2014. augusztus 21., csütörtök
Adósság és felelősségAz irdatlan forgalom – és csendben jegyezzük meg, az irdatlan felelősség – jelentős részét úgy vette át a Rainbow Kft, hogy az új céget semmiféle teher, vagy kötelezettség nem terheli
2014. augusztus 20., szerda
Emberi helytállás, írói bátorság<p>Kertész Imre a totalitárius rendszerben tapasztalt szenvedést páratlan mélységgel ábrázoló írói életműve, valamint jelentős műfordítói tevékenysége elismeréséül vehette át a kitüntetést</p>
2014. augusztus 15., péntek
Tokaji pofonok<p>Úgy tűnt, ebben az átmeneti időszakban a dolgok a helyükre kerülnek, helyreáll a világ rendje. Nem így lett. A kultúra a piacra került, ahol nem volt hazai vásárlóerő.</p>
2014. augusztus 6., szerda
Tíz éves a Versszínház<p>A tíz esztendős Versszínház előadásai a hagyományos dramaturgiát félre téve, verseket összefűzve születnek</p>
2014. augusztus 4., hétfő
Költők és írók emlékfala GárdonybanA sokak által látogatott Gárdonyi Géza emlékház, a szomszédságában található régi magtárépület átalakításával létrejött galéria és az egri várat mintázó rönkvár az emlékfallal kiegészülve irodalmi zarándokhellyé válhat
Egypercesek
Londonban debütált Az örök fiatalság balladája
Kamel Daoud és az algériai emlékezetpolitika konfliktusa
Háztartási raktárkincsek költöznek a könyvesboltok polcaira