The Professor and the Madman
Lehetséges lenne érdekes sztorinak, valóságos hőskölteménynek feltüntetni egy szótár összeállítását? Filmet csinálni a világ talán legunalmasabb és legvégeláthatatlanabb munkájából, amelynek megnézése után tisztelettel és megelégedéssel állunk fel a képernyő elől? A The Professor and the Madman a lehetetlennel próbálkozott meg 2019-ben, amely bátorságot - véleményem szerint -legalább egy szenvedélyes cikkel érdemes honorálni!
Kép forrása
Azok a régi szép idők!
Történetünk a késő 19. századba repít vissza minket, amikor is az Egyesült Királyság még birodalomként, a divat úttörőjeként és a tudás zászlóvivőjeként gondolt magára. A korba, amikor egy gondozott szakáll és egy kemény kalap a műveltség jelképe, egy teljes szótár létrehozása pedig birodalmi érdek volt. Oxford úriemberei már az 1800-as évek elejétől kezdve próbáltak egy történelmi alapokon nyugvó, átfogó, az angol nyelv evolúcióját bemutató könyvet megírni. Ebbe azonban a hetvenes évek közepéig beletört a bicskájuk. A kudarcukat a „jobb dolgunk is van ennél” közhellyel magyarázták, így – vesztenivalójuk nem lévén – megbíztak egy amatőr nyelvészt, a skót James Murray-t (Mel Gibson), hogy oldja meg helyettük a lehetetlent.
Kép forrása
Új szemléletmód
Murray érdeme nem csupán abból állt, hogy életének harmincnyolc évét áldozta a szótár összeállítására, hanem hogy belátta: egymaga nem tudja végrehajtani a feladatot. Így hát 1878-ban a birodalom minden szegletében közhírré tétette, hogy mire is vállalkozik és hogy segítséget kér. Minden írástudót felszólított arra, hogy a keze ügyébe kerülő könyvek alapján (az idézetet kiírva) definiáljanak minden egyes szót, amely „a” betűvel kezdődik, kezdve a legkorábbi írásos emlékek elemzésével. A célja világos lett: minden egyes évszázadban dokumentálni akarja az adott szó jelentését, így követve végig a nyelv evolúcióját egészen napjainkig.
Kép forrása
Az őrült segítőtárs
A felhívás Ausztráliától Kanadáig bejárta az angol anyanyelvű országokat és végül (?) elérte a londoni elmegyógyintézetet is. Ennek a zárt osztálynak a lakója volt Dr. William Chester Minor (Sean Penn), aki az USA hadseregében sebészként szolgált, majd leszerelése után Londonban követett el gyilkosságot el – skizofrén téveszméi miatt. Minort az akasztástól őrülete „mentette meg”, bezártságát pedig annak szentelte, hogy segítse Murray munkáját.
A film elegánsan, nem a nézőre ráerőszakolva vet fel olyan kérdéseket Minor gyilkossága és annak áldozata történetszálával, amelyeken érdemes elgondolkodni: a másik betegségét megismerve, vajon meg lehet bocsájtani annak, aki tönkretette az addigi életünket? Lehet-e itt, a Földön vezekelni a bűneinkért? Megbocsájthatunk-e valaha önmagunknak, ha kioltunk egy ártatlan életet?
Kép forrása
Talán túl sok is?
A film az alig több mint másfél órás játékidejébe rendkívül sok mindent belesűrít. Kezdve a már fent említett kérdések felvetésével, egészen a Minor és Murray közti barátság, a zárt osztálybeli élet és a szótár körüli kétségek, hatalmi harcok bemutatásáig. Teszi mindezt a nézőt tisztelve, értelmi képességeiben bízva, hitelesen bemutatva, de nem ítélkezve. Ki gondolná a film leírása alapján, hogy egy szótár összeállításának bemutatása során kénytelenek leszünk elgondolkodni a 19. századi nők kiszolgáltatottságán, vagy hogy hogyan lehetséges az, hogy az újkori pszichológiai „gyógyítás” hasonlatos a középkori boszorkányüldözési rituálékhoz? Ilyen formán lehetséges-e a tudományban bízva kegyetlennek lenni, miközben emberek igyekszünk maradni? Ráadásul a film úgy teszi fel ezeket a kérdéseket, hogy nem veszíti el a fókuszt: az egyéni drámák csupán mellékszálak maradnak, amelyeket összeköt Murray szótára.
Kép forrása
Letűnt kor gyermeke
A film – kétségtelen – méltó emléket állít Murraynak és szótárának, amely momentumot az emberi élet igazságtalanságának bemutatása teszi igazán színessé és érdekessé. Nekünk pedig tisztelnünk kell azokat a színészeket, akik zseniálisan, egymás tehetségének csillogását nem elhomályosítva játszottak olyan szerepeket, amely sem igazi hírnevet, sem anyagi juttatást nem hozott nekik. A The Professor and the Madman ugyanis 2019 méltatlanul elfelejtett filmje lett. Kár érte. Több olyan filmre lenne szükség, ami a 2000-es évek komolyságát tükrözi: eredeti, inspiráló történet, időtálló mondanivaló, zseniális színészgárda. Csak nem nőttünk ki ebből.
