„Emlékirat a nevelőszülői rendszerről, családról és társadalmi osztályokról.” Így jelzi a tartalmat tömören alcímében a Zűrös című kötet borítója. Rob Henderson, az amerikai író és politikai kommentátor számára nem okozott gondot, hogy kényes témákhoz nyúljon könyvében, mely tulajdonképpen egy emlékirat, saját élete történetével dolgozta fel a veretes témákat.

A kiadó így kezdi a szerző kötetének ajánlását: „A zűrös gyermekévek menthetetlenül rányomják bélyegüket a felnőttkorra? Rob Henderson amerikai pszichológus kíméletlenül őszinte mentális időutazást tett életének legkevésbé sem derűs és gondtalan periódusába. Felnövésének körülményeit az állami gondozás útvesztői, a bizonytalan kötődést nyújtó nevelőszülők, majd egy reménykeltő örökbefogadás után a továbbra is instabil szociális környezet határozták meg.” A folytatás hasonló: „A családi egység törékeny volt, a kortárs közeg erőszakos, a kapaszkodót kereső gyermek pedig magányos, védtelen és sodródó. Hendersonnak tehát minden esélye megvolt arra, hogy kudarcot valljon. Mindezek ellenére keresztülküzdve magát a szociális rendszeren, olyan elitegyetemekre jutott be, mint a Yale vagy a cambridge-i.” 

Henderson amolyan amerikai szocialista, még ha ez innen, Közép-Kelet Európából olyan furán is hangzik. Alaptételének része az úgynevezett „luxushiedelmek”, melynek lényege, hogy alacsony költségekkel státusz biztosítanak a felsőbb osztályok tagjainak, ami kétségtelen igazságtalanság. Erről szól az ajánlás zárórésze: „A világ legrangosabb oktatási intézményeiben megtapasztalta az elit merőben más gondolkodásmódját. Szembesült vele, hogy a gazdagság és a státusz hagyományos szimbólumai – mint a drága órák vagy autók – másodlagossá váltak, és helyüket olyan „luxushiedelmek” foglalták el, mint a család hagyományos szerepének relativizálása vagy a drogok dekriminalizálása. Henderson rávilágít arra, hogy míg a „progresszív” nézetek hangoztatása a gazdagabbak számára társadalmi presztízst ad, addig a kevésbé tehetős rétegeknek már komoly károkat okoz.”

Néhány évvel ezelőtt Henderson interjút adott a Neokohnnak, amelyben elmondta, hogy az amerikai elit progresszív értékeket hirdet, miközben konzervatívan él. Ezeket a luxushiedelmeket aztán az átlagemberek sínylik meg. Ide idézem a beszélgetésnek azt a részletét, amelyben az újságíró a családdal kapcsolatos luxushiedelemről kérdezi a szerzőt. Az író így válaszol: „Ez volt az első, ami feltűnt nekem az egyetemen. Amikor gimis voltam öt közeli barátom volt, és hatunk közül nem volt senki, akit mindkét vér szerinti szülője nevelt volna. Ott voltam én az örökbefogadott, egy barátomat a nagymamája nevelte, mert az anyja drogfüggő volt, az apja börtönben. Egy másik barátomat szingli anya nevelte, egy másikat pedig az apja, aki ötször házasodott és vált el. Tehát az ilyen csonka családok voltak számomra az általánosak.

