Elnézést a címben villantott bugyuta szójátékért, de az angoltanár néha maga is kivillan a recenzióíró köpeny alól: Richard Scarry neve szinte esengve adja a szójátékot, és biztos, más is elsütötte már, így hát most talán nekem is szabad (volt). (A scar angolul sebhely, a scarry tehát forradásos, sebhelyes, míg a szó egy r-rel – scary – azt jelentené, hogy félelmetes, ijesztő, borzalmas.) 

Aligha van olyan gyerek/felnőtt, aki ne találkozott volna Richard Scarry nevével és munkásságával – na jó, talán a telefonon felnövő legújabb „ultrabéta” generáció nem találkozott és nem is fog, ha megérjük/megérik egyáltalán –; nekem például egyik kedvenc olvasmányom volt annak idején… no nem a Tesz-vesz város, azt nálunkfelé, Erdélyben nemigen lehetett kapni, hanem például a Ballábas mesék. Ez egy pici, puhatáblás könyvecske mindössze néhány válogatott mesét tartalmaz, de kultikus erővel van jelen a gyermekkoromban: ezerszer olvastam, nézegettem a kedvesen abszurd és szürreális történeteket benne, és kívülről tudom a mai napig a mesék szövegét. (Ezért is nem kell megvásárolnom… no meg persze azért is, mert horror-aranyárban mérik a használtkönyvek piacán.)

Így aztán nem volt kérdés, hogy mikor a Móra Könyvkiadó megjelentette a Kisnyuszi könyve című művet, azonmód recenziós példányért folyamodtam, egyrészt szakmai kötelességtudásból, másrészt viszont azért, hogy lemérjem: vajon fel tudja-e kavarni a gyermekkori emlékeket az ismerős szöveg- és képi világ. 

A kötet két mesét tartalmaz, az elsőt (Kisnyuszi és a nagy kérdés) Patsy Scarry írta, és Richard Scarry rajzolta, a második (A rosszcsont nyuszi) egyedül Richard munkája, ő maga írta és rajzolta. Ez már a szövegezésen is meglátszik: bár mindkét mese tündéri és cuki (pedig milyen rémes szó ez!), az első klasszikus mese, amiből tizenkettő egy tucat: az egész nyuszicsalád találgatja, mi lesz Kisnyusziból, ha felnő, és mindenki a maga vágyait projektálja a Ksinyuszira, aki mindenközben csak titokzatosan mosolyog, mert egyik vágyott állást sem kívánja betölteni felnővén, megvan neki a saját jó kis elképzelése arról, hogy mi lesz. Ezzel szemben a második éppen olyan, mint a korábbi Scarry-mesék: szürreális, kedvesen abszurd, vicces és a végén megnyugtatóan érzelmes, akár a Ballábas mesék akármelyik darabja: itt egy igazán rossz nyuszikisfiú napját meséli el a szerző, aki rendesen keseríti az anyukája életét, de aztán minden jóra fordul talán. 

Látszik tehát, hogy amit Richard csinál, az egészen és mennyire különleges – és bár a nyuszik nem rajzolhatók olyan jó, mit egy-egy kutyarendőr vagy malactestű autóvásárló (és így a cukiság- és különlegesség-faktor is csökkentett üzemmódban üzemel), azért az illusztrációk is nagyon ott vannak, és ha maguk a nyulak nem is, de a rajzolt környezet és háttér visszahozzák a gyermekkori élményeket, vagy – olyan gyerekek esetében, akik most találkoznak először Scarry nevével (és nem ijednek meg tőle, mert ma már minden palánta beszél és ért angolul) – szépen megágyaznak az egész életen át tartó… ha nem is rajnogásnak, de csöndes szeretetnek és ragaszkodásnak. 

A fordítónak pedig jár a pluszpont a játékért (ezért is mertem én is szójátékkal élni a címben): „Az öreg nyuszinagypapa így szólt: – Hát csak rá kell nézni! Nyúlvánvaló, hogy oroszlánszelídítő lesz belőle!” Kedves könyv, amelyik kedvességében kedvet csinál a Scarry-univerzum bejárásához. 

Richard Scarry: Kisnyuszi könyve. Fordította: Borsi Bálint. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2026.