Liszkay Zoltán Könyv a Szentlélek boldog szegényeiről című 18 írást tartalmazó kötete a szerző harmadik kiadványa a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában. A gyűjtemény nemcsak azért figyelemre méltó számomra, mert egy régóta többféleképpen értelmezett bibliai mondat jelentéstartalmának a tényleges üzenetét teszi egyértelművé; nyelvtanárként engem is foglalkoztat, hogy az eredeti kontextust a fordítás során miként módosították az egyes nyelvek grammatikai sajátosságai. Egy szöveg interpretációjában az ember olykor megpróbál másként gondolkodni és ez a valódi írói szándék tolmácsolása során torzítást eredményez. Voltaképpen a hermeneutika, mint a megértés és az értelmezés tudománya – amely a kezdetekben az ókori görög szövegmagyarázatokból fejlődött ki – jelen könyv írójának szándéka szerint a Biblia értelmezésének és magyarázásának sokféleségét megmutatva arra utal, hogy a szent könyv közvetítésének művészete mennyire határozza meg az exegézis szabályait.

Természetesen az exegézis is görög eredetű szó (kivezetés, kifejtés), segítségével a szerző nemcsak a felszínt nézi, hanem kutatói igényeséggel körüljárja a lehetőségeket, hogy a helytelen fordításokból származó zavaros jelentést kivezesse. Liszkay Zoltán nyelvészként tudja, mennyire igaza van Nádasdy Ádámnak, amikor rávilágít arra az igazságra, hogy nem a szókincs teszi a nyelvet, hanem a szerkezet.

A kötet megszületésének inspirálója a Hegyi beszéd (Mt 5:3), amelynek egy jól ismert mondatát teszi a szerző boncasztalra, ami igazán időszerű, hiszen sokak számára nyitott kérdés volt, hogy a bibliai nyolc boldogság legszebb ígéretének mi az igazi mondanivalója. A közismert változat így hangzik: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”.  Az író két másik fordítást is említ; a második verzió „Boldogok a szegények lelki értelemben”; majd ebből a mondatból keletkezett egy harmadik módosulat: „Boldogok a szegények lélekben”. A félreértések és a félreértelmezések csapdájából kilépve, a hegyi beszéd szegényeinek élethelyzetét földerítve, a kiadványhoz írt fülszövegben Halmai Tamás kiemeli, hogy Liszkay Zoltán evangéliumi látásmóddal, Krisztus-központú lelkülettel helyretesz egy széles körben elterjedt nézetet, s kellő szövegértelmező képesség birtokában egyértelművé teszi az olvasó számára az igazságot.

A naplószerű visszaemlékezések és magyarázatok leginkább az esszé műfajának hangulatát és stílusát idézik, szubjektív reflexiókkal megerősített prózai műfajról van szó, Liszkay Zoltán a mindenkori témát logikus érveléssel és szépírói eszközökkel mutatja be. Törekedik a tudományos teljességre, elemző munkájának következtetése sokoldalú nyelvismerete alapján bontakozik ki, azt is mondhatjuk, hogy az egyes írások az irodalmi és a bölcseleti beszédmód szövetségében mozognak.

A több nyelven beszélő szerző – eredetileg magyar-német szakos bölcsész – ógörög, újgörög és latin nyelvismerettel is rendelkezik, ez a tudás vezette el a helyes értelmezés szükségességéhez. Mindenekelőtt arra kellett rávilágítania, hogy a magyar fordításból jól ismert lelki szegénység nem utal semmiféle fogyatékosságra vagy együgyűségre, egyszerűen arról van szó, hogy a mondatban lévő névelő megléte vagy hiánya tévútra irányította a fordítót, s a kontextusban lévő szót – amely eredendően főnév – melléknévként ültette be a szövegbe. 

Az ógörög a latinhoz hasonlóan szabad szórendű flektáló nyelv, nagyobb gazdagságot mutat a mellékmondat-tömörítő szerkezetekben, ráadásul a névelő használata és a kötőszók gazdagsága logikusabbá teszi a mondatszerkezetet, s a mondattani funkciók is világosabbak. Liszkay Zoltán rámutat, hogy félreértések elkerülése céljából a nagybetűvel írt „Lélekben boldogok a szegények” használata a helyes megfogalmazás, hiszen ez belső szabadságot jelent, azt a tudatosságot, hogy Isten nélkül szegény az ember. A boldog (görögül makariosz) áldott, üdvözült állapotot jelenít meg, a lelki értékeket helyezi előtérbe; röviden a lelki szegénység a szív alázata, ami utat nyit a mennyei gazdagság felé. A jézusi szó ugyanis azokról szól, akik lemondanak hamis anyagi és szellemi értékeikről csakis azért, hogy életük pozitív válasz lehessen a Lélek megszólítására és igényeire; tehát szegények a Lélekért. Összegezve, a spirituális szegénység azt jelenti, hogy Istenre szükségünk van, s az az alázatos, aki tudatában van értékeinek, mégsem büszkélkedik. Hadd utaljak Jézus felhívására (Mt11:29) „Tanuljatok tőlem mert szegény vagyok és alázatos szívű”. Érdekességként említem meg, hogy Máté változatában nem a lelki (pneumatikusz), hanem a lélek (pneuma) szerepel.

