A Nobel-díjas magyar író szeptember 8-án Berlinben vette át a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztjét a csillaggal. A kitüntetés újabb jele annak, hogy Krasznahorkai László életműve nem csupán a magyar, hanem az európai kulturális kánon meghatározó részévé vált.

Újabb rendkívüli elismeréssel gazdagodott Krasznahorkai László díjainak sora: Frank-Walter Steinmeier, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke szeptember 8-án Berlinben adta át az írónak a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztjét a csillaggal (Großes Verdienstkreuz mit Stern). 

Az elismerés nem egyszerűen egy újabb kitüntetést jelent. A Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendje (Verdienstorden der Bundesrepublik Deutschland) több fokozatból áll: a rendszerben a kitüntetési fokozatok között szerepel a Nagykereszt, a Nagy Érdemkereszt, annak csillaggal, illetve csillaggal és vállszalaggal viselt változata, valamint az alacsonyabb fokozatok. A német szövetségi elnök hivatalos tájékoztatása szerint a Nagy Érdemkereszt a csillaggal a legmagasabb államfői kitüntetési szintek közé tartozik; a rend különleges fokozata pedig kifejezetten az államfők számára van fenntartva.

A fokozat rangját jól érzékelteti, hogy korábban olyan nemzetközileg ismert tudósok, művészek és közéleti személyiségek is részesültek benne, mint például Emmanuelle Charpentier Nobel-díjas biokémikus, Aleida és Jan Assmann történészek, Sir Christopher Clark történész, illetve a német tudományos és kulturális élet számos meghatározó alakja.

Krasznahorkai esetében a német állami elismerésnek különleges kulturális jelentősége van. Az író művei évtizedek óta jelen vannak a német nyelvű irodalmi térben, és Németországban nem pusztán fordított magyar szerzőként, hanem a kortárs európai irodalom egyik meghatározó alakjaként olvassák.

A német kapcsolat azért is figyelemre méltó, mert Krasznahorkai prózája egyszerre nagyon magyar és nagyon közép-európai. Regényeiben a magyarországi történelmi és társadalmi tapasztalatok gyakran olyan világképpé tágulnak, amelyben a kelet-közép-európai térség egészének szorongásai, abszurditásai és történelmi tapasztalatai felismerhetők.

A mostani elismerés egy olyan évben érkezik, amely egyébként is Krasznahorkai László páratlan nemzetközi sikersorozatának időszaka. 2025-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, amelyet a Svéd Akadémia indoklása szerint „meggyőző és látnoki életművéért” ítélt oda neki, amely „az apokaliptikus terror közepette is megerősíti a művészet erejét”.

A Nobel-díj hivatalos méltatása Krasznahorkai írásművészetének több alapvonását is kiemeli: az abszurd és a groteszk közép-európai hagyományát, a pesszimizmust és az apokalipszis motívumát, valamint a rendkívül hosszú, hömpölygő mondatokat, amelyek az életmű egyik legjellegzetesebb formai sajátosságává váltak.

A német kitüntetés így bizonyos értelemben egy különös irodalmi visszaigazolás is. Krasznahorkai művészetében ugyanis mindig is fontos volt a határokon való átlépés: a magyar falvak és városok, Kelet-Európa, Kína, Japán, majd az Egyesült Államok és a nyugati világ egyaránt megjelenik prózájában. És persze van olyan regénye is, a Herscht 07769, amely éppen Németországban találja meg azt a közeget, ahol az író a társadalmi széthullás, a félelem és a megváltás lehetőségeinek kérdését vizsgálhatja.

A német Nagykereszt a csillaggal kitüntetés jelentőségét azonban aláhúzza, hogy nem egy kulturális szakmai szervezet vagy egy irodalmi intézmény díjáról van szó, hanem a Német Szövetségi Köztársaság államának hivatalos kitüntetéséről.

A német kitüntetés különös fénytörést kap attól is, hogy Krasznahorkai idén nyáron nyilvánosan közölte: nem fogadná el a Nemzet Művésze címet, ha a Magyar Művészeti Akadémia jelölné rá. Döntését a magyar művészeti élet megosztottságával és az általa méltatlannak tartott kulturális viszonyokkal indokolta.

Ami persze azt is sejteti, hogy Nobel-díjas írónk alighanem nagyon elégedett a német kulturális viszonyokkal.