2018. július 10., kedd
Az angol beteg sikere„Az angol beteg magával ragadó regény – költői és filozofikus –, megérdemelten nyerte el az Arany Man Booker-díjat”
2018. július 5., csütörtök
Fél évszázados alapokon állvaA könyvtár olyan közösségi térré válhat, ahol az emberek nemcsak kölcsönöznek, hanem jól érzik magukat, ahova szívesen térnek be
2018. július 3., kedd
Alternatív Nobel-díj?A most zászlót bontott közel száz svéd írót, színészt, újságírót és más kulturális szereplőt tömörítő Új Akadémiának nevezett szervezet elővette a kihűlt ügyet
2018. június 29., péntek
A díszlet-zseniForray Gábor olyan tereket hozott létre, amelyekben nemcsak játszani lehetett, hanem amelyek a maguk hangulatával szín- és formavilágával hozzá tudtak járulni a készülő előadás tartalmi megjelenítéséhez
2018. június 21., csütörtök
Elment egy nagy költő„A magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója, akinek alaptémáihoz az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors ugyanúgy hozzátartozott, mint Európát és az emberiséget érintő globális veszélyek és gondok, valamint mindaz, amely mindnyájunkat összeköt”
Egypercesek
Meghosszabbították a Krasznahorkai László-kiállítást Szentendrén
Az irodalom időtlenségét hirdette a nagyszabású program
Kína sikerének titkairól is ír Hszi Csin-ping