Lapi baba barátra lel

Én nagyon szeretem a verses meséket, hiszen a ritmusuk, és a dallamuk, még elolvasás után is ott cseng az ember fülében. 
Ez az, ami miatt leginkább megragadja a kisgyerekeket.
Ez a kedves verses mese, egy négy éves óvodásról, Borikáról szól. A cserfes, vidám kislány kedvenc babája Lapi baba, ugyan csak egy rongybaba, mégis ő a kedvence.
A tíz verses mese, játékosan rávilágít azokra az élethelyzetekre, melyekkel az óvodás korú gyermekek találkozhatnak.
A mesék, külön-külön olvasva is értékesek, mind a szülők, mind az óvodapedagógusok számára, mert a megfelelő élet helyzetben felolvasott versek, nem csak útbaigazítást adhatnak, hanem elindíthatnak egy beszélgetést is az adott körülményről.
Lássuk, melyek ezek:

Baba csere

Ez a mese az irigységről szól. Arról, hogy mennyire vágyhatunk valamire, ami nem a miénk. 
Azt hiszem, ezt az érzést, mindenki ismeri, de legfőképp az óvodások nagy dilemmája ez, akik még nem tudják az érzéseiket kezelni. 
Bori elcseréli egy napra kedvenc játékát, Lapi babát barátnője új babájára, de rögtön meg is bánja. 
Aztán, amikor Lapi babát nem épségben kapja vissza, mert a barátnője levágja a haját, megtanulhatja, hogy a döntéseinknek következményei vannak.

Lapi baba barátra lel

Ez a vers a barátkozásról szól.
Új kisfiú érkezik az óvodába. Bencét valami bántja, ezért nehezen illeszkedik be a többiek közé.
Mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz egy új közösséghez csatlakozni. 
Szerencsére Bori, és a rongybaba segít neki feloldódni, a mese, és a fantázia segítségével. 

Lapi család a homokban
A család felépítése, a rokoni szálak, a testvérek, és szülők viszonya az, ami minden óvodást foglalkoztat.
Bori, és új barátja, a homokozóban modellezik le a családot, és a család életét.  
Itt már megjelenik a tűz tragédiája is, ami ugyan nem mindenkit érint, de láthatólag Bencét izgatja.
Végül a homokba épített família egy pillanat alatt semmivé lesz, ami természetesen szomorúságot okoz.
Ez is egy olyan emberi érzés, amit mindenkinek meg kell tanulnia kezelni.

A varázsszer
Ez az egyik kedvenc történetem, mert a felnőttek segítőkészségéről szól.
Lapi baba elvesztette a haját, és egy varázsszer - amit Gyuszi bácsi készített - valamint Bori anyukája segítségével, új hajkoronát kap.
A kislány ebből is megtanulhatja, hogy számíthat a felnőttekre. És ő bízik is bennük, mert rögtön elhiszi, hogy egy varázsszer kinövesztheti egy rongybaba haját. 

A parkon át
A cím kicsit megtévesztő, hiszen itt elsősorban a kisbabákról, és a szerelemről beszélget Bori, az anyukájával.
Kiderül, hogy Bence elvesztette az édesapját, és az édesanyja gyermeket vár. Mivel a kislány már tudja, hogy a kisbabához két szülőre van szükség, nem érti hogyan születhet Bencének kistestvére.
Bori kérdez, és az anyuka nagyon ügyesen válaszol.

Ottokár megérkezik
Mivel festés miatt az óvoda zárva tart, Bence Boriéknál játszik.
A fiú kap egy új bábút, egy tűzoltót, mely a hős szerepét töltheti be az életében. 
Itt szintén a fantázia, a mese, és a játék, gyógyító hatása érvényesül. A kisfiú, a bábuval próbálja feldolgozni édesapja elvesztését.

Tündérkerti kaland
A nagymama mesél a két gyereknek. A tündérkert, amolyan tanító mese, amiből a gyerekek megtudhatják, hogy nem a szépség számít, hanem az erő, és a kitartás.
Ebből is láthatjuk, hogy a mesék, szinte mindenre használhatók, minden élethelyzetre van megoldásuk.

Erdei kirándulás

Az óvodások kirándulni mennek. A nagy kaland fontos a kicsiknek. 
A két jó barát, annyira belefeledkezik a játékba, hogy majdnem ott felejtik két kedves játékukat, Lapi babát, és Ottokárt a tűzoltót.
Szerencsére egy felnőtt segít nekik megtalálni a bokorban megbújó szerelmes bábukat.

Tündéri jövevény
A verses mese utolsó darabja, egy örömhírrel zárul. 
A kislány anyukája Lapi baba segítségével mondja el Borinak, hogy kistestvére lesz. A kislány, már nagyon várja az új jövevényt.  

Végezetül, had mondjak pár szót a meseszerű rajzokról, melyeket Csesznák Verka készített. Számomra nagyon játékosak, és vidámak, ami teljesen illik ehhez az óvodásoknak szóló kiadványhoz. A figurák nagyon szerethetők, és az élénk színek, biztosan lekötik a kicsiket mesélés közben.
A kötet Mesesarok kiadó gondozásában jelent meg.