Hét nagyszínpadi és négy kamaraszínházi bemutatót tart az évadban a Pécsi Nemzeti Színház. Más értékes, izgalmas, okoskodó, vidám és bölcselkedő darabok mellett műsorra tűzik a Meseautó című zenés vígjátékot is.

Igazi, nem igazi
Persze ez már nem az az „igazi”, a harmincnégyes meseautó, amelyben Törzs Jenő, Gombaszögi Ella, Kabos Gyula és a feledhetetlenül fitos és csinos, mondjuk ki nyíltan: gyönyörű Perczel Zita játszott, hanem amolyan mára le- és átfordított darab. Persze, ahogy mondani szokták, kinek-kinek a gusztusa szerint, még az is előfordulhat, megnézhető, sikeres.
No, nem is erről van szó, hiszen a régi nagysikerű darabokat rendre leporolják, Vitéz Miklós és Vadnai László örökbecsű szövegeit, bemondásait pedig ma is emlegetjük, noha néha azt sem tudjuk, honnan származnak.

Fényes titkok tudója
A meseautó szőke csillagával, Perczel Zitával Rómában találkoztam. Valamikor a nyolcvanas évek elején, egy mondvacsinált tévériport ürügyén utaztunk Itáliába. Ha jól emlékszem az olasz baloldal egyik jeles képviselőjét faggattuk volna az aktuális hazai- és világhelyzetről, ám szerencsénkre csak halogatták a dolgot senki sem állt kötélnek, mi meg maradhattunk az Örök városban. Egészen jól berendezkedtünk a Magyar Intézetben, Via Giulia uno.
Akkor mondta kedves és tehetséges rádiós barátom – évekkel ezelőtt a mikrofon előtt lett rosszul és néhány órával később meg is halt – ismeri Perczel Zitát, készített vele interjút, menjünk el hozzá.
Akkoriban – ki hiszi el ma már – nem úgy jártunk Nyugatra, mint manapság, egy-egy út a csodaszámba ment. Nem is szólva arról, ha találkozhattunk egykori külföldre szakadt (disszidált, kint ragadt, és így tovább) hazai ex-hírességekkel.
Elmentünk tehát Zitához, a Trasteverére, kedves volt, vendégül látott, megetetett minket mindenféle jóval. Már jócskán bent volt a korban, a szemén azonban tükröződött: fényes titkok tudója. Elmondta, hogy éppen ellopták a biciklijét, elmesélt egy históriát arról, hogyan veszítette el (szinte) az összes pénzét egy afrikai ivóvizes befektetésen, mesélt a férjeiről, szerelmeiről, a filmekről, mindenről, ami azokat a fiatal fickókat érdekelhette. Gondoltam, többet nem látom. Illetve nem is gondoltam semmit.

A Termini pályaudvar
Aztán – nagy nehezen – összehoztuk a riportot, sok teteje nem volt, de rászolgáltunk a „kiküldetésre” és elmentünk haza, Pestre. A stáb többi tagja repülővel, jómagam vonattal, mert már akkor is pokolian féltem attól, ha nincs talaj a lábam alatt.
Korábban kimentem a Termini pályaudvarra, beültem a kupéba, cigiztem kávéztam, aztán újabb cigi, újabb kávé, amikor belépett a fülkébe Perczel Zita.
– Ne csodálkozzon – mondta és megcsókolt – csak azt szerettem volna, hogy ne búcsú nélkül, egyedül menjen el. Leült velem szemben.  
– Gondolja azt, hogy az édesanyja vagyok, ezt pedig a feleségének hoztam – és egy hatalmas zacskó szőlőt nyomott a kezembe. – Hogy honnan tudtam, mikor utazik? Maradjon az én titkom…
A vonat lassan gördült ki a Terminiről, Zita már nem láthatta, hogy a nyitott ablakból, talán máshonnan, valami belement a szemembe.