„Szállj költemény, szólj költemény mindenkihez külön, külön”, kénytelen vagyok József Attila végtelenszer felemlegetett, mindenki által ismert idézetével nyitni. És hogy miért? Mert nagyon úgy tűnik, hogy olyasmi történt ezzel az idézettel, amiről azt hittem, hogy ebben az életben már biztos nem fog: teljesen új értelmet nyert az én olvasatomban.

Így április elején szép hazánkban és a médiában 1964 óta – ha jól odafigyelünk – sokszor találkozhatunk a költészet nap gondolatával. Unalomig ismert versek, unalomig ismert előadók, unalomig ismert forma és próbálkozások. Gondolhatják azok, akik még egyáltalán megállnak gondolkodni. Ám nem így van ez Kerepesen, ahol a Széchenyi István Általános Iskola diákjai és tanárai arra készülnek immár több mint egy hónapja, hogy hagyományt teremtsenek a múlt évben, április 11-én lezajlott eseményükből: a költészet napi versküldésből. Tavaly, gondolva egy nagyot és merészet, az iskola irodalomtanárai összefogták az arra fogékony, lelkes diákokat, és a Kerepes Rádióval karöltve reggel 9-től, délután 4 óráig folyamatos, élő versmondással lepték meg az Fm 97,1Mhz-re tekerőket, vagy a rádió honlapjára tévedőket.
Tanulmányainkból és a gyakorlatból még inkább tudhatjuk, hogy semmit nem csinál az ember lelkesen, ami kötelező. Senkinek nem tetszenek azok a versek, amelyeket a sivár tantermekben, kínzó unalomtól körülvéve elemzünk. Ezért szeretik kevesen a költészetet Magyarországon: az iskolai hatások miatt senki az égvilágon nem venne önszántából a kezébe egy Ady vagy Radnóti kötetet. Viszont az a 20 diák, aki részt vesz ezen az eseményen, már több hete csak a verses köteteket bújja, hogy jobbnál jobb verseket válasszon ki maga és hallgatósága számára. Mert itt – valószínűleg először a tanulmányai során – számít, hogy mihez is van kedve egy tantárggyal kapcsolatban. Az ő lelkesedésük pedig ragadós: családjuk épp olyan áhítattal keresi a verseket, mint ahogy az iskola munkatársai és tanárai adják le a maguk kívánságait a szervezőknél vagy az info@kerepesradio.hu e-mail címen. A diákok általában a 20. század legjobb verseit, míg a hallgatóság a régebbi klasszikusokat ajánlja hallgatásra, felolvasásra. Így olyan sokszínűség jön létre, melynek köszönhetően, mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő verseket, de megismerheti egy másik generáció gondolatait is. És mindemellett megvalósították József Attila kívánságát: voltak/lesznek olyan költemények, melyek valakihez „szálltak”, és meg is érkeztek, amelyet a hallgató tényleg sajátjának érezhet.
Ez lesz a második alkalom, hogy megrendezésre kerül az akció. És habár a lakosság már számon kéri az iskolán a folytatást, a szervezők nem pihennek meg babérjaikon: idén a versolvasó diákok közül megalakult a „verskommandó”is. Tagjai már hetek óta másolják kézzel és géppel a költeményeket, melyeket majd Kerepes-szerte ki fognak plakátolni, így próbálják népszerűsíteni azokat, és tudatni a világgal, hogy 109 éve megszületett a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, akit József Attilának hívnak. A kezdeményezés sikerét és létjogosultságát pedig – a kétkedőknek is! – objektíven mutatják a Kerepes Rádió hallgatottsági adatai: április 11-én többen hallgatták az adást, mint máskor egy egész hónapban!
A cikk végére a kedves Olvasó számára már biztos nyilvánvalóvá vált, hogy elfogult vagyok ezzel a programmal, iskolával és a résztvevő diákokkal kapcsolatban. Nem tagadom: az alma materemről van szó, ismerem az ottani tanárokat, a nehéz körülményeket, amelyek befolyásolják mindennapi munkájukat, de lelkesedésüket is, mellyel egy-egy ilyen programba belevágnak. Kívánom, hogy minden iskolában legyen legalább egy olyan oktató, aki nem csak munkájának tekinti a tanítást. Aki nem úgy kel fel, hogy csak túl szeretne lenni a mai napon. Mert minden iskolába kellenek olyan emberek, akik munkájukat hivatásnak tartják, és lelkesedésükkel, szenvedélyükkel néhány gyerek életét minden évfolyamban meg fogják változtatni. Talán egy új hivatást, de mindenképpen példát és maradandó élményt adva nekik eljövendő életükre.