„Ha Nyugatra születik, parádésan szórakoztató regénye, A Pendragon legenda (1934) biztos világsiker lesz – hiszen több mint fél évszázaddal előzte meg Umberto Eco bestsellereit”, ad érvényes magyarázatot és továbbgondolási lehetőséget a kis népek irodalmát sújtó átokra Csunderlik Péter, az Irodalmi Magazin Szerb Antalról szóló lapszámának általa írt, Inspirációk-verziójára (a lap ugyanis a tudományos interjúk és elemzések mellett minden alkalommal és minden tárgyalt és vizsgált szerző esetében rendre teret ad szépírók, közéleti emberek szubjektív hangú témafeldolgozásainak is, így aztán igazán színes és sokfelé ágazó lapszám születik minden alkalommal). Ugyancsak Csunderlik Péter idézi Szerb Antal szavait a saját irodalomtörténeti munkáival kapcsolatban is, amely szintén (itt is megjelenő) kiemelésért kiált: „A legjobban akkor örülök, amikor azt hallom, hogy ismerőseim, legnagyobb meglepetésükre úgy olvassák irodalomtörténeti könyveimet, mint a regényt. Ezt is akartam. Kiemelni az irodalomtörténetet az iskolás porrétegből, eleven valósággá tenni, és ezáltal az emberekbe kedvet önteni ahhoz, hogy ne csak a bestsellereket olvassák, hanem az ún. irodalomtörténeti nagyságokat is.” 

A lap első oldalain egy igen mély és komoly interjú olvasható Gintli Tiborral, az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének vezetőjével, ilyen magvas megállapításokkal: „Szerb Antal valóban bölcsész író, életművében a két komponens egyenrangú egymással. Szépprózájának állandó alkotóelemei a kultúr-, az eszme- és az irodalomtörténeti kitérők, utalások. A bölcsész műveltség folytonosan jelen van műveiben, s gyakran a bölcsész alakja is feltűni, többnyire ironikus fénytörésben”. További fontos megjegyzéseket (például Krúdy gyulával való rokoníthatósága: „Szerb Antak műveinek legfontosabb orientációs pontja a romantika, ahogyan Krúdy életművének is. Prózájának alaphangja a múlt iránt érzett nosztalgia, akárcsak Krúdy esetében, ami ugyanakkor gyakran lesz irónia tárgya, ahogy maga a nosztalgia érzése is – Krúdyhoz hasonlóan. A múlt iránt érzett nosztalgia és ennek az attitűdnek az egyidejű ironizálása teremt szoros kapcsolatot a két prózavilág között. E párhuzamnak persze nyilvánvalóak a korlátai is: Krúdy nem intellektuális író, műveiben hiába keresnénk az olyan távlatos kultúrtörténeti kitekintéseket és eszmefuttatásokat, amelyekben Szerb prózája bővelkedik”) követően a beszélgetés eljut arra a meglehetősen szomorú, sajnálatos és a kortárs irodalomolvasói, befogadói viszonyokról ugyancsak gyászos képet festő következtetésig, amellyel mindenki nap mint nap találkozhat, aki a világnak ebben az irodalomértéssel, vagy inkább nem-értéssel átitatott szeletében – nyitott szemmel – mozog és jár: „Egyéni tapasztalatom tehát az, hogy Szerb korábbi népszerűsége csökkent, ami valószínűleg részben éppen prózájának bölcsész jellegével magyarázható. Szellemessége, iróniája sokszor irodalmi utalásokra épül, ami a könnyed előadásmód ellenére meglehetősen nagy olvasottságot igényel a befogadó részéről, s ez a feltétel ma egyre kevésbé adott.” Azt hiszem, itt ideje van egy perc néma csendnek. (Persze, ugyanebben az interjúban elhangzanak Kosztolányi Dezső szavai is, amelyek szépen kiegészítik a fenti sopánkodást, és megmutatják a sznobságnak a témánkat rendre alaposan (kör)belengő természetét: „Az olvasók tekintélyes része csak azt az írást tiszteli őszintén és komolyan, amelyet vagy nem ért, vagy un.”)

Felsorolhatatlan, mi minden okosságról esik még szó a lapszámban Szerb Antal kapcsán: jó olvasni, jó megfürödni a komoly kultúrának ebben a szeletében, amelyik mégis keccsel és izgalmasan tud szólni, nehogy az olvasó unalomra adja a fejét közben, és mindez ezeknek a – egyébként Takács László, illetve Havasréti József által megfogalmazott – mondatoknak a jegyében: „Szerb Antal a 20. század első felének kétségtelenül az egyik legműveltebb magyar írója volt, akinek olvasottságát hűen bizonyítják a tudomány és a szépirodalom határán mozgó művei mellett regényei és elbeszélései”, illetve: „…világlátását, személyes élményeit olvasmányain szűrte át, ezeken keresztül váltak számára megélhetővé, átélhetővé. Minden élethelyzetre talált irodalmi idézetet.” 

Tragikus és felfoghatatlan halálának legszebben Petrőczi Éva állít emléket, A hetvenötödik év – Szerb Antal emlékére című versében, amelyből szintén idéznék egy rövid részletet: „Nem tudhatom, / csak remélni merem, / hogy ott, Balfon, / az ütéseket követő / végső retteneten / épp örző-angyalaid / segítettek át, / én legalábbis / hallani vélek / fölötted, körülötted  // valami irgalmas / suhogást, s egy halk / üzenetet arról, hogy / mégsem minden angyal iszonyú”. 

A megszokott, rendkívül magas színvonalú folyóirat legfrissebb lapszáma ezúttal Szerb Antal alakját és művészetét idézi meg és elemzi tehát rendkívül professzionális, értő írásokon keresztül – minden bizalmat megérdemel, mint ahogy az eddigi lapszámok, és az ezt követő lapszámok is. 

Irodalmi Magazin: 2025./4. Szerb Antal-szám