A hasfájós sellő címmel jelent meg Bodor Attila legújabb mesekönyve, mely az előzőekhez hasonlóan, egy remek humorral megírt történeten, valamint szürreális és szuper vicces hősök arzenálján keresztül mesél a környezetvédelemről (is). 

Bodor Attila íróval, a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszékének adjunktusával; a „sellők, vámpírok, vérfarkasok, séfek nagy barátjával” beszélgettünk.

– Hogy kerül egy környezetkutató a meseírás közelébe? 

– Ez egészen véletlenül alakult így. Egyébként magam is sok mesét olvasok/nézek (szerintem felnőttként sem ciki az ilyesmi), és az első mesémet is még csak „poénból”, a magam szórakoztatására találtam ki egy hosszú és unalmas vonatúton. Sokáig nem is kezdtem vele semmit, aztán gondoltam egyet, és beküldtem a Könyvmolyképző Kiadó pályázatára, az Aranymosásra, és ott annyira jól szerepelt, hogy végül országos terjesztésben is megjelenhetett. A szakmám annyiban kapcsolódik ehhez, hogy a legutóbbi két mesekönyvemben, Az elképesztő kelkáposzta-főzelékben (Könyvmolyképző Kiadó, 2021) és A hasfájós sellőben (Móra Kiadó, 2025) már a környezetvédelem is felbukkan valamilyen formában. 

– Mondanál pár szót arról, hogy mivel foglalkozol pontosan? Mi a szűkebb szakterületed?

– A Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszékén oktatok és kutatok. A kutatási területem pedig leginkább az olajszennyezett közegek biológiai kármentesítéséhez, a bioremediációhoz kapcsolódik. A hasfájós sellőben szereplő kutatóhoz hasonlóan a mi kutatócsoportunk is „olajfaló” baktériumokat használ ahhoz, hogy a szennyezett vízből vagy talajból eltávolítsuk az olajszármazékokat. De ezen felül foglalkozunk még más antropogén (emberi eredetű) szennyezőanyagok (például a mezőgazdaságban képződő mikroműanyagok vagy a kimerült napelemek komponensei) környezeti hatásának és ökotoxicitásának felmérésével is.

– Hogy fér meg a két pálya egymás mellett, illetve hogyan egészíti ki egymást?

– A személyiségem egy kicsit egyébként is infantilis, így azt hiszem, a mesék világa és a meseírás egyfajta eszképizmus számomra. A mindennapok stresszes darálójából jól esik átmenekülni egy olyan világba, ahol a gondok mindig megoldódnak, a jó elnyeri jutalmát, és igazságos a világ. De aztán előfordul néha olyan is, hogy a mesére visszahatnak a mindennapok, és így épül be a mindennapi munkámnak egy kis szelete például A hasfájós sellőbe, ahol a folyó olajszennyezését kell olajfaló baktériumokkal megszüntetni.

– Nagyon izgalmas az a világ, amit a meséidben teremtesz, s amibe a tudományos világ számos aspektusa beszűrődik – persze gyereknyelvre átfordítva. Ez azért is jó, mert a gyerekek észrevétlenül, mintegy mellékesen, olyan információkat szívhatnak magukba a tudományos világból, amiket kevés mesekönyv tartalmaz. Ez mennyire tudatos lépés, vagy egyszerűen csak mondjuk azt, hogy tudós emberként, kutatóként nyilván nem tudsz elvonatkoztatni a saját világodtól, azoktól a kérdésektől, (tipikus szereplőktől, helyszínektől stb.), amik a munkád során foglalkoztatnak, illetve amik körülvesznek téged?

– Szerintem mindig minden történet és karakter legmélyén van valami valóságos az íróból. Így részben tudatos volt, igen. Egyrészt azért, mert az ember könnyebben ír azokról a dolgokról, amiket ismer. Másrészt a szórakoztatás mellett mindig szerettem volna egy kis környezettudatosságot is átadni az olvasóknak. Hiszek abban, hogy a gyerekek még fogékonyabbak az ilyesmire, és rajtuk keresztül talán a szülők is kicsit formálhatók. Ez a nehézség is a dologban, mert az élvezetes ismeretátadásból nagyon könnyű áttévelyegni a didaktikusságba, és csak remélni merem, hogy a meséimmel még pont sikerült a határ innenső oldalán maradnom. Ráadásul a meseírás szempontjából annyiban talán szerencsés is vagyok, hogy bár a tudomány világában dolgozom, talán mégsem annyira „vad” tudományos dolgokat csinálok, így a mindennapi munkám egy laikus számára is könnyen befogadható és érdekesen elmagyarázható.

– Megítélésem szerint teljesen a határ innenső oldalán maradtál. A magam részéről, sosem olvastam A hasfájós sellőnél viccesebb és meghökkentőbb mesét a környezetvédelemről. Azaz olyat, ami mókás és szerethető szereplőkön, illetve egy szellemes történeten keresztül úgy beszél a környezetvédelemről, hogy valójában semmit nem fogalmaz meg róla „teoretikusan”, a gyerekeknek mégis (vagy talán éppen ezért) nagyon erősen átjön az üzenet. Mesélnél egy kicsit a történetről?

