Ponyva/regény címmel zajlott beszélgetés a műfordításról a Könyvfesztiválon 2025. október 5-én. A Magyar Műfordítók Egyesülete részéről a meghívottak Dobosi Beáta és Veress Kata voltak, a moderátori szerepet Dányi Dániel, a Magyar Műfordítók Egyesületének elnöke vállalta. A műfordítók részvételével lezajlott beszélgetésen sok dologról ejtettek szót, így például a közkeletű néven csak ponyvairodalomnak, lektűrnek tartott művek és a szépirodalmi alkotások közötti lehetséges különbségtételről. Ennek a régi ízlésvitának elég nehéz megnyugtató módon pontot tenni a végére, de egy biztos: ha idegen nyelvű szövegről van szó, a magyar kiadás mögött biztosan áll egy fordító munkája is. Az előadáson sok olyan gondolatot osztott meg a három műfordító, amely bármilyen magas irodalmi értékű próza esetében is fontos, és talán az olvasó számára is érdekes lehet. 

Veress Kata szerint minden szöveg izgalmas, egyszerűen azért, mert egy másik szöveg. Dobosi szerint a magyar olvasónak olyan élményt kell kapnia a mű olvastán, mint amilyenben az eredeti szöveg olvasójának volt. Dobosi számára elsődleges az, hogy amivel dolgozik, az maga egy szöveg, de persze annak témája is sokszor magával ragadhatja a fordítót. A szöveg stílusának megértése is fontos a munkában Dányi szerint, mert egy mű motívumai lehetnek annyira markánsak, hogy ha a fordító elsajátítja ezeket, akkor könnyebb dolga lesz. Veress felidézte egyik korai műfordítását, amikor a könyv kezdő mondatnál más kontextusra gondolt, mint ami a folytatásban jelentkezett. A félrefordítások elkerülése végett olykor nem árt, ha szakfordítói készséggel is rendelkezik a fordító a sok felvetődő témához. Az biztos, hogy nem árt utánaolvasni a dolgoknak, mert egy szakszerűtlen leírás el tudja rontani az olvasói élményt, és – ahogy Dányi fogalmazott – „nem működik a fordítás”, eltávolíthat a mű világától. Veress azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy egy szakszerű szöveg esetében, bárhol is jelenjen meg, egy olyan változatot kell adni magyarul, amit a magyar olvasó is ugyanúgy ért, jóllehet más a két nyelv szaknyelvi kifejezéstára.

Nagy kérdés az is, hogy mitől könnyű vagy nehéz egy fordítás? Dobosi szerint mind a tartalmi részt, mind magát a szöveget illetően ki lehet jelenteni, hogy valami fordítói szemmel nehéz, vagy könnyű. A jól, igényesen megírt irodalom esetén mindig van egy elbeszélői hang. Erre kell a fordítónak ráéreznie, s ezt kell egy másik kódrendszerben visszaadni. Fordítói szemmel szerinte „az első ötven oldal minden könyvben a legnehezebb”. Ennyi kell, hogy elkapja a fonalat, ráérezzen a szövegre. Dobosi bevallotta, hogy a végén sokszor át is írja újból a szöveget. Ritka, hogy elsőre rá lehet érezni a stílusra. Ez utóbbira példának Kerstin Ekman Farkasvér című regényét, amely a szépirodalom körébe sorolható. Veress ezzel egyetértve kijelentette, hogy a stílust, a mű hangját nem biztos, hogy azonnal érezni, de a munka vége felé már gyorsabban tud haladni a szövegben. A stílust rögtön elkapja, a gond inkább az, hogy ki kell purgálni a fordítás elején alkalmazott töltelékszavakat, melyeket a gördülékenység miatt hajlamos az ember belecsempészni. Dányi elismerte, hogy utómunkára mindig szükség van. Vissza kell menni az elejére, mert a végén már másképp ír a fordító is. Az, hogy az olvasóközönség körében mekkora sikere lesz a lefordított kész műnek, Dányi szerint meghaladja egy műfordító horizontját. „A műfordító »műfordít«, a könyvkiadó »könyvkiad«, az olvasó meg megveszi.” 

Felmerül gyakran a félrefordítás kérdése is, amit mindig el kell kerülni. Ezen túl a szöveg érthetősége szempontjaira is ügyelni kell. Dányi visszautalva az utómunkára, bevallotta, hogy olykor nehéz ellenállni a kísértésnek, mikor egy szöveg kicsit nehezen érthető lenne, feljavítsa azt a fordító. Ezzel kapcsolatban Veress megjegyezte, hogy fordítóként hajlamot érez, hogy apróbb javításokat eszközöljön a szövegen. Nyugodt szívvel teszi, de radikálisan nem mer belenyúlni. A kiadói szöveggondozás kérdésében Dobosi meglátása szerint Nyugat-Európában a szerkesztés gyakorlatilag az átolvasás szintjén van, érdemi munkát nem végeznek vele. Emiatt magas lehet a hibafaktor, ilyenkor jó esetben egy gondos műfordító is felléphet a javítás szándékával, szerencsés esetben a kiadók részéről is lehet elvárás, hogy a fordító igenis javítsa ki a szöveget.