2015. október 30., péntek
Egy felvilágosult milliomosVoltaire alkotói érdemei elvitathatatlanok, éles eszével viszont nem csak a köz, hanem saját javait is igyekezett szolgálni
2015. október 29., csütörtök
A jövő másképp voltA jövő megkerülhetetlenné vált, mert a jövő minden nap megérkezett, és aki nem fogadta szívesen, nem kínálta hellyel és bonbonnal, sőt, aki nem készült föl kellőképpen az érkezésére, az szinte percek alatt vált elmaradottá, majd vesztessé, s végül olyasvalakivé, akin túllépett a történelem
2015. október 28., szerda
Oroszlánkórus„Az ember épít egy világot, a novella kiszab belőle egy kicsit, de akkor működik az írás, ha mögötte ott a világ”
2015. október 27., kedd
A jövőrőlAz pedig, hogy hogyan látja egy kor a jövőt, nyilván nem mutat mást, mint azt, hogy hogyan látja a jelent
2015. október 12., hétfő
Világemlékezet listán Eötvös LorándAz inga az első világháború után elengedhetetlené vált a kőolaj utáni kutatásokban világszerte
Egypercesek
Idén 52 költő – határon túli, szórványban élő és anyaországi – lép a Versmaraton színpadára
Virág helyett az író számára fontos szervezetek támogatását kéri a család
Németország lesz a Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége