Köztesvilág

Izgalmas kalandozás világokon belül és párhuzamos világok között, különleges lényekkel és váratlan fordulatokkal – ezt garantálja a sci-fi mágus Neil Gainman és szerzőtársa Michael Reaves. Hamarosan magyarul is megjelenik a Köztesvilág című kötet.

Már a kilencvenes években elkezdte írni a Köztesvilág történetét Neil Gainman és Michael Reaves. A páros eredetileg tévésorozatnak szánta a sztorit, ám végül nem sikerült belőle tévés szériát készíteni. 2007-ben aztán úgy döntöttek, hogy előveszik a történetet, kicsit leporolják és regényt gyúrtak belőle. Sőt akkor már rögtön egy trilógiává alakították. Egyelőre a teljes sorozat még csak angolul érhető el, ám hamarosan érkezik első része a magyar könyvesboltokba is. Már akár elő is rendelhető.
A történet főhőse Joey Harker egy átlagos kamasz, a szokásos iskolai megpróbáltatásokkal és viszonzatlan szerelemmel. Egyetlen különlegessége, hogy képes bárhol eltévedni, még akár a saját otthonában is, nemhogy a városban. Egy nap azonban felfedezi, hogy az ő Földje csak egy a trillió alternatív Föld között. A rengeteg világ között akad, amelyiken a mágia az úr, van, amelyiken a tudomány, sőt többön ezek ádáz háborúban állnak egymással. Joeyt azonban nem véletlenül jött rá a párhuzamos világok létezésére, a békítő erő, a Köztesvilág ugyanis kiszemelte őt, mivel egy született Világjáró. Joey pedig segítheti az egyensúly fenntartását, méghozzá más Földekről származó, saját alternatív énjeivel együtt.
Ehhez persze kap némi kiképzést, hogy felvehesse a harcot a mágikus és a tudományos ellenségekkel. És persze ahhoz, hogy ne tévedjen el a világok között.
Neil Gaiman és Michael Reaves regénye egy igazi kalandozás, világokon belül és világok között, remek helyszínekkel, érdekes karakterekkel, különleges lényekkel és persze váratlan fordulatokkal.
A Köztesvilág trilógia filmes jogait korábban egyébként megvette a DreamWorks Stúdió, ám egyelőre még arról nincs hír, hogy film vagy filmek is készülhetnek belőle.