Súlyos vita robbant ki a szólásszabadság egyik legjelentősebb szervezetének berkeiben. Miután a PEN America online magazinja közölt egy írást a zsidó és izraeli szerzőket érő bojkott-mozgalomról, több száz író, művész és aktivista tiltakozott, azt állítva, hogy a cikk megkérdőjelezi a palesztinokat támogató kulturális bojkottok legitimitását. A kialakult vita odáig vezetett, hogy a PEN America elnöke bejelentette lemondását. Persze ezzel a kérdés nem jutott nyugvópontra. 

A dolog annál is izgalmasabb, mert egyre több konfliktust kísér kulturális bojkott, s így a kérdés messze túlmutat az irodalmi világon: vajon az efféle kezdeményezések, mint kommunikatív aktusok, valóban a párbeszéd legitim formái, vagy éppen ellenkezőleg, inkább a kirekesztés és a gyűlölet normalizálását szolgálják?

Tollforgatók a szabadságért

A nemzetközi PEN mozgalom 1921-ben alakult Londonban azzal a céllal, hogy a világháborús gyűlölet-kampányokkal szemben a béke és a békés párbeszéd fóruma legyen, elősegítse az írók közötti nemzetközi együttműködést, valamint kiálljon a véleménynyilvánítás és az alkotói szabadság mellett. A név a Poets, Essayists, Novelists (Költők, Esszéisták, Regényírók) rövidítése, mára azonban minden tollforgató csatlakozhat a szervezethez.

A világ több mint száz országában működő PEN-klubok rendszeresen emelnek szót bebörtönzött írók, cenzúrázott művek és üldözött újságírók mellett. Az Egyesült Államokban működő PEN America az elmúlt évtizedekben különösen aktív szereplője volt a szólásszabadságról, a cenzúráról és a könyvbetiltásokról szóló közéleti vitáknak.

Éppen ezért keltett különös figyelmet, hogy ezúttal maga a szervezet került a véleményszabadság határairól szóló konfliktus középpontjába.

Vihart kavaró elemzés

A vitát kiváltó írás a PEN America online kulturális és irodalmi felületén jelent meg. A szerző számos konkrét esetet sorolt fel, amikor zsidó vagy izraeli szerzők meghívását visszavonták irodalmi fesztiválokról, könyvbemutatókról vagy kulturális rendezvényekről, illetve amikor műveiket nem esztétikai szempontok, hanem nemzetiségük, állampolgárságuk vagy feltételezett politikai kötődésük miatt zárták ki programokból.

Az írás arra hívta fel a figyelmet, hogy a kollektív kizárás könnyen vezethet olyan diszkriminációhoz, amely már nem egy állam politikáját, hanem egyének identitását, vélemény- és szólásszabadságát érinti. A szerző szerint különösen problematikus, amikor egy alkotót pusztán izraeli állampolgársága vagy zsidó származása miatt ér hátrány.

A párbeszéd egy formája? 

A cikk megjelenését követően számos író és kulturális szereplő nyílt levélben bírálta a PEN America vezetését. A tiltakozók szerint az írás veszélyezteti a palesztinokat támogató kulturális bojkottok legitimitását, és figyelmen kívül hagyja a bojkottot alkalmazók politikai motivációit.

A kialakult vita során a PEN America elnöke úgy fogalmazott, hogy „a bojkott a párbeszéd egyik formája”, hangsúlyozva, hogy a kulturális bojkottot sokan békés politikai tiltakozási eszköznek tekintik. Röviddel ezt követően azonban bejelentette lemondását, amelyet a szervezet körül kialakult tartós konfliktusokkal és a vezetés működését övező vitákkal indokolt.

Legitim nyomásgyakorlás?

Az amerikai és izraeli sajtóban megjelent beszámolók alapján a bojkott támogatói szerint a kulturális intézmények nem függetlenek a politikától, ezért jogos bizonyos állami intézmények vagy azok képviselőinek bojkottja. Érvelésük szerint a az efféle elhallgattatás erőszakmentes nyomásgyakorlás, amelynek történelmi előzményei megtalálhatók például a dél-afrikai apartheid elleni nemzetközi kampányokban is.

Úgy érvelnek, hogy miközben persze a bojkott egyes embereket is sújt, valójában nem konkrét személyek ellen irányul, hanem politikai üzenetet közvetít. Úgy vélik, hogy kulturális térben is meg kell jelennie a társadalmi felelősségnek.

A szólásszabadság védelmében

Az izraeli és amerikai vélemények ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy a gyakorlatban a bojkott gyakran nem intézményeket, hanem magukat az alkotókat sújtja.

Számos esetben írók meghívását mondták vissza kizárólag izraeli állampolgárságuk miatt, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallanak, vagy éppen nyilvánosan bírálták-e saját kormányukat. (Tegyük hozzá, ugyanez igaz orosz alkotók, sportolók, művészek esetében is…)

A kritikusok szerint az efféle gyakorlat sérti az egyéni felelősség elvét, hiszen az alkotókat nem saját cselekedeteik, hanem nemzeti hovatartozásuk alapján ítélik meg. Többen arra is figyelmeztetnek, hogy a kulturális kizárás könnyen átcsúszhat etnikai vagy vallási alapú diszkriminációba. A kollektív felelősség elve, amely a bojkottfelhívások mögött felsejlik, szemben áll a modern európai szabadságeszménnyel. 

Ami pedig a PEN Americát illeti, az elemzők szerint a szólásszabadság védelmére létrejött intézménynek éppen az lenne a feladata, hogy biztosítsa a valódi érvelő viták lehetőségét. Nem szabad hallgatásra ítélniük egyik felet sem.

Vita vagy gyűlölet?

A PEN America körül kialakult konfliktus alapvető kérdést vet föl a kulturális térben zajló vitákkal kapcsolatban. Valóban párbeszédnek tekinthető-e a bojkott, ha annak eredményeként szerzők elveszítik a megszólalás lehetőségét? Lehet-e dialógusnak nevezni azt a helyzetet, amikor egy meghívás visszavonása, egy koncert, fellépés vagy egy könyvbemutató lemondása éppen a vélemények ütköztetését teszi lehetetlenné?

A támogatók szerint a bojkott maga is politikai kommunikációs eszköz, amely erőszak nélkül fejez ki tiltakozást. Az ellenzők viszont úgy vélik, hogy a kulturális kizárás nem párbeszédet teremt, hanem megszakítja azt. Szerintük az alkotók kollektív megbélyegzése nem a vita, hanem a kirekesztés logikáját követi, és hozzájárulhat a gyűlölet társadalmi elfogadottságának növekedéséhez.