Indiánok, biztosítótársaságok, istenek

MEGJELENT: 2014. október 15. | SZERZŐ: Müllner Nándor

Azt hiszem, mindannyiunkkal előfordult már, hogy úgy éreztük, nem haladunk előre. Amikor tudtuk, amit dolgozunk, életünk végéig képesek lennénk ugyan folytatni, és pont emiatt egyáltalán nem kihívás számunkra. Lelkesedésünk az adott pillanatnak szól, de nem visszük magunkkal haza. Semmi sem rossz, de valahogy mégsem az igazi. Nem Élet. És bárkinek mesélünk a dologról, csak azt érzékelik, hogy már megint elégedetlenkedünk – holott mindenünk megvan. Egyedül vagyunk, és még csak meg sem tudtuk nevezni bajunkat… Eddig! Mert Christopher Moore ismét a mélybe nyúlt… miközben indiánok között élt, jegyzetelt, ráakadt valamire, és néven nevezte mai társadalmunk legnagyobb problémáját, ráadásul egy kiváló történetet is kerített köré: az előbbi a prérifarkasbánat, míg utóbbi a Prérifarkas blues névre hallgat.

Mellékes történet

Biztos, nem ismerjük a forgatókönyvet: istenek kuszálnak össze emberi életeket, nagy lesz a szerelem, váratlan a halál, utána pedig alvilágba megyünk megszabadítani kedvesünket, ami nem sikerül… Gondolom mindenki számára újszerűen hat ez a történet. Én is utálom a remake-ket. Ráadásul Danetét is. De valahogy nem sikerült haragudnom erre a könyvre és az ennyire nyilvánvaló párhuzamra. Miért? Mert a történet valahogy mellékes volt. Az író tudta, hogy ismerjük. Tudta, hogy ezzel nem fog lenyűgözni minket. Így az unalomig ismert és tanult sztorit egy új világba: a varjú indiánok társadalmába helyezte. És ami nem sikerült Winnetounak, az sikerült Samson Egyedül Vadászónak.
Megszerettem az indiánokat, és érdeklődéssel olvastam azt, milyen problémákkal is kell szembenézniük a rezervátumokban élő őslakosoknak. Na meg azt is megismertem – mintegy jutalomként –, hogy milyen félelmeket igyekeznek nekünk eladni a biztosítótársaságok. És valahogy a hivatásos hazugok világa se keltett bennem túl nagy ellenérzést.
Az istenek? Azok sem a szokványosak: őket is sikerült lerángatni a piedesztálról. Varázslatos hatalmuk van, amit nem értünk, mégis olyan vágyakkal és akarattal rendelkeznek, mint bármelyik ember. Nem az fog lenyűgözni minket, hogy kik is ők, hanem, hogy hogyan viselkednek. Lovagiasak, önzők, hősiesek? Ráadásul még sorsuk is van: talán az istenek fölött is áll valaki?

Szellemvezető és motorosbanda

Mindezen össze nem illő dolgokat tehát gyúrjuk egybe, és írjunk belőle egy regényt! Én minden bizonnyal valami mutáns szörnyet hoztam volna létre, de szemmel láthatólag vannak nálam tehetségesebb írók is, szóval megszületett: a Prérifarkas blues.
Megnyugtatok mindenkit: nem fogja megreformálni senkinek sem a hitvilágát, de még csak indián sem akar lenni tőle senki. Biztosítási ügynök meg pláne! Viszont annak ellenére, hogy Amerikában játszódik a történet, bizony felettébb magunkénak fogjuk érezni. Én legalábbis annak éreztem, és nem azért, mert olyan sok szellemvezetővel volt dolgom mostanság. Se motorosbandával.
Viszont olyasmiket mond ki, melyekről mindenki gondolkodik. Hogy az emberek sokkal inkább az iróniától félnek, mintsem a haláltól. Mert tényleg nem zavar, ha lekésem a HÉV-et, de ha pont előttem megy el… Hogy a szerelem tényleg olyan váratlanul talál meg minket, mint ahogy egy indián a csatabárdjával vágja fejbe a gyanútlan áldozatot.
Na, és persze, az is nyilvánvaló, hogy mindenki, fajra, nemre és rasszra való tekintet nélkül előítéletes: hogy egy kettő méter tíz centis fekete ember csak kosaras lehet. És szenvedni fog az emberek lesújtó pillantásától, ha mégsem az. Avagy a vén indián sem bízik a fehérekben, hiszen elvették tőle ősei földjét. Holott csak istene veszítette el egy fölöttébb ígéretes kártyajáték közepette az összeset. Tehát kijelenthetjük, hogy az istenek komolytalanságáról és az álmok jelentőségéről is szól valamelyest. Na meg persze a prérifarkasbánat...

Az elveszett indián
Moore semmit sem talált ki, egyszerűen csak kimondott olyan dolgokat, melyekről mindenki gondolkodott már az élete során. És azt hiszem, megérdemli az elismerést érte. Mert be kell vallanom, ennyi új gondolat nélküli igazsággal utoljára a Coelho könyvek hátoldalán találkoztam. De ami bűn egy komoly könyvnél, mely ezrek életét és álmait befolyásolja, az erény egy olyan munkánál, amely abszurd humorával csak szórakoztatni akar. Mert szórakozni fogunk azon, hogyan fogja felforgatni egy isten, Prérifarkas az elveszett varjú indián életét. És talán mi leszünk a következő áldozat… Mert a regény olvasása és önmagunk életének értékelése után be fogjuk látni, ha léteznek istenek, vagy Isten, akkor Shakespeare nagyon beletrafált: „Amik a legyek a pajkos gyerekeknek, az vagyunk az isteneknek mink: mulatozásból ölnek minket.”

 


Címkefelhő
Megosztás