– A mesében a folyó sellőjének egy napsütéses napon megfájdul a hasa, és a barátnője, a lápi szirén siet a segítségére. Doktort hívnak, de kiderül, hogy nem az ebédre elfogyasztott moszatpogácsa lesz a ludas, hanem az, hogy nem messze olaj ömlött a folyóba. A doktor felkeresi hát a kutatót, aki olajfaló bacikkal dolgozik. De neki is van egy kis gondja, és hogy segíteni tudjon, tovább kell mennie máshoz… De többet nem mondok, mert nem szeretném lelőni a fordulatokat. Ez egy láncmese, amiben a vegetáriánus vámpírtól a játékos lelkű, de megbízható vérfarkasig mindenféle karakter felbukkan, hogy segítsen a sellőnek. És olvasás közben még kicsit a bioremediációról is tanulhat az ember. Vagy legalábbis elindulhat egy remek beszélgetés a gyerekkel arról, hogy mi az, aminek nem szabadna a folyóban (vagy más helyen) lennie, és hogyan lehet esetleg megoldani a gondot, ha mégis ott van.

– A könyv a Már tudok olvasni sorozatban jelent meg, ez nyilván feltételezi, hogy a gyerekek (kisiskolások) önállóan fogják forgatni. De ahogy utaltál is rá, hasznos lenne, ha a könyv olvasását kiegészítené egy szülőkkel való közös beszélgetés. Ezt mennyire tartod fontosnak?

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerek tudjon kérdezni az olvasmányélményével kapcsolatban, a szülő pedig rászánja az időt, hogy megvitassák ezeket, esetleg együtt nézzenek utána olyan információknak, amikről egyikük sem hallott még. De ez talán akkor is így optimális, ha a szülő olvas fel. Mindenesetre azért is szimpatikus nekem a Már tudok olvasni-sorozat, mert a szülő könnyen találhat a kötetek között olyan olvasmányt, amiben a szöveg hossza és nehézsége igazodik a gyerek képességeihez (a nehezebb szavak szótagolva vannak, a mesék végére pedig elfért egy szómagyarázat is). Így könnyen meglehet az első önállóan kiolvasott könyv, ami hatalmas sikerélmény egy gyerek számára. Közben és/vagy utána pedig jól ki lehet beszélni a sztorit. Őszintén remélem, hogy A hasfájós sellővel kicsit közelebb tudom hozni a gyerekekhez a tudomány szeretetét, valamint a természet- és környezetvédelmet. Hiszen olvasni jó, a tudás menő!

– A szöveghez remekül illeszkedik a sajátos, némi fanyar humorral átszőtt képi világ, Török Eszter illusztrációi. Tökéletes választásnak tűnik ez az együttműködés: a szöveg és a kép nagyon jól kiegészítik egymást. Eszter keze alatt hihetetlenül vicces vizuális formát öltöttek az általad teremtett alakok. Ez az első, közös munkátok? 

– Igen, ez az első közös munka (és remélem, nem az utolsó). Én is azt gondolom, hogy tökéletes a párosítás: remekül passzol a modernebb, néha abszurd szöveghez az illusztráció stílusa, és külön tetszik az a finom képi humor, ami itt-ott megbújik a részletekben. Bevallom, korábban sosem hallottam még Eszter munkásságáról, de amikor megtudtam, hogy ő fogja illusztrálni a könyvet, rögtön rákerestem, és amint weboldalán belebotlottam egy jópofa sellős képbe, azonnal tudtam, hogy jó kezekben lesz minden.

– Hol találkozhattak veled az olvasók Ünnepi Könyvhéten? Milyen programokon vettél részt?

– Elég sűrű volt a könyvheti programom: csütörtökön a szegedi Somogyi-könyvtárban tartottam egy előadást (plusz adtam egy rögtönzött rádióinterjút), majd egy vidám gyerekprogramot vezényeltem le olyan, a mesekönyveimhez kapcsolódó konyhai kísérletekkel, amiket otthon is egyszerűen el lehet végezni. Ugyanezt mutattam be Budapesten, a Vigadó téri színpadon is pénteken, utána dedikáltam a Móra Kiadó standjánál. Sajnos a sellős tollam otthon maradt, de szerencsére a szombati szegedi dedikálásra már nem felejtettem el elvinni. A rákövetkező héten pedig a szegedi Somogyi-könyvtár újszegedi és kiskundorozsmai fiókkönyvtárai láttak vendégül: összesen három kísérletezős foglalkozásokkal, dedikálásokkal, beszélgetésekkel. Mindezt még elsorolni is sok, de nagyon élveztem! Mindenhol nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadtak. Nagyon hálás vagyok érte.