A mindössze 29 esztendős tapolcai születésű Péntek Róbert új verseskötete, a Szavakká vedlő hallgatás a Cédrus Művészeti Alapítvány egyik, a közelmúltban megjelent kiadványa. A fiatal szerző tanítóként dolgozik, életviteli és alkotói törekvése, ahogy rövid internetes bemutatkozásából megtudjuk, a világ holisztikus, élő egészként való szemléletének elsajátítása. A reformpedagógia iránti fokozott érdeklődése sem véletlen, Rudolf Steiner ismeretelméleti munkássága és George Kühlewind antropozófus filozófiája alakították világértelmezését. A versgyűjteményt lezáró méltatásban Mayer Erzsébet született költőként tekint Péntek Róbertre, szavait idézve a szerző „posztmodern pontifex”, vagyis kapcsolatteremtő tér és idő minden viszonylatában.

Amikor fellapozzuk az öt ciklust tartalmazó kötetet és ismerkedünk az írásokkal, elemi erővel hat ránk a versek felépítése, a szóhasználat, a nyelvi sűrítmények, melyek jól megformáltak, választékosak, figyelemfelkeltők és összetételükben nem egyszer meghökkentők. Mondhatjuk azt is, hogy Péntek Róbert verssorai legtöbbször önálló életet élnek. Az hiszem, az általa alkalmazott nem mindennapi alkotói kreativitás fényében átértelmezhetjük a korábbi stílusokat, írásaiban dominál a nyelv és a szövegek szabad felhasználása. Ha versüzeneteket szeretnék felsorakoztatni, akkor is elsőként a nyelvvel való játék versformáló erejét kell kiemelnünk, hiszen úgy gondolom, Péntek Róbert verseinek központi témája maga a nyelv.

Sajátos alkotástechnikával megszerkesztett költői beszédmód jellemzi az opusokat, a rímek, a ritmus a népdalok világát idézik.  Hadd említsek néhány sort nyelvi kaszkadőrünk bravúros versvilágának bemutatására. „Számot vetek, betűt vetek / szóból Igét teremt-hetek / hatok, hitek mind hiába […] Elfeledtük a tegNAP-ott, / hol? NAP? tükrébe megkapott / s plazma zúg, atom hasad, / anyaggá gyűlt, mi megmaradt / belőled, kint Te, Jó, Te, Szent…”

Péntek Róbert szövegalkotása rendkívül dinamikus, expresszív, a hatást mozgalmasságot hordozó igékkel, a szavak provokatív szétbontásával, gyakori alliteráció- használattal, szóhalmozással éri el. Tanítóként nyilvánvaló, hogy a népdalok, a népi mondókák, a gyermeki világot kitöltő fantáziaképek is alakítják sajátos szövegszerkesztési módszerét. Az Ég-kövek nagyszerűen példázza ezeket a hatásokat. „Dió csörög, erre mogyoró / nem veszejt vesszején a folyó, / ipszilont hajt tünde nyelvemen, / ingatagba nyakam lengetem.”

Mi tehát Péntek Róbert lírájának legjellemzőbb vonása, miért mondhatjuk versei közt olykor botladozva, máskor ujjongva és hallelujázva, hogy valamiféle poétikai innovációval állunk itt szemben. Írásainak értelmezéséhez Jean-Francois Lyotard, ismert francia posztmodern filozófus egy gondolatát szeretném felidézni, hiszen a szerző lírai univerzumában, a rá annyira jellemző poétikai megközelítésekben valóban az ész és a szabadság progresszív emancipációja történik. Nincsenek nála metanarratívák, melyek egy ideológiai rendszer hátterét hivatottak biztosítani. Ez a költészet él a teljes nyelvi szabadsággal, belső élményeit kellő dinamizmussal közvetíti, erőteljes igéket és túlzó képeket is használ, de látomásos impressziókkal, egyéni asszociációkkal is számos esetben találkozunk. A valóságos világ és a nyelvi világ sajátos ötvözete valósul meg, mintha a szavak artikulálnák a dolgokról szerzett tapasztalatokat, azt is mondhatjuk, hogy a szavak határozzák meg a dolgok jelentését. Péntek Róbert másként láttatja meg velünk a valóságot, egyszerűen varázsol, mi pedig részeseivé válunk ennek a poétikai misztériumnak.

Ebben a csodateremtésben futurista, expresszionista és szürreális egybeolvasztva jelenik meg, így a szavak jelentéshordozó szerepe jelentésteremtővé alakul. A Kőrózsa dübörgő expresszivitása az egész emberiségtörténet indirekt módon történő megjelenítése, abban a közegben, ahol „Makacs repedésbe port szült a gyökeret-verő-fény”; az életút nehézségei, a múlt tapasztalatai, az értékek megtartásának következetlenségei akadályokat gördítenek az értelmes élet megvalósításához… „Szavaim kúsznak, kukac írnokok / pergetik porát a létnek, szájukon át sepernek okok, / melyeken ős rokonok konok jajveszékelése / szemembe szörnyed, mint gyilkosok saját kése.”

