A kísértetek köztudottan visszajárnak. Napjainkban azzal szembesülhetünk, hogy a kommunizmus kísértete ismét ijesztgeti a világot. Ez alkalommal Luke Kemp jövőkutató Góliát átka: a társadalmi összeomlások múltja és jövője címmel megjelent monográfiájában fedezhettük föl a baljós szellemet, amely azzal próbálja kísértésbe vinni híveit, hogy elmeséli, egy-egy társadalom összeomlása nem fájdalmas esemény, épp ellenkezőleg, szinte vásári mulatság, szórakoztató matiné. Ne féljük tehát végképp eltörölni az aktuális eltörölnivalót!

Sematikus történelemkép, áldásos összeomlás, kommunista ígéret

Mielőtt a józan ész kimódolt szelleműző praktikáihoz nyúlnánk, vegyük alaposabban szemügyre ennek a nekivadult jövőkutatónak a fantáziáit! Luke Kemp – a kiadói ajánló szerint – a nagyvonalú összefoglalót közöl az emberiség történetéről. Elmélete szerint fajunk első kétszázezer éve a boldog őskommunizmus állapotában telt, ám aztán jött a mindent tönkretevő osztálytársadalom. Persze Kemp nem pontosan ezt írja, de azért elég hűségesen követi a marxi történelemképet ahhoz, hogy fölismerhető legyen a nyomvonal. Kemp szerint a vadászó-gyűjtögető Homo sapiens képlékeny, egalitárius közösségekben élt, amelyek megakadályozták, hogy bármely egyén vagy csoport tartósan magához ragadja az uralmat. A fülszöveg így folytatódik: „körülbelül 12 000 évvel ezelőtt ez kezdett megváltozni. Ahogy az emberek összegyűltek az első földűvelő falvakban és városokban, új erőforrásokra, például gabonára és halra támaszkodtak a napi megélhetésükhöz. És amikor erősebb fegyverek váltak elérhetővé, kis csoportok kezdték átvenni az irányítást ezek felett az értékes árucikkek felett. Ez az erőforrásokban mutatkozó egyenlőtlenség hamarosan hatalmi egyenlőtlenséggé alakult át, és elkezdtünk hierarchikus szerveződési formákat kialakítani. A hatalom urak, királyok, fáraók és császárok kezében összpontosult (és ideológiák születtek az uralom igazolására). Góliátszerű államok és birodalmak – hatalmas bürokráciával és hadsereggel – feldarabolták és uralták a világot.”

A meglehetősen sematikus történelemkép szomorú bárgyúságán túllépve lássuk, hogyan lesz mindebből bukás, pontosabban boldog felszabadulás! A kiadó így foglalja össze Kemp elméletét: „a növekvő egyenlőtlenség és a hatalom koncentrációja ürítette ki ezeket a Góliátokat, mielőtt egy külső sokk bukásukat okozta volna. Ezeket az összeomlásokat apokaliptikusnak írták le, de valójában általában áldásosak voltak a lakosság nagy része számára.” 

Egészséges túlélők 

Az Aeon magazinban maga a szerző, aki egyébként a Cambridge-i Egyetem Egzisztenciális Kockázat Tanulmányozásának Központjának vezető kutatója – recenzálja a hátborzongató eszmefuttatást: „Feltételezhetjük, hogy a birodalmi felépítmény összeomlása azt jelentette, hogy az emberek éheztek és hajléktalanok lettek, és ez minden bizonnyal megjelenik a siránkozásról és a bánatról szóló versekben. De például az emberek egészségét tükröző fizikai bizonyítékok valami egészen mást mutatnak”. 

A kutató ezután arról ír, hogy számos tanulmány vizsgálta az összeomlásokat követő időszakok emberi maradványait, s ezekből arra következtetnek a szakemberek, hogy e korszakokban jellemzővé vált a növekvő testmagasság, a jobb táplálkozás. Azaz – állítja a szerző – az emberek jól jártak az ilyen összeomlásokkal. Legalább is az a 99 százalék, amely nem tartozott az uralkodó gazdasági-politikai elitbe. Végül így fogalmaz: „…nem minden összeomlást kell tragikus versekkel siratni. Bár nem szabad üdvözölnünk vagy megpróbálnunk felgyorsítani egy jövőbeli összeomlást, a történelem 99 százalékos szemlélete emlékeztet arra, hogy egy kevésbé uralt és kevesebb szabályú világ nem feltétlenül rossz dolog. Nem kell félnünk magunktól vagy az uralkodók hiányától; valójában a hatalomtól és azoktól kell félnünk, akik megpróbálják megragadni azt.”

