2018. június 12., kedd
TalálkozásokA Vörösmarty szobor talapzatánál egyfajta misztikus beavatásban lehetett részem, amennyiben rám lett borítva – mint megszentelt olaj és még szentebb narratíva – a könyvhét kínálatának teljes vertikuma
2018. június 8., péntek
Mesék és nem mesék felnőtteknek, gyerekeknek„Olvassunk a gyerekeinknek, neveljük őket olvasóvá, hogy érdeklődő, gondolkodó, humánus felnőtté válhassanak”
2018. június 7., csütörtök
„Az ő életében minden költészet”Irodalomszervezőként is hírnévre szert tett, mindig szemmel tartotta a fiatalabb és a vele azonos generációk munkáit
2018. május 28., hétfő
A világ legfontosabb történeteiA feladat az volt, hogy olyan könyveket gyűjtsenek össze, amely így vagy úgy, de megváltoztatták azt a társadalmat, amelyben megszülettek
2018. május 25., péntek
A humor németülA pályázat első helyezettje Grubits Lili a kópházai Nakovich Mihály Általános Iskolából, második helyezettje Szőke Szonja a budapesti Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tanulója, a harmadik pedig Nagy Dóra a zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskolából
Egypercesek
Meghosszabbították a Krasznahorkai László-kiállítást Szentendrén
Az irodalom időtlenségét hirdette a nagyszabású program
Kína sikerének titkairól is ír Hszi Csin-ping