 
A magyar fotóművészet nagyágyújaként számon tartott, több fontos díjat kiérdemelt, idén nyolcvanéves Korniss Péter életművéből a Magyar Nemzeti Galériában nyílt, Folyamatos emlékezet című kiállítás többre, mint egy életmű bemutatására tesz kísérletet. Új megközelítést kínál, másféle látást az eddig megszokott ellenében. Mert Korniss Péter ilyen. Látni tanít. 
Az 1937-ben Kolozsváron született, Kossuth-díjas Korniss 1961-től 1991-ig a Nők Lapja munkatársa, később szabadúszóként folytatja tovább, nem kis sikerrel, dokumentarista munkássága elismert és vitathatatlan. Neve külföldön is jól cseng: képei több mint tíz ország galériáiban és múzeumaiban kerültek kiállításra. Egy időben a World Press Photo zsűritagja, 1983-tól pedig a W. Eugene Smith Memorial Fund nemzetközi tanácsadó testület résztvevője.
A szemlélődés magasiskoláját kijárt fotóművész mágiába, rejtélybe avat be, képein keresztül a leghétköznapibb, mindannyian megtapasztalta jelenet a maga titokzatosságával azt közvetíti felénk, hogy a világ titokzatos, egyszersmind kiismerhetetlen.

Kép forrása

Saját magunkkal találkozunk
Az első szekció a hatvanas-hetvenes években készített, a parasztság mindennapjaiba betekintést engedő képeket sorakoztatja fel, a második a vendégmunkásokról készült fotóknak ad otthont, a harmadik a globalizáció, a negyedik a 2000-es években készült munkákkal, míg a kiállítás utolsó szekciója a Budapesten munkát vállaló erdélyi asszonyokkal ismertet meg. A vendégmunkások rész az ingázó munkásokat kapta lencsevégre, akik fáradtságot nem kímélve dolgoznak a megélhetésért, az életért, nem mindig a legjobb feltételek között. Jönnek és mennek, rágyújtanak, belekortyolnak a pohárba, léteznek, emberek az embertelenségben. Az erdélyi asszonyok sorozatban a régi és az új feszül egymásnak. A hagyomány törékeny, mint az üvegékszer. Sérülhet és sérthet. Az így született néhány kép megrázó és elgondolkodtató hatást tesz a befogadóra, joggal töprenghetünk el azon, milyen szabályoknak és elvárásoknak engedve épülnek egymásra a különböző és rohamosan jelentkező kulturális rétegek és társadalmi tényezők befolyása megalkotta képződmények. Hovatovább saját magunkkal találkozunk Korniss fotóin, a saját, mindenféle változást elviselni kénytelen életünk kap metaforikus távlatot ezekben a munkákban.

Kép forrása

Magasra tett humánum
A kiállítást végigjárva, amellett, hogy az elmúlt évtizedek társadalomformáló és a mindennapi életbe beszivárgó hatásoknak és elemeknek következményeit kísérhetjük nyomon, a fotós körültekintő figyelme és érzékenysége, emberábrázoló képessége is szembeötlő: nem tesz különbséget ember és ember között, alázattal közelíti meg a témát, és ettől is tapaszthalható a képek megjelenítette intim közelség, a rokon vonások, az egység felfedezése. A nem egyszer negatív, a felületességnek teret engedő társadalmi változások „áldozatai” a képek főszereplői, míg máskor a hagyományrombolással szembeszegülő, egy modern környezetben ábrázolt bethlehemes jelenet kecsegtet némi reménnyel, jelezvén, hagyomány és modernség, ha hagyják, békésen megférhet egymás mellett. Korniss soha nem ítél, összességében csak jól ítéli meg a helyzetet, az őt és mindannyiunkat környező világot. A régi Magyarországot és az újat. A sodrást és a sodródást. A létezést hívja táncba, rendezi képbe. 
A kiállítás egyéb izgalmakat is kínál, méghozzá egy rendhagyó tárlatvezetés formájában: november 11-én Závada Pál, november 28-án Korniss Péter, 2018. január 6-án Both Miklós tart tárlatvezetést a január 7-ig megtekinthető kiállításon.