Kezdjük az alcím magyarázatával. Azért, mert az én Hugh Glass-om, akit olvasás közben elképzelek a magamban pergő „moziban”, egyáltalán nem hasonlít Leonardo diCapriora. De még a küzdő medve sem hasonlít a filmbelire, meg a táj se. Pedig nem lehet kétségem, hogy a maguk nemében fantasztikusak, hiszen látom, hogy azok. Olvasás közben nem korlátozza semmi ennek a „belső” mozimnak a látványvilágát. Ez az olvasás igazi élménye, többek között. Csak a csökött fantázia lehet az akadály, melyet sajnos és nem utolsó sorban éppen a rendszeres olvasás hiánya eredményez. Ezek után már nekem is örökre DiCaprio lesz Hugh Glass. Ebben azért egy kicsit megvigasztal a legjobb férfi főszerepért kiosztott Oscar díj. (A fontosabb Oscarok közül még kettőt nyert el a film, illetve a stábja, a legjobb rendezés: Alejandro Gonzalez Inárritu, és a legjobb fényképezés: Emmanuel Lubezki.)

Brutális emberek egy brutális környezetben
A Forgatókönyv alapjául szolgáló regény 2002-ben jelent meg. Magyarul jó érzékkel a Könyvmolyképző adta ki, múlt év decemberében jelent meg a könyvesboltok polcain. A mű alapjául egy megtörtént esemény szolgál, az ezernyolcszázas évek első harmadában az egyik prémvadász társaság emberei hódoknak állítanak csapdákat valahol a mai Kanada területén, északon, a szépséges, ámbár zord vidéken. Az ordító hideg mellet nap, mint nap számtalan veszéllyel kell megbirkózniuk, és ez válik hétköznapi életformává számukra. Brutális emberek egy brutális környezetben. Kemény ellenfelekkel állnak szemben, legyen az egy indián törzs, avagy egy grizzly medve, akik egyaránt veszélyt sejtenek a „betolakodókban”. (Utólag, a jelenből visszanézve, joggal.)
Hugh Glass, a főhős az egyik legjobb és legelismertebb nyomolvasó a határvidéken. Vesztére rossz pillanatban van rossz helyen és szembekerül egy grizzly medvével. A küzdelemben halálosan megsebesül, legalább is ezt gondolja a társaság főnöke, akinek megbízásából két ember hátramarad, hagy ápolja, majd nagy valószínűséggel bekövetkező halál után tisztességgel eltemesse. A tisztes vég helyett felülkerekedik a tisztességtelen ember: az ápolók kirabolják a haldoklót, megfosztják az adott környezetben számára minimális túlélési esélyt nyújtó fegyverétől, baltájától is, majd magára hagyják a magatehetetlennek tűnő, sérült férfit.

Bosszú és élet
Az elemi erővel feltörő életakarást csupán egy dolog táplálja, és ez a bosszúvágy. Ez csodák csodájára elégséges muníciót ad a hosszú, több száz mérföldes ismeretlen út végigszenvedéséhez.  A sebláz, az éhség, a vadak kísérik útját…
Ennél többet nem szabad elmondani, hiszen ezzel is elmondtunk szinte mindent magáról a tartalomról. Nem is e cikk szerzője a fő bűnös a részletek feltárásában, hanem ez inkább a film iránt világszerte megnyilvánuló felfokozott érdeklődés következménye.
Visszatérve ezen írás elejére, a film kontra regény dilemmára. Egyértelmű, hogy egy jó történet a filmvászonra kívánkozik, még akkor is, ha elképesztő szívóerővel bír a filmipar az alapanyagok iránt. A másik oldalról legalább ekkora, ha nem nagyobb tolóerőt ad a könyvipar ezer, meg ezer megjelenő címe.  Az együttélésük elkerülhetetlen.

Elsodorja az olvasót
A személyes hitvallásom, hogy az én elképzelt, olvasás közben bennem pergő mozimban az én jeges hóviharom, medvém, indiánom, égig érő fenyőm és hegycsúcsom, ha jó olvasóvá váltam, látványosabb, mint az ugyanebből készült mozifilm mégoly látványos képei. Legalább is, ott és akkor, olvasás közben. Egyébként és nem utolsó sorban ez lenne a célja az irodalom megszerettetésének, az olvasásra serkentésnek.
Egy ilyen filmsiker esetében felmerül a jogos kérdés, milyen volt maga a forgatókönyv alapjául szolgáló regény. Azért ajánlható jó szívvel elolvasásra, mert a már ismertetett okok miatt a történet maga nem szolgál meglepetéssel, de a mese, annak előadási módja igen. Michael Punke feszes, férfias prózája elsodorja az olvasót, bizonyítva azt, hogy egy jó regény méltó versenytársa a jó mozifilmnek, még akkor is, ha az utóbbit világszerte nagyobb felhajtás övezi.
E mellett van még egy tanulsága a mozi körüli marketingzajnak. Az Oscar díjátadóján DiCaprio megjegyezte, hogy a hosszú forgatási idő alatt többször is északabbra kellett menniük az olvadás miatt, hogy a megfelelő, „zord” helyszínt megtalálják. Tehát a globális felmelegedés nem vicc, tessék komolyan venni.