Egy debütkötet értékeinek felismerése mindig izgalmas a recenzens számára. Nem volt ez másként Stenszky Cecília Sötét anya című verskönyvénél sem, mely a Cédrus Művészeti Alapítvány legújabb gyöngyszeme. Az igényes kivitelezésű kis kötetet a Word Illustration Award-díjjal elismert Száler Tímea képei teszik még szemléletesebbé és élvezetesebbé.

Kép forrása

A sorok között dallamok születnek 

Elmondhatjuk, hogy ismét kincset talált a kiadó. A fiatal szerző magyartanár és néprajzkutató, ezen kívül hivatásos mesemondó, aki így nyilatkozik erről a tevékenységéről: „Tízezer évvel lemaradt a lelkem és valójában még mindig ott ülök a tűz körül egy kunyhó vagy egy barlang bejáratánál.” A barátságos, meleget árasztó lángok aurájában pedig meséket lát, melyeket megoszt velünk, közben énekel, furulyázik, s természetesen folklórkutatással is foglalkozik.  Verseivel a szépséget, a mélységet keresi a világban a sérült lelkek gyógyításához.

A három ciklusba (Otthonom, Sebek és szárnyak, Százszorszépek) rendezett versek olvasása előtt a cím is elgondolkodtat bennünket. Vajon milyen üzenetet közvetíthet felénk a Sötét anya? Az írásokkal való ismerkedés kezdetén fellapozom a verset, ami a kötet címadója is, s a 13 női archetípus közül (Elizabeth Davis és Carol Leonard, Életkörök című könyve alapján) megjelenik a tizenkettedeik, a ’sötét anya’, aki élete delén túl nemcsak árnyak királynőjeként van jelen. Igaz, ahogy a vers is megfogalmazza, egy idős asszony segítségre szorul, érezzünk azonban, hogy az emberekben az egyes életszakaszok összeolvadnak, az indiai vallásban például Visnu értelmezésében az idős nő egyaránt anya és sírbolt. A lét szakaszait azonban végig kell élnünk, elfogadnunk az állapotokat.  Stenszky Cecília is nagyon beleérzően fogalmaz a Lépcsőfokok című versben. „Először a szavak olvadnak el / (a mozgás megmarad) …És tapogatod a levegőben/ az éghez vezető láthatatlan/ keskeny, titkos lépcsőfokokat”.

Stenszky Cecília opusait már az első pillanattól élvezetes olvasni, versmagatartása igazán szimpatikus, képet tud vetíteni elénk arról, ami eredendően nem képszerű a nyelvben rejlő lehetőségek segítségével, a sorok között dallamok születnek, így a szerzővel együtt tudunk énekelni, s a közös dallamot nem is akarjuk félbeszakítani, amig el nem jutunk a kötet végére.

Kép forrása

Eleven tűz

A nyitó vers az Orpheusz dala is hangulati, akusztikai egységet valósít meg, s a görög mitológiából kölcsönzött dalnok megidézése sem véletlen, hiszen a legendában a líra feltalálójának tekintették, zenéjével nyugalmat árasztott, még az alvilág mogorva őreit is megszelídítette. „Ne nézz hátra, jön a farkas. / A tenger itt dalol előtted. / Ha elszakadt a húr hagyjad. / Van hely, ahol hallik még a lépted”. Kereshetjük az élet értelmét földi léptékkel rövidre szabott életutunkon, a számtalan megpróbáltatás elől azonban nem térhetünk ki.

A ’sötét’ szó ismétlődése nem kerüli el a figyelmünket, de ha arra gondolunk, hogy a sötét a fény hiánya, akkor azt is feltételezzük, hogy egyszerűen csak elrejtőzött benne a fény. „Én vagyok a hold sötét oldala mondod…én vagyok a megoldhatatlan egyenlet/ mondod és hozzáteszed: ne félj kis bogár…pontosan veled vagyok több önmagamnál”. Ez a sötét nem ellenség, nem pokol, nem embertelenség; úgy tündöklik bennünk, hogy ide kívánkozik József Attila egy csodálatos verssora is ennek illusztrálására: „A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársonypermeteg”.