Péntek Róbert költői beszéde asszociatív líra, felszínes olvasás esetén egyes opusokat üzenethiányosnak érezhet az olvasó, de csak addig, amíg maga is nem lép be a varázslásba a szerzővel, akkor többé nem fogják zavarni az ad hoc szókapcsolatok, a sajátos szóelválasztások és betűméretváltozások, a fragmentált, széttöredezett szerkezetű szöveg. És persze nincs linearitás sem, a tovább-írás és a tovább-értelmezés az olvasó feladata. Emlékezzünk arra, mit mond Heidegger egy írásában: „A nyelv lehetővé teszi, hogy gondolkodjunk, A nyelv beszéli az embert.”

Péntek Róbert versgyűjteményében minden szöveg egy jelentéskomplexum. Kiemelten fontos, hogy a szerző kisiskolásokat tanít, azt a korosztályt, amelyiknek legfőbb vágya a szabadság biztosította önfeledt játék, gyermeki szemmel történő rácsodálkozás a világra. Úgy gondolom, hogy tudatosan és öntudatlanul is ez a gyermekvilág-érintettség felelős az alkotástechnikáért, az alkotáslélektani jelenségekért, melyekben egyedi szóalkotási módokkal, hangokkal, morfémákkal, a ’kifejtettség’ redukálásával, esetenként alluzív technikával éri el a hatást.

Tat tvam asi című verse (a szanszkrit szókapcsolat jelentése: Te az vagy) valójában azt közvetíti olvasóinak és értelmezőinek, hogy az egyéni lélek azonos az abszolút valósággal. Mindez így hangzik a szerző olvasatában: „Magam nyitánya vagyok, / szárnnyá, mézzé, virággá fagy-ok. / Tat tvam asi. / az örök tavaszi: / Én: az vagyok.”

A bravúros poétikai struktúra bemutatására hadd említsem az Ízisz fátyla című opust, amely szó- és kifejezéskészletében legtöbbször extralinguális, szinte nyelven kívüli. A szerző átformálja a létező eszközöket, más formákat hoz létre az automatizálás és az eltávolítás kettősségében. Ez a vers az a Péntek Róbert-féle sűrítmény, amely a szerző alkotói módszerét hivatott reprezentálni: „Száguldásunk éj-fényes, holt, / sikolymerev gyŰRött fátyolt / valóságunk fél-tő mását, / ragadjuk el megnyílását. […] Lelked méhe szállássá nő, / otthont EMeLŐ szárny EReDŐ, / megébredésem teljességem, / hisz vakságom ezért véltem.”

A szerző pszichikumában végbemenő jelentésadási folyamatban a nyelv egyrészről a világ megértésének lehetősége, másrészről a befogadó szövegreprodukciója. Péntek Róbert írásművészete Roman Jacobson megállapításához vezet bennünket vissza, ennek értelmében „a költészet szervezett erőszak a mindennapi nyelvvel szemben”.

Azt hiszem, az alkotói mentalitást, a szerző létfilozófiai álláspontját, hovatartozását nagyszerűen példázza az Alap-vetés és az Ír-mag-ok. Ez utóbbi írás szegmentumai önleleplezést, létmegértést jelenítenek meg. A rímes töredékekben a szerző kihasználja a szavak belső jelentése biztosította utalásokat, fokozott figyelmet fordít a hangzásbeli elemek elrendezésére, olykor az intarzia módszerét is alkalmazza, mely jelentésbeli elrejtettséget okoz.

„Ím vagyok! / Mi-vagy-ok ? / Mi-vagyok. […] Én és a Világ pár-beszéde / katartikus monológ / Isten monodrámájában […] Hiábavaló vég-tagjaim kar-imáját / szorosabbra mantrázom…”

Összegezve elmondhatjuk, Péntek Róbert költészetét lankadatlan játékos kedv és kreativitás alakítja, azonban a szavak mögött legtöbbször komoly üzenetek rejtőznek a mindennapi nyelvhasználat innovatív potenciájának olykor szélsőséges formájában. Persze a szerző is tudja, hogy a játék csak bizonyos szabályok kötöttségein belül szabadság. Ennek ismeretében Péntek Róbert ott szárnyal maga teremtette univerzumában önnön határait tágítva, csak azért is, hogy beteljesüljön Weöres Sándor egy mondása: „A dal madárrá avat”.

Péntek Róbert: Szavakká vedlő hallgatás, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2025