A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Méry Ratio Kiadó közös kiadványa az Erdély lelke című fakszimile kötet. A szerző Ignácz Rózsa, az eredeti másolatának újrakiadásáról a szerzővel rokoni szálakkal kötődő Makkai-Arany Ágnes író írt szöveget. 

Makkai-Arany Ágnes így indítja az Erdély lelke című fakszimile kötet méltatását: „Férjemnek, Makkai Ádámnak az édesanyja, Ignácz Rózsa kötetet szerkesztett 1940-ben Észak-Erdély visszatértekor; olyan antológiát, kalendáriumot, amely képekben, versekben, prózában mutatja be Erdély tájait, társadalmát, városait, népművészetét – Erdély lelkét. Sokak számára ez a könyv akkor is ismerős, ha csak most, a reprint kiadásban vehetik kézbe először. Egy olyan korszak lenyomatát adja, amelyben még élt az a hagyományos világ, amelyet Bartók is lejegyzetelt a gyűjtőkörútjain.” 

Az író, az egykori meny így folytatja: „Elmélyültebb filológiai kutatás nélkül is látható, hogy az antológia mennyiben tér el a háborús években megjelent hasonló kiadványoktól. Kissé leegyszerűsítve: a második bécsi döntés utáni években főképp szépirodalmi, illetve politikai-történeti összeállítások láttak napvilágot sűrű rendben Erdélyről, különösen a visszatért magyarokról. Valószínű, hogy Ignácz Rózsa világosan látta: nem egy sokadik irodalmi antológiára van szükség a közismert nagy nevekkel; s alkatából, szemléletéből is következhetett, hogy az Erdély-kultuszt el akarta határolni a napi politikától.” 

Makkai-Arany Ágnes arról is írt méltatásában, hogy miért született ez a könyv. „Célja egy olyan művelődéstörténeti kiadvány közrebocsátása lehetett, amely az erdélyi hétköznapokat hozza közelebb a trianoni Magyarország olvasóihoz, azaz mindenképpen sokkal több volt, mint a puszta ünneplés: a könyvben olyan tárgyakról van szó – színház, népművészet, költészet, építészet, falusi, városi, havasi mindennapok –, amelyekről joggal gondolhatta, hogy felszínes ismeretek élnek róla a magyarországi közvéleményben. S ezeket az információkat úgy adagolta, sőt úgy választotta ki a szerzőket, műfajokat, hogy a szövegegyüttes a kevéssé kitartó olvasó számára is befogadható és tanulságos legyen. Súlyt helyezett ugyanakkor arra, hogy az érdeklődőt a korszak jelentős alkotói igazíthassák el egy-egy fontos kérdésben; így lett a könyv szerzője Hunyady Sándor, Laczkó Géza és Szentimrei Jenő. A szövegeken természetesen átüt a visszatérés fölött érzett, a korszak magyarjainak elsöprő többségét ideológiai meggyőződésüktől függetlenül összekapcsoló öröm.”

Ignácz Rózsa figyelemreméltó életúttal bírt. Az 1909-ben született alkotó nemcsak író és műfordító volt, de színész is. Ahogy olvassuk a netlexikonban: „Tanulmányait a kolozsvári Református Leánygimnáziumban (jelenleg Apáczai Csere János Elméleti Líceum) végezte 1928-ban. 1931-ben végezte el a Színiakadémiát Budapesten. 1931–1939 között a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. 1939–1940-ben a budapesti Színházi Magazin párizsi tudósítójaként dolgozott. Első írását Benedek Elek közölte a Cimborában (1925). 1943-ban a Petőfi Társaság tagjai közé választották.” Első könyvét, az Anyanyelve magyar címűt 1937-ben adták ki. Ezt több, mint negyven kötet követte, az utolsó egy történelmi regény volt, az A vádlott című, mely 1999-ben látott napvilágot. Műfordítói munkásságát 1952-től 1969-ig végezte, főleg román szerzőkkel foglalkozott e téren. Egy médiavilágbeli kitérője 1955-ben történt, amikor más szerzőkkel közösen írt rádiójátékot Hatvani diákjai címmel.