Az örökkévalóság zárja a Köztesvilágot

Fordulatos és letehetetlen befejezéssel zárul Neil Gainman és szerzőtársa Michael Reaves a Köztesvilág című trilógiája. A harmadik kötet, Az örökkévalóság kereke az Ünnepi Könyvhétre érkezik.

Kép forrása

Izgalmas kalandozás világokon belül és párhuzamos világok között, különleges lényekkel és váratlan fordulatokkal – ezt garantálja a sci-fi mágus Neil Gainman és szerzőtársa Michael Reaves a Köztesvilág című kötete. Kezdtük így az első rész ajánlását két évvel ezelőtt. Már akkor kiderült, hogy a szerzőpáros eredetileg tévésorozatnak szánta a kilencvenes években elkezdett sztorit, ám végül azt nem sikerült megvalósítani. Néhány év pihentetést követően, 2007-ben aztán úgy döntöttek, hogy előveszik a történetet, kicsit leporolják és regényt gyúrnak belőle. Sőt akkor már rögtön egy trilógiává alakították.
A második kötet, az Ezüst Álom aztán a 88. Ünnepi Könyvhétre érkezett tavaly. Az újabb rész pedig szintén hozta a nyitó történet izgalmait, dimenzióközi csatákkal és világok közti utazással, ráadásul minden egyes fejezetben újabb és újabb fordulatot tartogat. Igazi letehetetlen kaland az időben és a térben.
Most pedig már jön a népszerű Köztesvilág-trilógia befejező része is Az örökkévalóság kereke címmel. A fordulatos és letehetetlen befejezésben természetesen idő- és térugrásokkal, mágiával, természettudománnyal és egy fiatal fiú átalakulásával, akinek gyermekből férfivá kell válnia ahhoz, hogy beteljesítse a végzetét.
A történet főhőse Joey Harker, aki soha nem akart vezető lenni. De most, hogy a Dereséj a küszöbön áll, mindenki tőle várja a megoldást, ezért muszáj a sarkára állnia, ha meg akarja menteni a Köztesvilágot, a Multiverzumot és minden egyebet is a kettő között.
A harmadik rész június 5-én jelenik meg magyarul és természetesen ezúttal is a Könyvhéten találkozhatunk vele.