Bill Gates vitatható vitacikke

MEGJELENT: 2014. október 28. | SZERZŐ: Rácz András

„A 700 oldalas közgazdasági tanulmány nem éppen egy könnyű nyári olvasmány” – írja  Bill Gates, a Microsoft alapítója, a világ egyik leggazdagabb embere korunk legvitatottabb gazdaságelméleti kötetéről, Thomas Piketty Tőke a huszonegyedik században című könyvéről. Mégis elolvasta, és nem bánja. Még egyfajta vitacikket is írt róla október 13-án saját blogján. Gates elemzését persze rögtön felkapta az amerikai sajtó, és így ma már az óceán túloldalán mindenki tudja: a világ leggazdagabb emberének fogalma sincs a közgazdaságtanról.

Tőke és jólét
Mielőtt azonban Gates véleményét ismertetnénk, muszáj pár szót szólni a francia sztárközgazdász könyvéről, noha annak idején már írtunk róla. Nos, Piketty azt állítja, hogy a kapitalizmus belső logikájából az következik, hogy a gazdagok és a szegények között folyamatosan nő a távolság, mivel a tőke gyorsabban gyarapodik, mint a gazdaság egésze. A jelenség, a szerző szerint évszázados adatokból kimutatható, s az, hogy nem nyilvánvaló, pusztán annak köszönhető, hogy az állam időről időre belenyúl a jövedelmi viszonyokba, s az újraosztás során a szegényeknek is kedvező módon torzítja a természetes folyamatot. Egyfelől adókkal korlátozza a vagyonok felhalmozódását, másfelől az adóbevételeket úgy osztja szét, hogy azoknak hasznából a szegények is részesedjenek. Az állami újraosztás csúcspontja a második világháború után kialakult jóléti állam, amelyben a tőkejövedelmeket, örökségeket, s általában a magas jövedelmeket megcsapolva tudott széles jólétet teremteni a nyugati világ. Mindez persze nem azért fontos, véli a francia közgazdász, hogy a szegényeknek jó, vagy jobb legyen –, hiszen ez a kérdés a tudományos elemzés szempontjából indifferens –, hanem azért, mert a szélesebb jólét nagyobb fogyasztást, szélesebb piacot, tehát erőteljesebb gazdasági növekedést jelent.  
Piketty következtetése mindebből az, hogy a nyolcvanas évek végén bekövetkezett neoliberális fordulat nem pusztán a jóléti kiadásokat vágta vissza, de egyértelműen káros hatással volt, illetve van a világgazdaságra, azóta egyre jobban csökken a növekedés üteme.  A gazdaság újraindítása tehát csak úgy lesz lehetséges, ha az állam ismét beavatkozik, s újraosztásával nem pusztán a jóléti társadalmat építi vissza, de így a gazdaságnak is új lendületet ad.

