Nagyinterjúban beszélt életéről, írói módszeréről és készülő könyveiről Szvetlana Alekszijevics. A Nobel-díjas fehérorosz írónő 300 emberrel készített interjút a szerelemről, ám ezek anyaga Minszkben maradt, amikor 2020-ban el kellett hagynia Fehéroroszországot. Közben új témák felé fordult: az ukrajnai háború, a fehérorosz forradalom, a gyűlölet, a halál és az öregedés foglalkoztatják.

Drámai vallomások

A The Paris Review 2026-os őszi számában jelent meg Elena Kosztyucsenko hosszú beszélgetése Szvetlana Alekszijeviccsel. A Nobel-díjas szerző a lap első, „The Art of Oral History” című interjúsorozatának főszereplője lett. A beszélgetések Alekszijevics berlini lakásában zajlottak, ahol az írónő 2020 óta él, miután a fehéroroszországi üldöztetése miatt elhagyta Minszket.

A beszélgetésből kiderül, hogy Alekszijevics számára az interjú fontos írói eszköz. Egész életműve arra épül, hogy hétköznapi emberek hangján keresztül próbálja megérteni a történelem mélyebb rétegeit. A Nők a tűzvonalban, a Csernobili ima vagy az Elhordott múltjaink a történelmi korszakokat emberi tapasztalatok, emlékek és érzések felől mutatnak meg. A Paris Review-interjúban is arról beszél, hogy történelmi pillanatokat tulajdonképpen az „érzések történeteként” akarja megragadni.

Háromszáz történet a szerelemről

Az egyik legmegrázóbb rész a korábban tervezett, szerelemről szóló könyvhöz kapcsolódik. Alekszijevics mintegy 300 interjút készített a témáról. A kötet azonban egyelőre nem készült el, mivel az interjúk eredeti anyagai Minszkben maradtak. Amikor 2020-ban távoznia kellett Fehéroroszországból, nem tudta magával vinni őket. A Paris Review szerint ezeket a felvételeket és leiratokat a minszki lakásában, illetve a dácsájában hagyta.

A szerelem azonban Alekszijevics számára korántsem könnyed vagy idilli téma. Éppen ellenkezőleg: a beszélgetések során azt tapasztalta, hogy a szerelemhez ugyanúgy hozzátartozik a konfliktus, a kiszolgáltatottság és a veszteség, mint az öröm. Egyik beszélgetőpartnere például úgy fogalmazott: nem is tudja, mi a szerelem – miközben férje és két gyermeke van.

Ez jól illeszkedik Alekszijevics egész írói gondolkodásához. A történelem nála mindig az egyéni sorsokon keresztül válik láthatóvá, és a legnagyobb fogalmak – háború, szabadság, szerelem, halál – a hétköznapi ember tapasztalatában nyernek értelmet.

A szerelem helyett a háború?

Az írónő ma már ismét olyan történelmi tapasztalatok felé fordult, amelyek korábbi életművének középpontjában álltak. Szeretné befejezni a szovjet civilizáció történetének nagy ívű feldolgozását, és új könyvben foglalkozna a 2020-as fehérorosz forradalommal, valamint az Ukrajnában zajló háborúval. A Paris Review szerint berlini munkaszobájában ma is interjúk leiratai, újságcikkek és könyvek veszik körül.

A kérdés számára azon túl, hogy mi történt, az is, hogy miként válhat egy ember képessé a gyűlöletre és az erőszakra. Hogyan történhet meg, hogy valaki pénzért elmegy megölni egy másik embert? És hogyan lehet mindezt egyetlen emberi tudatban összetartani?

Szerzőnk számára ez egyre inkább egzisztenciális kérdéssé válik. A háború és a politikai erőszak mellett az öregség, a halál és az élet meghosszabbodásának tapasztalata is foglalkoztatja. Az emberiség ugyanis egyre tovább él, miközben – véli az írónő – még mindig nincs igazán kész filozófiánk az élet utolsó szakaszára.

A teljes interjú a The Paris Review oldalán olvasható.