Az orientalizmus mestere. A Távol-Kelet tudósa. A Royal Air Force elhárító tisztje. Belső-Ázsia kiváló ismerője. A rovartan professzora. A második világháború hőse, aki miatt legalább öt évvel megrövidült a tengelyhatalmak ellenállása. Hacsak nem eleve az ő jelenléte billentette a mérleg serpenyőjét a Szövetségesek felé. Mindemellett a női szívek összetörője, a megoldhatatlan rejtélyek megoldója. A tudás kútfője. A forrás.
A neve Lawrence. Leslie L. Lawrence.

Igazi ponyva
Nem lehet megkerülni. Létezik. Immár harminc éve. És szemmel láthatólag időtlen. Bemegyünk egy könyvesboltba, és láthatjuk a – mostanában – két könyvbe szedett, feltűnően rossz címlappal megáldott, olcsó könyveket. Puha borítással, ahogy egy igazi ponyvához illik.
Mert hát bátran állíthatjuk: a detektívregények nem a szépirodalom részei. Nem akarja megmondani a „tutit”. Nem fogja megfejteni helyettünk az élet értelmét. Sőt, még csak hatalmas morális kérdéseket sem boncolgat, amiket aztán idézetként visszaláthatunk egyes közösségi oldalakon. Minden karakter egy klisé. Vegyük csak a balekokat, akik csak véletlenül keverednek bele mindenbe. Vannak gonoszok, akik valamit el akarnak rabolni, vagy meg akarják semmisíteni az emberiség örökségét. Minden nő gyönyörű, és legalább az egyik gonosz nővel le fog feküdni a címszereplő. De persze a regény elején, hogy kétszáz oldal múltán egy kevésbé ármányos nőszemélynek is figyelmet szentelhessen.
A hős, Leslie L. Lawrence egyedül különleges. De nem a megjelenése vagy ereje miatt. A több általam olvasott könyv után csak annyit tudunk a kinézetéről, hogy magas, „kefehajú” (bárcsak tudnám, hogy az milyen?), és izmos fickóról van szó. Na, és persze minden nő megkívánja. A tájékozatlan gonoszok ostoba tudósnak hiszik, a kicsit is tájékozottak viszont úgy félik, mint nyúl a csörgőkígyót… De mitől lesz ő az, aki kiemelkedik a sok szürke szereplő közül? Egyértelműen tudása miatt. A történelem, a nyugatitól teljesen különböző kultúra és nyelvek kiváló ismerete miatt. És hogy ezek segítségével sikerül minden gyilkosság végére járnia, és a történetek végén mindig előrántani egy ászt a pakliból, melynek segítségével legyőzhetők az őrült zsenik…

Járulékos veszteség
Azt hiszem, nagy utat jártunk be a 20. század hajnalától kezdve. Leghíresebb „ponyvaírónk”, Rejtő regényeiben még az erő és a hazaszeretet tett valakit különlegessé. Nemere a tudomány és fantasztikum világával vitt el minket egy olyan korba, ahol a jövő lényegesen több ígéretet hordozhatott magában, mint a jelen. A szerelem nagymestereinek karaktereit pedig a vegyítetlen érzelmek tették naggyá. A legújabb generáció pedig – mint láthatjuk – immár a tanulást teszi vonzóvá a fiataloknak.
A ponyva azért ponyva, mert bárki bele tudja élni magát (amit olyan észrevehetetlen eszközökkel ér el, mint az egyes szám első személyű elbeszélés) és mert azon túl, hogy szórakoztat, nem akar tenni semmit. És éppen ezért ártalmatlan. A kivétel persze erősíti a szabályt, mert immár három nemzedék óta járulékos veszteségként kell elkönyvelnünk azokat, akik az idegenlégiót a móka és a kacagás hazájának tekintik. Potenciális munkanélkülinek pedig a keleti nyelveket tanulni kívánókat…
De ezek továbbra is az elenyésző kivételek. A legtöbb esetben a fiatal elkezdi ezeket a regényeket falni és álmodozni. Aztán egy idő után elfogy a polcokról az utánpótlás, és akkor egy másik regénytípust fog a markába kaparintani, és ugyanolyan lelkesen olvasni. Nem hiszek azokban a regényekben, amik meg akarják váltani a világot. Nem azért fogjuk megszeretni az olvasást, mert valami nagy gondolatot lehet kielemezni belőle.

Autentikus forrás
Legyünk hát türelemmel! A könyv és regények szeretete az olvasással kezdődik. A lelkesedés és a rendszeresség megszerzése után már lehet, sőt irányítani kell a fiatalabbakat. Akkor már lehet finomítani a stíluson és ízlésen. Ha pedig valamilyen oknál fogva végleg „deformálódott” az olvasó ízlése, és Leslie L. Lawrence nyomába akar szegődni (mint ahogy velem is történt)… Akkor az ELTE BTK fog neki meglepetést okozni, hogy az ókori és keleti vallásokról tartott szemináriumon, mint autentikus forrást jelölik meg a keletes hallgatóknak a Lőrincz L. László által írt könyveket.
Vajon tényleg ő fejtette meg az agyaghadsereg titkát is?
A Dalai Láma biztonsági kérdésekben pedig a magyar íróhoz fordul tanácsért?

Az azonban már tényleg túl erős, hogy „Londonban jobb lesz”…