Mint azt a hazai és nemzetközi sajtó megírta, új irodalmi Nobel-díjasa lett a nagyvilágnak. Anne Carson azonban nem egészen úgy fogadta a hírt, ahogyan más fogadta volna. Amikor megtudta, hogy ő kapta az irodalmi Nobel-díjat, meglepetten ugyan, de rendkívül higgadtan és a rá jellemző sajátos és különc humorral reagált. 

A hetvenhat éves kanadai költőnő és műfordító viselkedése igazi egyéniségre vall. A sajtóban a következő részletek láttak napvilágot azokról a pillanatokról, amikor megtudta, hogy ebben az évben ő kapja a rendkívüli elismerést: 

Amikor Ingrid Carlberg, a Svéd Akadémia állandó titkára a hivatalos bejelentés előtt telefonon felhívta, Carson éppen Izlandon, a reykjavíki otthonának konyhájában tartózkodott. Arra a kérdésre, hogy mit csinált, amikor megcsörrent a telefon, azt felelte, hogy „éppen a szelet hallgatta”. 

A pontos eseményt így rekonstruálta az írónő: „Éppen kekszet ettem, és egy csésze teát ittam. Egyelőre semmi különösebben drámai nem történt. Még reggel volt. Csak ültem a konyhában, a London Review of Booksot olvastam, és teáztam. Észrevettem, hogy fel kellene söpörni a padlót, úgyhogy felpattantam, hogy megcsináljam. Aztán jöttek ezek a telefonhívások, amelyeket folyton kinyomtam, mert egyszerűen mindig kikapcsolom a telefont, amikor csörög” 

Carson végül férje nyomására hívta vissza az ismeretlen telefonszámot, s amikor közölték vele, hogy ő a nyertes, az első sokk után tréfásan megjegyezte, hogy a döntőbizottság tagjai biztosan „mind megőrültek”, amiért neki adták az elismerést.

Az első beszámolók szerint a hír egyáltalán nem rázta meg vagy zökkentette ki a megszokott ritmusából. Ahelyett, hogy nagyszabású ünneplésbe kezdett volna, inkább kikapcsolta a telefonját, és elvonult sétálni a házához közeli erdőbe. 

Továbbá azt is rövid úton közölte, hogy a díjjal járó 12 millió svéd koronás (mintegy 1,2 millió dolláros) pénzjutalom teljes egészét jótékony célokra ajánlja fel.