Súlyos igazságok lendítik előre a történelem kerekét, gondoljuk, mikor a súlyos igazságokról tanulunk, hallunk, olvasunk. Mikor azonban kiderül, hogy a társadalmi létet meghatározó nehéz tények csupán üres mítoszok, szinte megkönnyebbülünk. Úgy érezzük, megszabadultunk valami végtelenül nyomasztó tehertől, ami nemcsak a történelmet akarta uralni, de jobbára a politikát, sőt a hétköznapokat is. Hát ilyesféle könyvet írt Thomas Sowell, akinek mítoszromboló munkáját nem lehet eléggé nagyra becsülni. 

A szerző – a Magyarországon kevéssé ismert afro-amerikai közgazdász, gazdaságtörténész és társadalomteoretikus, a Hoover Intézet vezető munkatársa – kérlelhetetlenül leszámol a modernitást meghatározó mítoszokkal. Egyes bírálói azt rótták fel, hogy a könyv elsősorban a nagy táradalomformáló erőket kérdőjelezi meg, azaz a legjelentősebb történelmi-társadalmi narratívák kritikája, de nem kínál alternatív válaszokat. Mindjárt látni fogjuk, hogy ez így nem egészen igaz, bár kétségtelen, hogy Sowell tartózkodik attól, hogy átfogó társadalomértelmezést adjon. 

De lássuk előbb a szerző állításait! Nos, Sowell szerint sem a rasszokhoz kapcsolt magyarázatok, sem a kizsákmányolással összefüggő társadalomértelmezések, sem az előítéletek erejét hirdető tanok, de még a meritokratikus elveket valló mítoszok sem alkalmasak arra, hogy feltárják a társadalmi különbségek kialakulásának és fennmaradásának mechanizmusait. A kapitalizmus nagy eszméje, az érdem szerint megvalósuló előrejutás ideológiája éppen úgy téves, mint az első társadalomkritikák által hirdetett antagonizmus, a elnyomók és elnyomottak, kizsákmányolók és kizsákmányoltak szembenállására visszavezetett magyarázat, a faji vagy genetikai különbségekre építő társadalomértelmezések éppen úgy hamisak, mint a napjainkban divatos (rejtett) előítéletek mentén felállított társadalomkép. 

Bár azt természetesen nem állítja Sowell, hogy ilyesmi nem fordul elő vagy hogy ezek a jelenségek egyes történelmi korokban ne lettek volna valóban fontos korlátok egyének és közösségek előtt, de meghatározó jellegüket tagadja, s különösen tagadja a modern, meglehetősen nyitott társadalmakban. 

Elképesztő mennyiségű adatot mutat be, és a statisztikai összefüggések feltárása során világossá teszi az olvasó számára, hogy a diszkriminációként azonosított élethelyzetek mögött a legtöbb esetben komplex szociokulturális okok rejlenek, nem lehet egy-egy jelenséget leegyszerűsítve a kirekesztés ilyen-olyan formájára hivatkozva megérteni. Noha természetesen nem tagadja azt, hogy a modern társadalomban is jelen van mindenféle hátrány, stigma, előítélet, a „diszkrimináció-központú” magyarázatokat mégis egyértelműen elutasítja és komoly meggyőzőerővel mutat rá arra, hogy a különbségek nem feltétlenül társadalmi igazságtalanság eredményei. 

Hiszen kérdezi például, miféle igazságtalanságot kereshetünk a születési sorrendben, miközben pontosan tudjuk, milyen szélsőségesen eltér az első- másod- vagy harmadszülöttek életútja. A szülők figyelmének megoszlásából származó minimális különbségek sokkal nagyobb eltérésekhez vezetnek – állítja Sowell – mint azok a társadalmi körülmények (családunk státusza, jövedelmi helyzete, faji vagy etnikai hovatartozása és így tovább), amibe amúgy beleszületünk. Hasonlóan sokféléknek mutatja be az egyes országok természeti körülményei közötti különbségeket vagy az egyéni adottságok közötti eltéréseket, semhogy elért eredményeik mögött elnyomást vagy kirekesztettséget gyaníthassunk. 

A kötet lényegét jól összefoglaló fülszövegben ezt olvashatjuk: „Mást hibáztatni a sikertelenségeinkért mindig kifizetődőbb, mint szembenézni a saját gyengeségeinkkel és mulasztásainkkal. Ámde minden igyekezet, amely utólagosan akar bosszút állni a múlton, szükségszerűen könyörtelen és igazságtalan – noha épp azzal indokolja önmaga létezését, hogy egy egykori igazságtalanságot kíván megszüntetni. Csakhogy ez képtelenség: Thomas Snowell amerikai társadalomtudós véleménye szerint, aki a múlton változtatni akar, az becsapja önmagát, és másokat is hiteget; az egyenlőség követelése megalapozatlan utópia … csak arra jó, hogy elfedje a valóságot, amely – tetszik, nem tetszik – sosem volt igazságos.”

Végső soron szerzőnk azt állítja, hogy a modern társadalmakban a családi struktúrák, az oktatásban való részvétel, a kulturális normák és a demográfiai különbségek sokkal fontosabbak a gazdasági eredmények magyarázatában, mint a diszkrimináció vagy a személyes kvalitások. Saját sorsunkon változtathatunk, ha megértjük, miért kerültünk hátrányba, ha hajlandók vagyunk tenni azért, hogy leküzdjük az előttünk álló akadályokat, ha elég kitartóak és persze elég szerencsések vagyunk. De az esélyegyenlőség biztosításán túl a társadalmi igazságosság kergetése nemcsak hamis eszme, de baljós dogma is, ahogyan azt történelmünk számos egalitárius kísérlete bebizonyította.

Thomas Sowell: Diszkrimináció és egyenlőtlenségek, MCC Press Kft., 2022.