Aztán mikor bejutottam a Yale-re már az első beszélgetésekből kiderült, hogy mindenki két szülős családból jön. Volt egy eset, mikor egy órán a professzor kitöltetett velünk egy névtelen kérdőívet, hogy hányunkat neveltek a vér szerinti szülei, és a 20 emberből 2 kivétellel mindenkit a szülei neveltek fel. Ez megdöbbentett. Mikor a többi diákkal a szegénységről, vagy a kirekesztett, rossz körülmények között élő emberekről beszéltünk, akkor mindig a gazdasági problémákat hozták fel, meg az egyenlőtlenséget. Természetesen ezek is fontos dolgok, de én azt mondtam ilyenkor, hogy én is, a barátaim is szegénységben nőttünk fel, de nem is annyira a pénzhiány volt a baj. A problémáink nagy része a családhoz kötődött, nem ügyelt ránk senki, nem ellenőriztek, senkit nem érdekelt milyenek a jegyeink, vagy hogy érezzük magunkat. Erre mindig az volt a válasz, hogy de mindenfajta család működhet jól. Persze, de nagy átlagban az apával és anyával is rendelkező gyerekek sokkal jobban teljesítenek. Nem véletlen, hogy egy olyan elit intézményben mint a Yale szinte mindenkinek két szülője van. S mégis a kétszülős háttérből jövő diákok azt hangoztatják, hogy a házasság egy idejétmúlt intézmény, és majd túlfejlődünk rajta. De ha megkérdezed, hogy és te akkor mit tervezel, mindig kiderül, hogy meg akarnak házasodni, és előbb utóbb családot alapítanak. Tehát ők profitáltak a házasság tradíciójából, amit a gyerekeiknek is tovább akarnak adni, de a hivatalos, nyilvános álláspontjuk az, hogy ne házasodj mert az egy rossz dolog. Ha megnézzük az adatokat, azt látjuk, hogy 1960-ban társadalmi osztálytól függetlenül a gyerekek 95%-a kétszülős családba született. 2005-ben a felsőbb osztályoknál ez lecsökkent 85%-ra, ami még így is magas. Viszont az alsóbb rétegeknél ez lecsökkent 30%-ra. Őszintén szólva szerintem még ennél a statisztikánál is rosszabb a helyzet. Ha szegény vagy Amerikában, akkor a két szülő az anomália, etnikai háttértől függetlenül. Ez nem gazdasági kérdés, mert 1960-ban a szegény, munkásosztálybeli emberek is megházasodtak és együtt maradtak.Ez egy kulturális probléma, amely a divatos mozgalmakból indult az 1960-as években. Az elit egyetemi diákok, az akadémikusok, a kulturális elit elkezdte hirdetni, hogy a házasság ideáját át kell alakítani, azt hirdették, hogy az elvált szülők gyerekének lenni ugyanolyan jó, mint két szülős gyereknek lenni, és fontosabb a felnőtt szükségeit kielégíteni, mint a gyerekekét.De a felsőbb osztályok megtartják a gyakorlatot, és a popkultúrára, a médiára és a politikára gyakorolt óriási befolyásuk miatt alapvetően mindenki másra hárítják a következményeket.”

De a luxushiedelmek közé tartozik a gyermekmentesség eszméje, a lazaság, a spontaneitás ideálja, az erkölcsi relativizmus, a szexuális szabadosság lehetősége. Mindezekkel kapcsolatban Henderson úgy fogalmaz az elitről: „az 50-es évek módjára élnek, de a hatvanas éveket hirdetik”.

Rob Hendersonról többek között így ír a netlexikon: „Henderson emlékiratában részletesen leírja édesanyja elhagyásának és a nevelőszülői gondozásban való felnövésének élményét. Elmagyarázza azokat az érzelmi kihívásokat, amelyekkel a stabil család hiánya miatt szembesült. A könyv utolsó része részletesen ismerteti tanulmányait és azokat a tapasztalatokat, amelyek inspirálták a „luxushiedelmek” kifejezés kifejlesztését.” Ugyancsak itt, a netlexikon oldalán olvashatjuk a Zűrös-re adott kritikai reakciókat: „A The Economist 2024-es vizsgálata, amely a New York Times bestsellerlistájának politikai elfogultságát vizsgálta, arról számolt be, hogy Henderson könyvét kihagyták a listáról, annak ellenére, hogy elegendő példányban kelt el ahhoz, hogy legalább a negyedik helyen álljon. Henderson kizárását korábban Elon Musk politikai elfogultság jelének minősítette.”