Mi a baj a ponyvával?

MEGJELENT: 2014. június 25. | SZERZŐ: Rácz András

Időről időre fellángol a vita, van-e létjogosultsága annak a lelkiismeretlenül primitív ponyvairodalomnak, ami elárasztja a legnagyobb könyvesboltok polcait, amelynek szerzői a lehető legegyszerűbb történetfűzéssel, a lehető legsablonosabb szövegekkel, vagy a legbárgyúbb közhelyekkel teremtik meg a maguk széles rajongótáborát. Félreértés ne essék: üzleti értelemben nyilván ragyogó projektek ezek a kiadványok. A kérdés inkább az, valóban mindegy-e, hogy mit olvasunk, valóban nem ártunk-e azzal senkinek, ha főképp a szórakoztató irodalom jelenti műveltségünk alapját és építményét, valóban senkinek semmi köze ahhoz, hogy este a négy fal között milyen kötettel szórakoztatjuk magunkat? 

Hogy mi szórakoztat
Nos, tegyük fel másképp a kérdést. Kicsit konkrétabban, például úgy, hogy mi a baj az összeesküvés elméletekkel? Vagy tegyük fel általánosabban: mi a baj a buta gondolatokkal?  És válaszként szögezzük le sietve: mindenkinek jogában áll butának lenni, ostoba gondolatokat forgatni a fejében, összeesküvés elméletekkel helyettesíteni valódi magyarázatokat, vagy éppen aktuális divatszerzők álbölcsességeinek segítségével elrendezni maga körül a világot.
Így aztán azt is kimondhatjuk: szórakoztató irodalmat, ponyvát minden különösebb megfontolás nélkül lehet olvasni. Kivált akkor, ha valóban szórakoztató. Más kérdés az, hogy ami engem nem szórakoztat, mást még szórakoztathat. Csuda tudja ki, min tud mosolyogni. Vannak emberek, akik igazán mókásnak találják a tortadobálós bohóctréfákat, vannak, akik jobban mulattat például a Monty Python csoport abszurd humora, és lehet mókásnak találni akár Weöres Sándor némelyik versének nyelvi leleményeit.
Az, hogy mi szórakoztat – bár erősen árulkodik az intellektuális színvonalról – végső soron valóban nem lehet vita tárgya.

Buta, vagy igényes
Ám, ha már az intellektuális színvonalat sikeresen ide csempésztem, azt is el kell mondanom, hogy a butaság –, amihez ugye mindenkinek joga van – nem valamiféle fátum, hanem jobbára saját tevékenységünk, viselkedésünk, döntéseink eredménye. És nem pusztán azért, mert a tudás, az értékorientáció, a szellemi igényesség elsősorban választás kérdése, hanem főképp azért, mert minden alkalommal, amikor például könyvet vásárolunk, gyarapítjuk azt a szellemi környezetet, amiben komfortosan érezzük magunkat. Függetlenül attól, hogy ez buta, vagy igényes környezet.
Márpedig a környezetünk erősen meghatározza azt, hogy mit tartunk elfogadhatónak, értéknek, mintának. Egy szemétmentes környezetben magunk sem szemetelünk, egy csendes helyen magunk is halkan beszélünk, miközben egy zajos focimeccsen rekedtre ordíthatjuk a torkunkat.
Ma már egyértelmű azonban az is, hogy nem pusztán alkalmanként, de tartósan is felvesszük a környezet által sugallt szokást, és többnyire annak megfelelően viselkedünk. Hogy két szélsőséges példát említsek: van ismerősöm, aki naturista strandra jár. Szent meggyőződése, hogy a meztelenség a világ legtermészetesebb, magától értetődő helyzete, nincs rajta semmi szégyellnivaló. De van olyan ismerősöm is, aki mohamedán környezetben él. Levetkőzni idegenek előtt, számára teljességgel elképzelhetetlen, botrányos, veszélyes, mi több bűnös cselekedet. Egyik sem bolondabb a másiknál.
A környezet hat ránk, pusztán azáltal, hogy amit sugall, amit közvetít, azt természetesének, hétköznapinak, rendjén valónak mutatja.
A legtöbben azért nem érezzük a környezet elképesztő nyomását, mert általában jól kontrolláljuk az életünket, nem teremtünk kapcsolatot más szubkultúrák tagjaival, nem megyünk olyan helyre, ahol számunkra idegen elvárások szerint működik a közösség, s, ha mégis találkozunk effélékkel, sürgősen leszögezzük magunkban: ezek hülyék. S ezzel a két varázsszóval meg is védtük a magunk komfortos, bensőséges, otthonos világát.

Ezért nem mindegy
A könyvek által – már persze, ha egyáltalán szerepet játszanak a könyvek az életünkben – szellemi környezetet teremtünk a magunk számára. És ez az intellektuális környezet éppen olyan lesz, amilyenné magunknak felépítettük. Mi pedig – nem is olyan lassan – éppen olyanok leszünk, amilyen a környezetünk. Olyan szellemekké válunk, amilyen a szellemi környezetünk.
Akinek van rá ideje, végezzen el egy egyszerű kísérletet: Olvasson el folyamatosan egymás után tíz, tizenöt ezoterikus kötetet, vagy akármilyen szélsőséges munkát, esetleg ugyanennyi korszerű, komoly tudományos ismeretterjesztő művet, egyszóval bármit, ami egy számára ismeretlen szubkultúrából érkezik. Akiknek nem túl fejlett az önreflexiós képessége, az esetleg a barátai által tartott tükörben megszemlélheti a változást. Elképesztő lesz: a kísérletező hinni fog abban, amiben eddig nem hitt, de legalább nem tartja majd képtelenségnek a szubkultúra állításait.
Nos, ezért nem mindegy, hogy mit olvasunk, mit tartunk olvasásra méltónak és mit nem tartunk annak.
Amit olvasunk, olyanok leszünk. Ha pedig butaságokat olvasunk, akkor magunk is olyanokká válunk, mint egy felületes szórakozásra való, egyszeri élményt kínáló, széthulló kötésű, puha fedelű, sekélyes ponyva. 



Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Szavak a végtelenbe

Szavak a végtelenbe

Newton és Darwin közé temették Stephen Hawking hamvait

Ewan McGregor ragyog

Folytatódik a horrorműfaj egyik meghatározó klasszikusa

Elvarázsolt fantasy

A szerző nem szégyelli a műfajt fenekestül felforgatni

Rácsversek és Napharang

József Attila-díjas költő, sikeres közgazdász

Kedvencünk, a Balaton-felvidék

Természeti kincsekben gazdag táj, amely mindig tud újat mutatni

Feliratkozás a hírlevélre

Email