Kép forrása
Azok a régi szép idők!
Történetünk a késő 19. századba repít vissza minket, amikor is az Egyesült Királyság még birodalomként, a divat úttörőjeként és a tudás zászlóvivőjeként gondolt magára. A korba, amikor egy gondozott szakáll és egy kemény kalap a műveltség jelképe, egy teljes szótár létrehozása pedig birodalmi érdek volt. Oxford úriemberei már az 1800-as évek elejétől kezdve próbáltak egy történelmi alapokon nyugvó, átfogó, az angol nyelv evolúcióját bemutató könyvet megírni. Ebbe azonban a hetvenes évek közepéig beletört a bicskájuk. A kudarcukat a „jobb dolgunk is van ennél” közhellyel magyarázták, így – vesztenivalójuk nem lévén – megbíztak egy amatőr nyelvészt, a skót James Murray-t (Mel Gibson), hogy oldja meg helyettük a lehetetlent.
Kép forrása
Új szemléletmód
Murray érdeme nem csupán abból állt, hogy életének harmincnyolc évét áldozta a szótár összeállítására, hanem hogy belátta: egymaga nem tudja végrehajtani a feladatot. Így hát 1878-ban a birodalom minden szegletében közhírré tétette, hogy mire is vállalkozik és hogy segítséget kér. Minden írástudót felszólított arra, hogy a keze ügyébe kerülő könyvek alapján (az idézetet kiírva) definiáljanak minden egyes szót, amely „a” betűvel kezdődik, kezdve a legkorábbi írásos emlékek elemzésével. A célja világos lett: minden egyes évszázadban dokumentálni akarja az adott szó jelentését, így követve végig a nyelv evolúcióját egészen napjainkig.
Kép forrása
Az őrült segítőtárs
A felhívás Ausztráliától Kanadáig bejárta az angol anyanyelvű országokat és végül (?) elérte a londoni elmegyógyintézetet is. Ennek a zárt osztálynak a lakója volt Dr. William Chester Minor (Sean Penn), aki az USA hadseregében sebészként szolgált, majd leszerelése után Londonban követett el gyilkosságot el – skizofrén téveszméi miatt. Minort az akasztástól őrülete „mentette meg”, bezártságát pedig annak szentelte, hogy segítse Murray munkáját.
A film elegánsan, nem a nézőre ráerőszakolva vet fel olyan kérdéseket Minor gyilkossága és annak áldozata történetszálával, amelyeken érdemes elgondolkodni: a másik betegségét megismerve, vajon meg lehet bocsájtani annak, aki tönkretette az addigi életünket? Lehet-e itt, a Földön vezekelni a bűneinkért? Megbocsájthatunk-e valaha önmagunknak, ha kioltunk egy ártatlan életet?
Kép forrása
Talán túl sok is?
A film az alig több mint másfél órás játékidejébe rendkívül sok mindent belesűrít. Kezdve a már fent említett kérdések felvetésével, egészen a Minor és Murray közti barátság, a zárt osztálybeli élet és a szótár körüli kétségek, hatalmi harcok bemutatásáig. Teszi mindezt a nézőt tisztelve, értelmi képességeiben bízva, hitelesen bemutatva, de nem ítélkezve. Ki gondolná a film leírása alapján, hogy egy szótár összeállításának bemutatása során kénytelenek leszünk elgondolkodni a 19. századi nők kiszolgáltatottságán, vagy hogy hogyan lehetséges az, hogy az újkori pszichológiai „gyógyítás” hasonlatos a középkori boszorkányüldözési rituálékhoz? Ilyen formán lehetséges-e a tudományban bízva kegyetlennek lenni, miközben emberek igyekszünk maradni? Ráadásul a film úgy teszi fel ezeket a kérdéseket, hogy nem veszíti el a fókuszt: az egyéni drámák csupán mellékszálak maradnak, amelyeket összeköt Murray szótára.
Kép forrása
Letűnt kor gyermeke
A film – kétségtelen – méltó emléket állít Murraynak és szótárának, amely momentumot az emberi élet igazságtalanságának bemutatása teszi igazán színessé és érdekessé. Nekünk pedig tisztelnünk kell azokat a színészeket, akik zseniálisan, egymás tehetségének csillogását nem elhomályosítva játszottak olyan szerepeket, amely sem igazi hírnevet, sem anyagi juttatást nem hozott nekik. A The Professor and the Madman ugyanis 2019 méltatlanul elfelejtett filmje lett. Kár érte. Több olyan filmre lenne szükség, ami a 2000-es évek komolyságát tükrözi: eredeti, inspiráló történet, időtálló mondanivaló, zseniális színészgárda. Csak nem nőttünk ki ebből.
Egypercesek
Elhunyt Nemere István író, műfordító
Halálhírét felesége, Szentgyörgyi Judit hozta nyilvánosságra közösségi oldalán
Egy kicsit késtem…
Fél évszázaddal múlva vittek vissza egy könyvet a könyvtárba
Női sorsvallomások egy csokorban
Huszonegy asszony a huszonegyedik századból