Közgazdasági ezotéria
Gates, aki mint a világ egyik leggazdagabbja, első számú haszonélvezője a neoliberális gazdaságpolitikának, természetesen vitatja Piketty következtetéseit.
Különösen furcsává teszi a milliárdos írását az, hogy a közgazdász kérdésfelvetéseivel egyetért. Problémának – bár inkább erkölcsi problémának – tartja a magas szintű egyenlőtlenséget, elismeri, hogy a kapitalizmus a nagyobb egyenlőség felé mutat, ha hagyjuk, mi több azt sem vitatja, hogy a politikai hatalomnak jelentős szerepe lehet a vagyonkoncentráció ellensúlyozásában.
Eleinte tehát úgy tűnik, Gates mindent ért. Ám hamarosan a közgazdasági ezotéria talajára téved. Kifejti például, hogy a globalizált világban is nő a középosztály, például Kínában, Mexikóban, Kolumbiában, Brazíliában és Thaiföldön. Hogy ez a középosztály életszínvonalában, fogyasztási aktivitásában, azaz piacteremtő erejében meg sem közelíti a hatvanas, hetvenes évek európai és amerikai középosztályát, afölött a milliárdos nagyvonalúan átsiklik.
Majd bedob egy nyilvánvalóan nem létező problémát, nevezetesen azt, hogy a Piketty által vizsgált hatalmas vagyonok nem pusztán növekedni, de zsugorodni is tudnak. Ami persze önmagában igaz, a tendencián azonban semmit sem változtat: a tőke gyorsabban nő, mint a gazdaság egésze. Majd miután leszögezi, hogy ehhez nem ért, s ezért elengedi a szálat, felveszi a gazdaságelméleti okkultizmus mézes-cukros kócmadzagját, s nekilát különbséget tenni gazdag és gazdag között.   
„Képzeljünk el, három gazdag embert. Az egyik minden nap szorgalmasan építi vállalkozását. Aztán ott van egy nő, aki szerint a legnagyobb vagyon a szeretet, s ezt adja át gyermekeinek. És, íme, egy harmadik, aki többnyire fogyaszt, vásárolgat, jachtot és repülőgépet vesz… Bár igaz, hogy a három vagyonos ember hozzájárul egyenlőtlenséghez, mégis az első kettő több értéket nyújt a társadalomnak, mint a harmadik…”
Ha az első minden pénzét a vállalkozásába fekteti – folytatja Gates – a második jótékonykodik, és a harmadik fogyaszt, akkor a harmadik az, akit különösen meg kell adóztatni, mert az első kettő mégiscsak hasznos szereplője a társadalomnak. Ráadásul – folytatja érvelését – a jótékonykodás egyre szélesebb körben terjed, s ez mégis egyfajta újraosztása a jövedelmeknek.

A tőkés és a filantróp
Mindebben persze nem vitatkozik senki az amerikai milliárdossal, csak a szakemberek állnak érvelése előtt tátott szájjal. Tudniillik, mindez teljesen lényegtelen. Arra ugyanis nem bazírozhat a közgazdász, hogy a tőkés milyen magas fokára jutott a filantrópiának. Már csak azért sem, mert a részvényesek általában leszámolnak a túlságosan emberbarát vállalatvezetőkkel. Talán Gates nem tudja, hogy az egyébként általa is jó példaként emlegetett Henry Ford ellen pert indítottak részvényesei, mivel úgy találták, túl magas béreket ad a munkásoknak, az ő osztalékuk rovására. Meg is nyerték a pert.
 Így a közgazdász egyedül abból indulhat ki, hogy a tőke belső logikája a minél magasabb profit felé mutat, s ezért mindegy, miféle szándékok vezetik a tőkést, ha tőkés akar maradni, nem tehet mást, mint, hogy jövedelmének túlnyomó részét ismét befekteti. Ezzel pedig a kör be is zárult: a tőke egyre nagyobb tőkéhez vezet.
Mindebből persze nem derül ki, hogy Piketty könyve mennyire helytálló, vagy mennyire téves. Erről majd a közgazdászok, meg a gazdaságpolitikusok elvitatkozgatnak egy ideig, s, ha a francia közgazdász körüli hype-ból esetleg trend lesz valamikor, akkor hoznak pár szabályt, ami a tőkejövedelmeket a közösség felé fordítja.
Az azonban elgondolkodtató, hogy miképpen lehet a világ leggazdagabb embere valaki, aki közgazdasági alapelvek tekintetében ilyen súlyos korlátokkal rendelkezik. Úgy tűnik, Amerika még ma is a korlátlan lehetőségek hazája…



Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Oliver és Vlagyimir beszélgetnek

Oliver és Vlagyimir beszélgetnek

A nagypolitika egy olyan mélyvíz, melybe nem úszógumival, hanem tengeralattjáróval kell bemártózni

Egy könyvtáros csak könyvet lophat

Egy könyvtári dolgozó két éven keresztül könyveket és folyóiratokat lopott, majd eladta azokat

Magyarnak lenni büszkeség

Hangoskönyv a magyar történelemről

Amikor a sci-fi mester politika thrillert ír

A nyomozás során gyorsan rájönnek, hogy rendkívül nagy a tét

Picasso- Pápán

Művei absztraktok, néha kubisták, néha líraiak

Feliratkozás a hírlevélre

Email