A valóság természetesen ezzel szemben az, hogy a Kemp által emlegetett 99 százalék valójában csak ijesztően csekély része a korábbi népességnek. A társadalmi-gazdasági összeomlások demográfiai tragédiákkal járnak együtt. Azok a nyomok, akikre a szerző hivatkozik a gyér számú túlélő lenyomata. A többség, a túlnyomó többség egyszerűen nem éli túl az összeomlást. És az is lehet, sőt igen-igen valószínű, hogy Kemp adataiból csak az olvasható ki, hogy a legerősebbek, legegészségesebbek élték túl a nehéz időket. 

A meg nem látott katasztrófa 

A hamis következtetés mögött az a hamis feltételezés áll, amely szerint a nagy társadalmi összeomlások oka az elit visszaéléseiben, hatalmi törekvéseiben rejlik, ahogy az imént olvashattuk „növekvő egyenlőtlenség és a hatalom koncentrációja” vezet a végpusztuláshoz. 

A valóságban azonban a legtöbb civilizációs bukás oka az erőforrások kimerülése. Jared Diamond az UCLA (Kaliforniai Egyetem) földrajzprofesszora Összeomlás címen közreadott nagysikerű könyvében, arra mutat rá, hogy a legtöbb civilizáció, amelynek pusztulását követni tudjuk, felélte azt a legfőbb erőforrást, amire támaszkodott, majd egyre élesebb küzdelmek, háborúk, olykor polgárháborús események, máskor forradalmak és felkelések robbantak ki a rohamosan szűkülő lehetőségekért, végül már csak az életért folyt a harc. Az erőforrások beszűkülése – többnyire az elérhető termékeny földek kimerülése – nemcsak küzdelmeket hozott, de éhínségeket, járványokat is és természetesen a bűnözés elharapódzásával is együtt járt. Az állam összeomlása olyan törvényen kívüli világot teremtett, amelyben kizárólag az erősebb joga érvényesült.   

Ennek a forgatókönyvnek a megismétlődését látjuk a Húsvét-szigetektől Grönlandig szinte mindenhol az egész világon. Kemp felvetései azért is hátborzongatóak, mert rövid guglizás után akárki megtalálhatja azokat az adatokat, amelyek a civilizációk összeomlásának drasztikus következményeit tükrözik. A mükénéi kultúra virágzásának csúcspontján 500 000–700 000 főt számolt, mely népesség a későbbi időszakban kb. 250 000–350 000 főre csökkent. Más becslések nagyságrendileg 75%-os lakosságcsökkenést jelölnek a Kr. e. 1200 és 1000 közötti időszakra. Róma népessége a 1–3. században elérhette az 1 millió főt, 452-re már csak 400 000–500 000 fő volt, a 6. század közepére azonban már csak néhány tízezer. A közép-amerikai Maja civilizáció bukása a 8–9. században a városok teljes elnéptelenedéséhez vezetett. A grönlandi viking telepek lakossága kb. 5 000 fő lehetett a középkori klímacsúcs idején, ám a globális lehűlés hatására a 15. századra teljes egészében eltűnt a népesség. Az azték birodalom és környéke a 16. századi spanyol hódítás előtt akár több mint 16 millió fős is lehetett, összeomlása során azonban lakosságának 80-90%-át elvesztette. Az inka civilizáció lakosságát a spanyol hódítás előtt 9–15 millió főre becsülik, 1620-ra a népesség az 1,1–3 millió fő közötti szintre zuhant, a fogyás tehát akár 70-90%-os is lehetett. 

Örülhetünk-e a világvégének? 

Nem folytatom. Így is világos, hogy a civilizációk bukásai általában drámai lakosságcsökkenéssel jártak együtt. Az esetek túlnyomó többségében a népesség legalább fele-háromnegyede, gyakran ennél is többen veszett oda. Noha a Kemp féle fantaszták szerint nincs okunk tartani az összeomlástól, a valóság az, hogy a civilizációs összeomlások nem csupán politikai vagy kulturális eseményt jelentenek, hanem majdnem minden esetben brutális társadalmi és demográfiai esemény. Ha igaza van a Cambridge-i Egyetem vezető kutatójának abban, hogy most Földünk valamennyi lakójával együtt egyetlen Góliát-civilizációban élünk (innen származik könyvének címe), amely az összeomlás felé halad, akkor azzal is számolnia kellene, hogy egy ilyen armageddon után a népességvesztés 6-7 milliárd ember lenne, s a Földön 1-2 milliárd ember maradna. Ez kb. a 19. század közepének világnépességével lenne egyenlő. 

Még szerencse, hogy ilyen összeomlásra nincs esély. A kapitalizmus ugyanis kimeríthetetlen erőforrást használ: az emberi elmét. (Amelyből persze időnként olyan ostobaságok is kipattannak, mint a Kemp-féle világvége-apoteózis.)