Liszkay Zoltán az általa felvetett probléma alapos körüljárásához Gyökössy Endre református lelkész és pszichológus okfejtését is idézi, kiemelve, hogy a helytelen fordítások számos esetben a szöveget tolmácsoló szubjektum kiegészítései.

Nagy örömmel konstatáltam Baka Györgyi költőtársam Átmozduló léthatárok című verseskötetének említését, amelyben a Keskeny út záró sora a következő: „Boldogok a Lélekért szegények”. És itt történik meg Baka Györgyi „mennybemenetele”, amikor így zárja Liszkay Zoltán a fejezetet. „Ezt a verset legalább hárommilliárd földlakóval kellene megismertetni”. 

A szerző személyes kapcsolatai és tapasztalatai is helyet kapnak a kötetben; megtudjuk Blankenstein György alakjának felidézésével, hogy a Szentlélek oltalmában élő szegények szerénységével kell magyarázni a spirituális gazdagságot, „áthelyezi a hangsúlyt a szociális-gazdasági szempontról a személyes erkölcsire: az alázatosságra, a gazdagságtól való függetlenségre, az önkéntes szegénységre”.

A további fejezetekben is tágul látókörünk, új kultúrtörténeti ismereteket szerzünk a görög nyelvről, a hellén kultúráról, a koptokról, akik már az ókorban is éltek Egyiptomban, s napjainkban is nyomon követhető közösségük. A kopt kereszt az egyiptomi keresztények ősi szimbóluma, gyakran az óegyiptomi Ankh (életkulcs) és a keresztény kereszt ötvözete

Az ó- és újgörög nyelvismeret birtokában a lingvisztikai változások is segítettek abban, hogy a fordítandó szöveg szabad préda legyen, hiszen a szerzői ismertetőből kiderül, hogy amit öt régi görög szóval ki lehetett fejezni, az mára az újgörögben duplájára növekedett.

A gyűjtemény felejthetetlen darabja Liszkay Zoltán vallomásos visszaemlékezése az Utam a hegy felé című esszében, amelyben visszatekint élete valamennyi fontos állomására; egyetemi évei, tanárai és baráti köre meghatározó élményei mellett felvillantja a szocializmus árnyoldalait is személyes életmenete alakításában, s természetesen arra is fény derül, milyen motivációk játszottak szerepet az egyes nyelvek tanulásához. Mindez olyan színes, fordulatos szövegalkotással történik, hogy figyelmünk egyetlen percre sem lankad. A szerző ma is azt vallja Luis Borges tanítása nyomán, hogy a próza a legbonyolultabb vers.

Liszkay Zoltán keresztényi és sztoikus bölcselkedése megérteti a befogadóval, hogy van különbség a teológiai és a bibliai hermeneutika között, megvilágítja, miként kell követni az Isten-tant egy vallásban, s miért kell megértenünk, hogy bibliai felfogásban a Biblia alapelveihez kell ragaszkodnunk. Belátjuk, hogy a szövegüzenet zavarossá válhat, ha a fordító megpróbál másként gondolkodni, nem kisebbítve azt a megingathatatlan tényt, hogy a fordító valójában a világ krónikása.

Liszkay Zoltán nyomvonalán haladva arra a következtetésre juthatunk, hogy nyelvünk szépségét csak megerősíti, ha ismerünk más nyelveket is, de a gondolkodás szerepe mindenkor elsődleges a nyelvvel szemben. Azt hiszem, Liszkay Zoltán sikeresen teljesítette küldetését, amikor arra vállalkozott, hogy megpróbál rendet tenni egy olyan területen, mely eddig is rossz érzéseket keltett sokakban. Gondolataimat ennek értelmében Khaled Hosseini amerikai író egy mondatával zárom. Ha a kultúra egy ház, akkor a nyelv a kulcsa a bejáratnak, és benne minden szobának

Liszkay Zoltán: Könyv a Szentlélek boldog szegényeiről, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2026