„Németh Lászlót, a kötetben szereplő fotók alkotóját párkányi rokonságomnak köszönhetően van szerencsém személyesen ismerni.” Erre a mondatra kaptam fel a fejem a Méry Ratio Kiadó honlapját böngészve, hiszen Párkány Esztergommal szembeni település a Duna túlpartján. Most tehát Németh László Kép-emlékek című könyve kerül fókuszba.

A fent idézett mondatot Németh Zsolt, a rokon jegyzi, aki így folytatta a megkezdett gondolatot: „Beszélgetéseink során egyik-másik fénykép történetét is meghallgathattam -mert van, amelyiknek van elmesélhetőtörténete, néha kifejezetten politikai leágazással. Például, hogyan zajlott a személyiségi jogok védelme néhány évtizeddel ezelőtt: az Adriai-tenger partján fürdőruha nélkül napozó anyukájára mászó kisgyermek azonnal megragadta a fotós figyelmét, de mielőtt elkattintotta volna a folyton nyakában lógó gépét, a szintén ott üldögélő férj felé emelte azt kérdő arckifejezéssel. A válasz vállrándítás és szájbiggyesztés volt csupán, tehát a fotó elkészülhetett. Vannak aztán olyan képek, amelyek története csak azon múlik, mit látunk meg bennük. Hányadik rétegig tudunk elhatolni. Mert a rétegek fontos szerepet játszanak itt a szó szoros és átvitt értelmében is.”

A kötetet méltató kérdésekkel folytatta: „Hány színes réteg fér egy tájképre az égbolt szürkés-kékjétől a repceföld neonsárgáján át a zöld mezőig vagy barna szántásig? Hányféle zöld van erdőn-mezőn? Hányféleképpen látható, értelmezhető egy fakéreg rajzolata, egy árnyék, a ráncok egy öregember arcán? Mi van alatta, fölötte, és főleg -mi van mögötte?”

De a válaszokkal sem maradt adós, és Németh László alkotói egyéniségét állította a középpontba amikor így írt: „Mert, ha azt hisszük, hogy a fotó kétdimenziós megjelenítés, akkor nem értjük a lényeget. Németh László vérbeli fotóművészként felajánlja nekünk fotóiban saját ötleteit, meglátásait, játékait, de hagyja, hogy mi magunk is játsszunk kicsit. Piros virágot látunk, de a kép igazából olyan, mint egy lóverseny célfotója, a karácsonyi kaktusz bibehosszal nyer. Égbolt felhőkkel, vagy repülősziget, Gulliver Laputája? A lyukakat az égen vajon a nyárfák ütötték, és mire készülnek azok a birkák, és miért kanyargott annyit a traktoros a mezőn? Mit ábrázolnak a korhadt fatönkök gömbpanorámái? És az ott Magiret felügyelőárnyéka? A kalap meg a pipa megvan…”

Németh Zsolt méltató írását így zárta: „De nem csak játék az egész. Maga a művész mondta, hogy természetet és embereket is akkor fényképez szívesen, ha „felé fordítják a lelküket egy-egy pillanatra”. Első ránézésre talán az öreg kezeket, az ősz hajat, a ráncokat, a nagy bajuszt vagy épp a bársonyos bőrt, a baba mosolyát látjuk. Felhőt látunk, fát, füvet, követ, vizet, földet. De az ujjak összefonódnak, ég és föld összeér, és onnantól külön és egyben, elválás és egyesülés, már és még, idő és időtlenség. A tárgyak, a természet és az élet iránti ártatlan csodálat. Irigylésre méltó az, aki így lát, aki észreveszi a pillanatot, és köszönettel tartozunk neki, amiért meg is örökíti, hogy mi, lassúbb látásúak is megnézhessük magunknak.”

Németh László: Kép-emlékek. Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány, Méry Ratio Kiadó, 2020.