Elképesztő versfolyam hömpölyög a legnépszerűbb magyar közösségi felületen. A bejegyzések többsége azzal kezdődik: „Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a facebookon, s ennek keretein belül most arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy negyvennyolc órán belül osszák meg kedvenc magyar versüket és kérjék meg 10 további ismerősüket, hogy tegyék ugyanezt.”

Kicsoda Szabó Balázs?
Őszintén bevallom, fogalmam sincs arról, ki lehet az a Szabó Balázs, aki néhány esztendeje kulturális forradalmat hirdetett. Lehet, hogy a név, és a kultúrrevolúció híre csak egyfajta ál-bennfentes információ, hitelesítési kísérlet, hogy többen csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Elképzelhető, hogy Szabó Balázs barátai próbálják így feldicsérni, haverjukat, akiről tudják, hogy szerelmes lett valami kékharisnyába, s most igyekeznek a lánglelkű Szabót, ha költőnek nem is, de a költészet nagy barátjának bemutatni. Meglehet, pont ellenkező a helyzet. Szabó főnöke utálja a szépirodalmat, kizárólag tanulmányokat és tőzsdei jelentéseket olvas, és semmire sem becsüli a költészetet. Mivel azonban előléptetés várható a cégnél, Szabó egyik ellenlábasa próbálja efféle lejáratással ellehetetleníteni az amúgy ártatlan, és verseket csak nagy véletlenül olvasó, viszont a kinevezésre jó eséllyel tekintő Szabó Balázst.

És végső soron az sem kizárt, hogy Szabó Balázs létezik, sőt bizonyos fokig híres is – csak, sokunkhoz nem jutott el a híre ebben a nagy celeb-tolongásban – valóban meghirdette a maga kultúrkampfját, s ennek keretei között elindította a mostani verslavinát. Ebben az esetben természetesen köszönjük neki az ötletet, és biztosíthatjuk róla: ezentúl a hírességek között fogjuk számon tartani.

Igazi versbarátok

De bárkinek is jutott eszébe a szellemes kezdeményezés, az biztos, hogy telibe találta a Facebook népét.

Vagy legalább népének egy részét.
A verslavina megdöbbentő lendülettel hömpölyög a közösségi portálon. Úgy tűnik, barátaink, és barátaink barátai, meg az ő barátaik, meg azoknak a barátai szeretik a verseket és aktuális kedvencüket örömmel megosztják másokkal.

A közzétett költemények pedig – igazán meglepő módon – korántsem a magyar irodalom legismertebb versei. Mintha lelke mélyén mindenkinek volna egy-két, esetleg fél tucat kedvence, olyasmi, amit nem az iskolai irodalom órán hallott-tanult, hanem, amit maga fedezett föl. Olyan versek jelennek meg a Facebookon, amihez olvasni kell, lapozgatni, verses kötetet böngészgetni.

Pontosabban mostanában elég hozzájuk az is, ha belépünk a közösségi oldalra, mert ömlenek az izgalmasabbnál izgalmasabb versek.
„Három és fél órája verseket olvasok. Tegnap este nem, de tegnapelőtt ugyanígy ért véget a napom. Nagyon jó. ...és mennyi mindent elárul egy emberről, milyen verset szeret... vagy vállal...” – tette közzé az imént egy barátom.
Más valódi kulturális forradalomnak látja a vers-zuhatag áradását. Egy ismerős arc azt írja, azért csatlakozik a mozgalomhoz, „mert magam is szeretem a poémákat, meg persze azért is, hogy értelemmel töltődjenek a Facebook hírfolyamai…”

Átok és sznobizmus

Lackfi János költőnk a Facebook-forradalom mellett a szokásos átkokat is megemlíti:

„Megosztom egyik kedvenc magyar versemet (aki ismer, tudja, hogy nem egy ilyen van, hanem sok). Mert ha nem így tennék, elromlana a mosógépem, kirúgnának az állásomból, nem tudnék többé csomót kötni a nyakkendőmre, elromlanának a leleteim, megdöglene a kutyám, összedőlne a házam, és a helyén kitörne a Vezúv. Egyszersmind arra kérem tíz további ismerősömet, ők is küldjék tovább tíz ismerősüknek meg azok is tíznek-tíznek meg azok is tíznek-tíznek, az elméleti matematikusok meg számolják, ki, az összesen mennyi lesz végül. Hadd hömpölyögjön a verslavina, meghekkelve a Facebookot és maga alá temetve vicces pofáraeséseket, tengermély Coelho-idézeteket, tutidiétás tippeket, ételfényképeket (fogyasztás előtt és után), cukiságokat és rettentően felháborító, hihetetlenül döbbenetes tényeket, amikről hallgat a gonosz média, én nem is tudtam róluk, ugye, ti sem?”
A líra valódi kedvelői rémülhetnek meg igazán az alábbi fenyegetéstől: „Továbbá figyelmeztetek mindenkit, hogy a világirodalom valamennyi nagyjának rettenetes átkai szerint az, aki megszakítja a láncot, a jövőben kizárólag az általános iskola hetedik osztályában tanult verselemzések szerint fogja tudni értelmezni a költészetet.”
De azért én gyanítom, hogy a legtöbben a lappangó sznobériát megcélzó átokformula miatt csatlakoznak a kedvencvers-lavinához. Igaz, a várható hatást csak kevesen mondják ki olyan nyíltan és őszintén, mint az, aki az alábbi szavakkal kísérte saját versét: „Én nem haragszom, ha megszakítod. Nyilvánvalóan nem ismersz egyetlen verset se. Attól még a barátom vagy.”