Stenszky Cecília lírájának lényeges üzenete, hogy a látható és a hallható dolgok segítségével kifejezze mindazt, ami külső szemlélőként láthatatlan és halhatatlan. Ez vezet bennünket végig, ez a szerzőben rejtőzködő eleven tűz. „Nincs mit tenni, vagyok, ragyogok… és énekelek az életemért.”

A szerző költői univerzumában sajátos szövegalkotással színesítve tárja mindezt elénk. A befogadáshoz és értelmezéshez utat kell nyitni abba a hermeneutikai körbe, ahol szöveg, hagyomány, nyelv és értelmező közeg egymásra találnak.

Stenszky Cecília személyiségét, emberi közösségekhez való kapcsolódását meghatározza az is, hogy zarándokként járt San Giovanni Rotondóban, hogy a huszadik századi misztikus, Pio atya zarándokhelyén lelkileg még jobban megerősödjön és reagálni tudjon nehezebb élethelyzetekre. A hit ereje kalauzolja akkor is, ha tudja; „tág a világ/ belekunkorodik a halálba/ az öröklét”.

Nem felejthetjük, hogy csak mások társaságában tudjuk igazán meglátni saját arcunkat, s azzal is tisztában kell lennünk: „minél több bennem az Isten/ és az Isten-kötőanyag/ annál inkább én vagyok”.

Kép forrása

A végtelenség felé ömlő idő

Stenszky Cecília versei áradnak, felemelnek, lelkesítenek, dalra fakasztanak bennünket, feloldódnak bizonytalanságaink és megszűnik a szeretetlenség. Sorai sokszor a strofikus szerkezetű népdalok hangulatát idézik, s ebben a letisztult világban érezzük, megvalósul mindaz, amit Szepes Mária így fogalmazott meg A csoda mágiájában. „A bensőnkben a végtelenség felé ömlő idő minden pillanatát a befejezés és az új kezdet teremtő mozzanatává varázsolhatjuk.”

A szavak néha elfedik a valót, a gondolaterő azonban áthatol minden akadályon. Az élet értelme is világossá válik, léteddel hozzá tudsz adni valami értéket a meglévőkhöz a végső átkelés előtt, de megkapjuk a figyelmeztetést is: „Vigyázz, hogy mit adsz, / figyelj és tudd, hogy kiben bízol, / Ha a folyó nem lesz több tőle… hiába kelsz át a hídon.”

A folklór mellett a mítoszok iránti érdeklődés is nyomon követhető a kötetben, nagyszerű példa erre a skandináv mitológiából ismert istenek megidézése a Nornák című versben, ők fonták az istenek sorsfonalát, így múlt, jelen és jövő triangulumában jelennek meg, s a lezárás itt is a fény harcosának szerepében szólal meg; nem hal meg, aki „vár a fényre, Aki a napot is megosztja ebédre”. Talán ismertebb a gubbiói farkas története, amelyben Szent Ferenc rávette a farkast, hogy ne öljön meg se embert se állatot. 

Heideggeri értelemben a nyelv a lét háza. Mennyire igaz ez a Ránk -olvasás című versben is. A szerző a népi hitvilágot hívja segítségül, ahol a ráolvasás, a halmozás és a fokozás eszközeivel alkot szöveget az élet befolyásolása céljából, ismételten kiemelve a folklór hagyományok jelentőségét.

Stenszky Cecília debütkötete jóval több, mint amit egy elsőkötetes szerzőtől gondolhatnánk. Sokoldalúsága, átlagon felüli érzékenysége, együtt lélegzése a teremtett világgal azt közvetíti felénk: légy erős és kitartó, hogy a terméketlen helyeken is létrehozhasd az életfeltételeket. A Balázs Imre József romániai magyar költő és irodalomtörténész ajánlásával útjára bocsátott kötet maradandó nyomot hagy emlékezetünkben. A szöveg és a befogadó között interszubjektív viszony jön létre, ezáltal a szöveg is valamiféle szubjektummá válik. H. Gadamer Igazság és módszer című könyvéből egy mondat csend fülemben írásom befejezésekor: A műalkotással való találkozás nem más, mint a másikban való önmegértés.

Stenszky Cecília: Sötét anya, Cédrus Művészeti Alapítvány 2024